NE VÁRJ MÁSRA!
Ne várj másra, ha téged küld az Úr,
Hogy munkáját végezd,
Ha parancsol, hogy a nemes harcnak
Kivívását megkezd,
Ha téged állít a kőfalhoz
Mely le lett rombolva,
Hogy az buzgóságos munka által
Legyen megújítva.
Dolgozz gyorsan. Fegyver s munkaszereszám
Csillogjon a kézben!
Élő hit, és mennyei szeretet
Hevüljön a szívben!
Azonnal menj, azonnal dolgozzál!
Szégyen arra ki tétlenül áll!
Légy kész a munkára, kérlek:
Ne várj másra!
Ne várj másra ha téged küld az Úr
Lelkek mentésére,
Hogy a hitetlen s pogány népek
Legyenek megmentve.
Ne mond, hogy van rajtad kívül elég
Ki oda elmenjen,
Küldje őket az Úr, mert részedre
Elsőbb a kényelem.
Ne bántsd meg így az Úrnak Szent Lelkét
Aki búzdít téged
Mert bántó ez,
De mily öröme van
Ha ügyét segíted!
Tárd ki szíved s elméd őelőtte,
Segítséget s erőt kérj tőle!
Légy kész a munkára, kérlek:
Ne várj másra!
Ne várj másra, ha téged küld az Úr
Építni Országát,
E magasztos munkában részedre
Ne legyen semmi gát.
Légy ifjú bár, vagy vénhedett agg,
Fiú vagy leány -
Örömmel tegyed mire késztet az Úr,
Ne késve vagy lustán!
Ne mond hogy van náladnál erősebb is,
Aki többet tehet...
De ne kérkedj erőddel sem, mondván
Azt nem vesztegeted.
Mindenedet add oda az Úrnak:
Ő pótolja amik hiányzanak.
Légy kész a munkára, kérlek:
Ne várj másra!
Ne várj másra, ha téged küld az Úr
És ha figyelmeztet:
Életednek minden mozdulata
legyen nemes tett!
Hogyha mindenki csak másra várna
Mondva azt, hogy „rá érek!”
Elmaradna minden munka,
És a lelkek elvesznének.
Elsőnek is kell valaki legyen
A lelki munkában.
„Itt vagyok én Uram! Küldj el engem!” -
Így kiálts fel bátran!
Megáld akkor téged az Alkotó,
Megad néked mindent ami jó.
Légy kész a munkára, kérlek
Ne várj másra!
Néha nehéz
Néha nehéz az emberekkel,
Mert gyakran megkérdezik:
Mit csinált akkor az Isten és hol volt,
Ha van egyáltalán,
És miért engedte, hogy engem vagy őt,
Elragadja a halál,
Vagy, mi még rosszabb néha,
Nevetve életben hagyja,
Hiába könyörög: karba tett kézzel
Szenvedni hagyja.
Mint csontsovány foglyot, ki kilép a sorból
S megindul a kapu felé, de az őr kegyetlen,
Nem lő, csak gúnyosan visszaint.
Mit mondjak hát a miértekre,
Mert a nem tudom kevés
És nincs benne szánalom.
Így hát csak annyit, hogy rossz az, ha kérdezed
Mert összekuszál a gondolat
És a végén becsapod magad.
Hisz állt egy ember a Golgotán, kezében kalapács,
Fülében a szögek fémes csengése, lendült a karja
És ha nem is vetted észre, nézd meg jól:
Az te magad vagy.
S ha beverted a szöget, állj meg egy percre,
Nézz a szemébe, és most kérdezd meg, ha tudod:
Uram, ezt most miért hagyod?