Túrmezei Erzsébet
Kicsi jászol sötét éjben,
Benne pihen üdvösségem.
Szegény lett, hogy ily nagy áron
Legyen nekem gazdagságom.
Áhítattal hajtok térdet,
Édes Jézus, áldalak Téged!
Itt a szívem, nincsen másom,
Tiéd legyen, Messiásom!
Te vagy éltem napvilága,
Békessége, boldogsága!
Jászlad mellett jöttöd áldom,
Vigadok, mert van Megváltóm!
JELIGE
Kínálhattak arannyal és ezüsttel,
bíborpalásttal, hiú tömjénfüsttel,
Barát volt, egyszerű, igénytelen.
Megállt és keményen azt felelte: „Nem!”
Mert nem tehetek másképp…”
Ezért lett nagy, ezért lett Isten hőse,
Diadalmas, véres tusák erőse.
Emlékéhez, mi nem győzhet a pokol:
Új nemzedék ezért zarándokol:
Mert nem tehetett másképp.
Bár így állhatnék kőszikla-keményen,
Gyönyör ne vonna, ne riasztna szégyen!
És lenne úr az életem felett
Egy akarat, egyetlen felelet:
Én nem tehetek másképp.
Akarja Isten? Így akarja? Akkor
Nem tudok másról, vágyról, akaratról.
Vérezzen bár a lázadó szívem.
Nekem mennem kell. Indulok. Igen.
Én nem tehetek másképp.
Gúny, megnemértés, rágalom ha hull rám,
De akkor is, ha szeretet borul rám,
Lepergő könny áztatja lábnyomom,
Hadd égjen ott vonagló ajkamon:
Én nem tehetek másképp.
Lutheri lélek, légy úrrá felettem,
Homályba födve bár és megvetetten –
De bélyege dicsítse homlokom,
S valljam áttörve minden poklokon:
Én nem tehetek másképp.