Szolgálatára angyalok sietnek,
Parancsol viharoknak és szeleknek.
Megérteni, felfogni nem lehet,
Hogy meglátott, parányi porszemet,
És szolgálatába vett.
Szívemben ujjongva dalol a hála.
Kerek világon nincs jobb gazda Nála!
Mikor szolgálatába fogadott,
Nem csak munkát, drága feladatot,
Erőt is Ő adott.
Szentlelkét adta, segítsen, vezessen,
Sürgessen: soha ne időzzek resten.
Tekintete rajtam volt szüntelen,
Mindenre elég volt a kegyelem.
Ő maga járt velem!
Talált volna annyi hűségesebbet,
Parancsainak engedelmesebbet…
Csodairgalmát áldja énekem,
Hogy szolgálhattam hosszú éveken,
És nem mondott fel nekem.
Pedig annyiszor megtehette volna!
S én szegény, gyenge, engedetlen szolga
Türelmét, irgalmát dicsérhetem…
Mert ezután sem mond fel… sohasem!
Övé az életem!
„NEM TEHETETT MÁSKÉPP!”
Kiszögezte, s nem tudta, mit cselekszik.
Tudós vitát és tisztulást akart.
Világoljon az Evangéliom!
Aranyért nincsen kegyelem!
Bünbánat nélkül nincsen bocsánat!
Ha látta volna már,
Hogy 95 tétele,
Mint vihar süvítő szele,
Söpör végig országokon, világon,
Ha látta volna a nyomában támadt
Viharos zivatart,
S mint vérfagyasztó vizió
Szemébe lobbant volna máglyák lángja,
Gályarabság és inkvició,
Vajon megtette volna akkor is?!
Nem verte volna vissza látomása?
Nem hullott volna ki csontos kezéből
Tételszögező, sulyos kalapácsa?!
Lehet… Ha nem a Hatalmas keze
Vezette volna
Tételíró kezét,
Akivel ellenkezni hárhozat,
Aki előtt csak térdrehullni jó…
Lehet… ha nem a Hatalmas szava
Mondta volna: Legyen:
Világosság és reformáció!
Kiszögezte, s nem tudta, mit cselekszik.
Nem tudta, hogy a 95 tétel
Utnak indul, és századokon átlép.
Megírta, mert meg kellett írnia.
S kiszögezte, mert „nem tehetett másképp”.