Boldogan élsz,mert fiatal vagy,
jársz és futsz és pihenned sose kell:
Kész lesz-e majd szíved,
amikor menni kell?

Gyüjtöd a kincset,nő a vagyon,
telve a tested ifjúi erővel:
Kész lesz-e majd szíved,
amikor menni kell?

Szállnak az évek,futaz idő,
most az ajkad vidáman énekel:
Kész lesz-e majd szíved,
amikor menni kell?

Oly hamar eljön,leszáll az est,
ballagsz csöndes,szomorú lélekkel:
Kész lesz-e majd szíved,
amikor menni kell?

 

Kié vagyok?

Egy bús borongós sötét éjjelen,
Mikor elfogott a bús félelem,
Szorongó szívvel e kép kérdezem.
Kié vagyok, kié az életem?
Ki vigyáz rám sötét éjjelen,
Ki oldja meg minden nehéz gondom,
Kié vagyok, s kié a sorsom?

Egy bús borongós sötét éjszakán,
Krisztust látom vérzőn a Golgotán.
Mozdul az ajka s így szól hozzám,
Hát nem tudod, hogy kié a sorsod?
Ki oldja meg bánatod s gondod?
Ki emel fel, hogyha elesel,
Ha mindenki bánt, védőn átölel.

Ki az, ki mindig jóra int,
Ha vétkezel, megbocsát megint.
Ha bűnös vagy, akkor is szeret.
Rám bízd magad, add nekem éltedet!
Ki vigyázott rád, és mindig hordozott.
Nem tudod kié vagy, még nem tudod!
Nézz fel énreám érted, vérzek én,
Nézz fel reám!
Fordítsd arcod felém.

Ha leszáll az est, és pirkad a hajnal.
Én vigyázok rád éjjel és nappal,
Én óvlak téged zord bús éjjeleken,
Hogy te boldog légy,
Odaadom életem!
Letörlöm szemedről a könnyeket,
Add nekem a sorsod,
Add hát éltedet!
S egy sötét éjjel, földerül a fény,
Szívemben ott él a boldog remény.

S mikor ez édes szavak hangzanak
Enyém vagy, enyém!
Megváltottalak.
 

 

Ki mondaná el?

Ki mondaná el Isten a Te szépségedet?
Égen, földön hiába keresem képedet.
A harmatcsepp, a hajnal, a csergő gyöngypatak szépséged árnya csak.
Leborulok előtted Istenem, szépségedet ki nem beszélhetem.

Ki mondaná el Isten a Te hatalmadat?
Egy szó ronthat, teremthet színes világokat.
Megfékezed a felhők dörgő villámait, a bőszült tengerek háborgó habjait.
Leborulok előtted Istenem, hatalmadat ki nem beszélhetem.

Ki mondaná el Isten a Te jóságodat?
Mi vétkezünk és Te nyújtod békítő jobbodat.
Megöntözöd esőddel a szomjas földeket. Értünk hímzed virággal a szép
természetet.
Leborulok előtted Istenem, jóságodat ki nem beszélhetem.
 

 

Kincses kódexek,szent írások,
múlt felett való halk sírások,
tankönyv,írótoll,elmélkedések,
hit,béke,öröm,remények,álmok,
-mindezt buzgón kívánod:
Testvérem,ez most a te világod...

Szük ez a világ,-s nagyobb mindennél,
dúsabb,igézőbb nem lehet ennél,
s ha átölel majd a rideg való,
ha harcba visz majd az élethajó:
ne csüggedj soha,kézbe a kezet,
mert a mi utunk,viharokon át Krisztushoz vezet.

 

 

 

 

Könyörgés

 

Adj, Uram, nyugalmat,

Hogy amin nem tudok

Változtatni,

Elfogadjam.

 

Adj, Uram, bátorságot,

Hogy amin

Változtatni tudok,

Megváltoztassam!

 

Adj, Uram, bölcsességet,

Hogy egyiket a másiktól

Meg tudjam

Különböztetni!

(Német ima)

 

 

Köszönettel

 

Bénák a szavak,
Tétova vagyok,
Hogy mondhatnám el,
Amit nem tudhatok?

Szívemben hála,
Lelkemben béke,
Velem van az ÚR,
Velem mindörökre.

Köszönöm Neked,
Hogy megmentettél,
A reménytelenségből
Fényedre vezettél.

Mindenható Jézus,
Áldott legyen neved,
Amíg csak élek,
Együtt leszek Veled.

 

Közel a vég.

Vágtatva száguld az élet.
Vad szele megcsapja arcom.
Rohanva szálnak az évek,
S én vívom keményen harcom.

Két hatalom harcol értem.
Tőlem függ, melyiké leszek.
S mégsem oly könnyű ez, érzem,
Ha nem vigyázom elveszek

Egyik hatalom int a jóra,
A másik csak bűnre csábít.
Az egyik, lépteim, óvja,
Romlásomra tör a másik.

S mégis, mért haboz az ember,
Mikor ezt oly tisztán látja.
Mért gyenge a bűnnel szembe,
Mikor ezt csak szennybe rántja.

Mért nem hallgat mindig arra,
Aki öt szeretve félti!
Ki javát akarja, az ember
Ezt mért nem érti!

Isten ki küzdve küzd értem.
Sátán ellenem, harcol.
Én Istennek nevét félem,
Lelkem ellene dacol.

Harc, harc, kemény harc az élet,
Melyben csüggedni nem szabad.
Az igazság hevít és éget,
És mindig szívembe marad.

Közel a küzdelem vége.
Jön a nagy ítélet óra.
Megváltó kiontott vére
Ó, fordíts Te mindent jóra!
 

Kő vagyok-e...

Kő vagyok-e,és nem ember,
hogy csak állok a kereszt alatt,
Krisztusom!Folyik a véred,
...rengett a föld,eltűnt a nap,

és én csak állok részvétlenül...
Kérlek,sújts rá kőszívemre
úgy ,ahogy csak Te ütsz egyedül:
hogy meglássam bűnös keménységem,
és sírni tudjak észrevétlenül!
 

 

A Golgotán a tragédia már véget ért.
S az Isten szent Fia ott függött
Könny és vértől öntözött, komor
Keresztfán, két lator között.
A nép elszéledt, s azután
Komor csend lett a Golgotán.

A tömeg, mely eddig kiabált,
Most, hogy közelebb látta a halált,
A sziklákon szürke alkonyatban,
Mint birkanyáj, futott szét megriadtan.
A bús keresztre visszanézni nem mert,
Nehogy meglássa ott az Isten-embert,
Fején a véres töviskoronával,
Mert minden csepp az ő bűnére rávall.

Egy hét előtt virággal üdvözölte,
Egy hét sem múlt, ártatlanul megölte.
És Máriát, aki a keresztet átölelte
És fájdalmas jajban zokogott a lelke,
János, a tanítvány lassan elvezette,
Hogy itt ne érje a halálos este.

Volt-e a földön valaha oly bánat,
Mely most Jézus szelíd szívére támadt,
Midőn jó anyját menni látta messze,
Félig ájultan és kétségbeesve.
Hörgött a mell a pokoli kíntól.
Egyik lator ránéz és mélyen megindul:
'Óh Jézusom, most látom, hogy ki vagy,
Én meghalok, de kérlek el ne hagyj!
Taníts meg engem hinni, mint Te tudsz,
Légy szószólóm, ha majd a mennybe jutsz.'
'Velem leszel, ne félj, vár a menny,
Jön a halál, Istenben bízva menj.'
A másik erre durván felkacag:
'Szegény, magán segítni tudna csak.
Te, kit saját tanítványod elárul,
Ha Isten Fia vagy, szállj le hát a fárul!'

Már kék homály borongott a hegyen,
Az őr is tétován tovább megyen.
Szívére szállt halálos félelem:
Mi fog történni még az éjjelen?
A feszületnél nem volt már senki sem,
Csak Magdolna sírt búsan, keservesen.
Ő állt még ott csendesen egyedül,
Valaki pedig a hegy gerince mögül
Jött felfelé sietve, izgatottan,
Mintha valakit várna, lesne ottan.
Magdolna felnéz, milyen látomás!
A papok nagy fejedelme: Kajafás.

Ő volt a legnagyobb írástudó,
A kavicsos ösvényen felfutó.
Büszkén megáll, nézi a keresztet,
Irigy, vad lelke nagy gyönyörben reszket:
'Ide kerültél hát Názáreti?
Aki a földi kincset megveti?
Ki a népnek a mennyeket kínálja,
Szegény, zsidóknak felkent nagy királya!

Ott állt, két karját összefonva mellén:
'Te ácslegény! hát mért nem szállsz le mellén?
Lásd, én tudom, miért: mert nem ereszt
Ez a durván megácsolt fakereszt.
Isten Fiának hirdetéd magad?
S gyarló tanítványod is megtagad?
Te vagy az út, az igazság, s az élet?
Rivalgó nyájad mégis szerteszéled?
Üres ábrándot, a mennyet kerested,
Felkeltél ellenem, ez lett a veszted.
Keresztre szegezett egyetlen szavam,
Mert a főpapnak nagy hatalma van.
De a tied megszűnt e pillanatban,
S látom halálodat, te halhatatlan.
Nem lesz egy ember, aki eltemet.'
'Atyám, vedd kezedbe lelkemet!'

Jézus meghalt a vértől öntözött
Komor keresztfán, két lator között.
Vak éj borul a földre hirtelen.
S míg itt rengett a büszke gránit,
Lenn a templomban meghasadt a kárpit.
Mély döbbenésre vált a nagy zsivaj,
visszhangzott messze óriási zaj.
Szolgák szaladtak: hol vagy Kajafás!
Itt az utolsó nap, a nagy számadás!
Sírok megnyílnak, sok hantolt halott:
Nézed itt is, ott is, mind feltámadott.
A százados, ki őrt áll, felriad:
'Jehova! Ő bizony a Te Fiad!'

Némán sötétben áll a Golgota.
Megdöbben Kajafás, óh mily csoda!
Letérdel lassan, öntudatlanul,
Vad szitka görcsös zokogásba fúl:
'Uram! legyőztél, én is látni kezdek,
Szent szimbólum lesz ezután kereszted.
Most már megértem én is hívó szavad,
Most már tudom, hogy Isten Fia vala.
Bár az én bűnömre nincsen bocsánat,
Sebzett lélekkel is megyek utánad.'

Magdolna ránéz, látja a csodát,
Óh Kajafás, nézz rá, Ő megbocsát!
Csak menj utána, mert a mennybe visz,
Most már tudod, hogy meghalt érted is!

Krisztus keresztjén az van felírva,
Hogy az igazság nem vész a sírba!
- Örvendjen, akit bántalom ér:
Ha szíve tiszta, lelke fehér!

Krisztus keresztjén az van felírva,
Hogy a szeretet nem vész a sírba!
- Mind e világ bár éltedre les:
Csak te bocsáss meg, csak te szeress...

Csak te bocsáss meg a gyűlölőknek,
S oszd szét a szíved a szenvedőknek!
Megmozdult a kő sírja felett...
Örökkévaló a szeretet!