Mégis
Milyen sokat kellene hinnem,
s mily keveset hiszek.
Mily keveset kellene vinnem,
s mennyi terhet viszek.
Egyedül Rá kellene néznem,
s magamra révedek.
Ragyog a cél viharban, vészben,
s hányszor eltévedek.
Mégis… elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el?
Hisz olyan keveset hiszek még,
s már az is fölemel.
Mint minden én nyomorúságom,
nagyobb a kegyelem.
Ebben hiszek s szemem bűnbánón
megint ráemelem.
Kis hitet hogy megerősítsen,
míg többről többre nő,
s egész a célig elsegítsen:
hatalmas Isten Ő.
MI AZ ÖVÉ?
Az Úr Jézusé a tenger
meg a csillagok fenn az égen.
Ki tudná őket megszámolni?
Ott tündökölnek réges-régen.
Az Úr Jézusé a föld is:
hegye, völgye, meg minden bokra.
Kék egéből Ő visel gondot
minden mezőn a virágokra.
Az Úr Jézusé a kincs is:
arany, ezüst, gyémántok éke.
Ezért nem kell aggódni annak,
akinek Ő a menedéke.
Az Úr Jézusé itt minden,
a kis madárkák neki zengnek.
Csak azt mondd meg, királya lett-e
az Úr Jézus a te szívednek?
Az Úr Jézusé a felleg:
arra száll, merre Ő akarja.
A csillagoknak millióit
szelíden igazgatja karja.
Ha az övé már a szíved,
akkor kérd Őt este és reggel:
vezéreljen téged is híven
a ragyogó csillagsereggel.
Milyen öröm lesz tudni mindig,
ha csillogó szemükbe nézel:
Őket ott fenn és téged itt lenn
Ugyanaz vezet biztos kézzel.
Kenyérnek jöttél az éhező világba,
Világosságnak sötét éjszakába.
Fényes hajnalnak, örök ragyogásnak,
Vak zűrzavarba bizonyos tanácsnak.
Jöttél útnak, igazságnak, életnek…
S kicsiny gyermekként jászolba fektettek.
Jézus! Jézus!
Miért sínylődnénk hát éhezve, szegényen?
Miért tévelyegnénk világtalan éjben
Tanácstalanul és halálra váltan,
És úttalan a hazug világban,
Amikor Benned mindent megnyerhetünk?!
Ha jászolod elé odatérdelünk…
Jézus! Jézus!
MOST IS A ’’TELJES DÉL’’ FELÉ!
Hajnalom, Jézus, Utam, Énekem!
áldalak, hogy felragyogtál nekem,
új élet ezertitkú reggele!
Indulhattam a ’’teljes dél’’ fele
sugaras, boldog hajnali úton!
Lehet az is rögös, nehéz, tudom.
Lehet az is fárasztó, meredek.
Fedhetik fénylő egét fellegek.
De a felhők mögött is ott a nap,
és újra áttörnek a sugarak.
Nappal is gyötörhetnek szenvedések.
Jaj, a botlások! Jaj, az elesések!
Ha rám nem ragyog bocsánatod fénye,
botladozó lábam célt sosem érne.
Elborítaná az ítélet árnya,
és az éjszaka sötétsége várna.
De fényed elűzi az árnyakat,
s új szolgálathoz új erő fakad,
hiszen Te győztél éjszakám felett!
Megyek a ’’teljes dél’’ felé veled.