Túrmezei Erzsébet
Vándor:
Milyen nagy, új öröm
Kelt boldog éneket?
Mért ujjong háladal?
Mondjátok, gyermekek!
Gyermekek:
Ma jött a földre le,
Kit Isten rég ígért!
Te jó hír, drága hír,
Szállj vígan szerteszét!
Vándor:
Mondjátok, pásztorok,
Mi történt veletek?
Otthagyva nyájatok
Hogy elsiettetek?
Pásztorok:
Más Bárányt ad nekünk
Az Úr ez éjjelen.
Mindnyájan elmegyünk:
Vár minket Betlehem!
Vándor:
Boldog kis Betlehem,
Ugye, megmondanád,
Hol, merre lelhetem
Az Isten Bárányát?
Betlehem:
E Bárány egykor majd
Vért hullat éretted.
Most jászol várta Őt,
Nem talált más helyet.
Vándor:
Siralom völgyében,
Betlehem mezején
Hol jártok, angyalok?
Nincsen itt égi fény!
Angyalok:
Zendüljön énekszó!
Ne félj! Ne félj! Ne félj!
Eljött a Megváltó!
Vándor:
Hát ilyen nagy csodát
Mívelt az Úr velünk?
Elküldte szent Fiát!
Felvirradt reggelünk!
Mind:
Ma jött a földre le,
Mit Isten rég ígért!
Te jó hír, drága hír,
Szállj vígan szerteszét!
németből:
Túrmezei Erzsébet
Ha én betlehemi
Pásztorgyerek lennék,
Karácsony estéjén
Jászolához mennék.
Ha volna egy szelíd,
Szép fehér báránykám,
Azt is odavinném,
Azt is odaszánnám!
Gyorsan letérdelnék…
Milyen jó is volna!
Angyalok éneke
Gyönyörűen szólna…
Talán egy kis angyal
Kezemen is fogna…
Megtartó Úr Jézus
Rám is mosolyogna!
De én nem lehetek…
Miért is nem lehetek
Betlehemi nyájat
Őrző pásztorgyerek?
Magyar földön járok…
El is múlt az régen,
Hogy az a szép csillag
Ragyogott az égen!
Van most csillag elég,
De úgy egy sem ragyog,
Nem énekelnek már
Mennyei angyalok.
Úr Jézus elébe
Elmegyek én mégis,
Száz nap és száz éjjel,
Ha mindig mennék is –
Száz nap és száz éjjel
Még nem is kell járnom,
Odarepít engem
Az én imádságom.
Miért megyek elébe?
Megköszönni szépen,
A sötét világra,
Hogy leszállott értem!
Megmondani Neki:
Életem, halálom,
Már én csak ezentúl
Mindig Őt szolgálom!
Megsimogat, tudom,
Szerető szemével,
Megtelik a szívem
Szíve melegével!
Megtartó Úr Jézus
Édes mosolyával,
Karácsony estének
Nagy boldogságával.
Szürke, februárvégi ég alatt
Rügyet sóhajtok, enyhe sugarat,
Míg a csikorgó, mély hóban megyek,
S dermedten fehérlenek a hegyek.
„Csak hidd!” – csicsergi árva kis madár.
De varjú ül a fán,
És csúfolódva, búgva mondja: „Kár!”
Szívemre téli, bús döbbenet ül.
Nem is tudom már, kívül vagy belül?
Hiszen lelkem zúzmarás ágain
Ugyanígy szólnak a madaraim!
„Csak hidd!”- csapong a zengő, könnyű dallam
Csicsergő vigasza,
De „Kár!” – búgja rá feketén a varjam.
„Csak hidd!” – a béke mégis béke lesz!
„Kár! Kár!” – hogyha csak koporsót szegez…
„Csak hidd!” – a testvér testvérre talál!
„Kár!” – itt testvérré egy tesz: a halál!
„Csak hidd!” – megtérést szül a fájdalom,
újuló életet!
„Kár!” – mindenütt haláltánc, vigalom!
Jaj, minden szívre odaszállanak
Feketeszárnyú, sötét madarak?
„Csak hidd!” – és építeni akarunk…
„Kár! Kár!” – alél és ernyed karunk…
„Csak hidd!” – tisztítunk áldott magvakat,
drága vetnivalót,
„Kár! Kár!” – Minek? – sóhajtjuk roskatag.
De varjak, mi nem adtuk meg magunk!
Mi a másik madár pártján vagyunk!
Félénk, kicsiny… de egy meleg sugár
Holnap talán megbátorítja már.
„Csak hidd!” – csendül a tiszta hang megint.
Fagyos a föld,
De könnyes szemünk Ég felé tekint!
KIÉ VAGY?
Kié vagy édesanyád karján,
kicsi gyermek, mindnyájunk szemefénye,
boldog szülők beteljesült reménye?
Enyém! - mosolyog rád édesanyád,
amikor szívére ölel.
Enyém! - símogat meg édesapád,
amikor magasba emel.
Miénk! - mondjuk mi mind,
kik velük együtt örülünk neked,
s féltve vigyázzuk harmatéleted.
És ma Jézus szólal meg: „Enyém vagy!
Enyém, mert megváltottalak,
neveden hívtalak,
szüleidnek szent megbízással
ajándékul én adtalak.
Elpecsétellek, óvlak, védelek,
és egész földi vándorútadon
láthatatlanul én leszek veled.“
Csendesen figyelünk az égi szóra,
Igen, te Jézusé vagy! Áldott óra!
Áhitattal látjuk homlokodon
a láthatatlan szent pecsétet.
Jézusé vagy! De Ő reánkbíz téged.
Titkok fátyola lebben,
hogy te így vagy miénk még teljesebben!
Jézus van itt mindnyájunkhoz közel,
s kegyelme mindnyájunkat átölel.
KÖNYÖRGÉS GYERMEKEINKÉRT
Buzgó imában, hittel kérünk,
mindenek Atyja, Istenünk:
Szentelked ajándékozd nékünk,
tanácsodat megértenünk,
hogy korán neveljük neked
a ránk bízott gyermekeket!
Mint legelőd juhait, őket
Te gondozod és vezeted.
Hogy semmi el ne vonja tőled,
védve, szívünkre helyezed,
hogy Teneked őrizze meg
életüket a szeretet.
Szülők szívében szent szereteted
szent zálogát szemlélhetik.
Szülői szívek őket már az
örök otthonhoz köthetik.
Neked szenteltek legyenek!
Neked nőjenek, érjenek!
Bár örökölnék üdvösséged
holtig híven mindannyian!
Könnyítsd terhüket! Nyújts segítséget
korunk nehéz próbáiban!
Szent kezed adjon vagy vegyen,
csak minden javukra legyen!
Javukra és dicsőségedre
rád bízzuk őket. Hű kezed
legyen mindig segítségükre,
hogy jók és tiszták legyenek!
S ha mi nem leszünk már velük,
Te légy útjuk, eledelük!
Álld meg őket borúban, fényben!
Add, hogy boldogok legyenek.
s egykor, áldásunktól kísérten
biztosan célhoz érjenek,
hogy ott dicsérjünk szüntelen
örökre együtt! Így legyen!
Fr. A. Koethe
Ford.: Túrmezei Erzsébet
KÖSZÖNÖM A TÖBBESSZÁMOT
Hozzátartozik az életemhez
természetesen, észrevétlen,
mint a levegő, ha belehelem.
Hányszor mondtam el, számát sem tudom.
De még nem köszöntem meg Neked,
hogy így tanítottál rá Mesterem,
mérhetetlen kincset hagyva ránk:
„Ti így imádkozzatok: MI ATYÁNK!”
Köszönöm, Uram, ezt a többesszámot!
Köszönöm, hogy önző szívem kitárod.
Mindennap milliók kenyerét kérem,
és az enyémet millió testvérem;
A bocsánatot, a szabadítást,
oltalmat millióknak kérhetem,
s milliók kérik mindennap nekem.
Soha nem lehetek elhagyott, árva,
nem maradhatok önmagamba zárva,
hiszen az imádságok imádsága
milliókat ölel össze velem.
Tágul a tér, tágul a végtelen,
és szűk szívembe fér egész világod.
Köszönöm neked
ezt a csodatevő többesszámot,
megváltó Istenem!
Köszöntelek, áldott éjjel!
Jézus, az Úr, letérdel
Megmosni poros lábakat.
Milyen nagy, döbbent csend lett!
Hallani, a vízcseppek
Szent kezéről mint hullanak.
Csodálatos szolgálat!
Mintha meghajolnának
Égbenyúló hegyek!
Jézus hajol le mélyen,
Hogy én minden testvérem
Szolgálója legyek.
Németből: Túrmezei Erzsébet
KŐ AZ ÚTON
Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadban minden kő áldást hozott.
M. Feesche után németből ford. Túrmezei Erzsébet
KRISZTUS A MENNYBE FÖLMENT
Krisztus a mennybe
Fölment, és elküldte
Vigasztaló Szentlelkét,
Hogy biztassa seregét.
Győztesen ment el,
Drága ígérettel,
Hogy velünk lesz mindvégig,
Mind világ végéig.
Dicsérő ének
Zengjen nagy Nevének
Hűsége a mi vértünk.
Közbenjár ő mi értünk.
Úr földön, égen,
Örök dicsőségben,
Áld, oltalmaz, vezérel
Győztes, erős kezével.
Szent küldetésben,
Békességszerzésben
Nyomát híven követnünk
Ő ad erőt minékünk.
Fényben országol,
Mégsincs tőlünk távol.
Őt szolgáljuk, imádjuk,
Énekszóval őt áldjuk.
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk!
Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.
Némák a titkok, nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat…
De elültetjük kis almafánkat,
Bízva, hogy kihajt,
Gyümölcsöt terem,
Titok a jövő.
Sürget a jelen.
Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.
Némák a titkok, nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk!
Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
Munkánkban leljen, ne resten, tétlen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, ki jön:
Krisztusra várunk!