TALÁLKOZTÁL VELÜK?
Kiégett szívvel és unottan,
reményvesztetten, kifosztottan,
mintha nem várna rájuk holnap,
kisemmizetten vándorolnak...
fölöttük szürke, fénytelen egek...
Fiatalon is milyen öregek!
S lángoló szívvel, égő hittel,
mint aki semmit nem veszít el
kincseiből, ha évek telnek,
boldog holnapról énekelnek...
át próbákon és szenvedéseken,
át meredek, rögös ösvényeken,
mégis, mint akiket győzelmes szárnyak
hordoznak, mint akiket hazavárnak...
hiszen előremutat minden óra
Krisztusukkal a szent találkozóra...
Mégis - hiszen szívükben ifjúság van! -
Helytállva igaz hűséggel a mában,
erőfogytán is lankadatlan
szeretetben és szolgálatban...
ajkukon el nem némuló dalok...
Öregen is milyen fiatalok!
(Jónás könyvéből)
Fut a hajó messze Tarzis felé.
Ismerős partok halvány ködbe hullnak.
Hiszen mindegy, Tarzis vagy Ninive!
Ott éppúgy lehet szolgálni az Úrnak.
Békítsük el a háborgó szívet!
Derült az ég, kacag a tenger kéken.
Hisz ha valaki Isten embere,
Tarzisban is az, nemcsak Ninivében...
Hullám altatja Jónást és a gondját.
Nem látja, amint fellegek bevonják
egét, a villám vad verése csattan,
bődül a tenger, hasad a vitorla,
mintha már a mindenség dőlne romba!...
Akkor eszmél sikoltva: Énmiattam!
TEMPLOMSZENTELÉSRE
Ó, Istenünk, ez ünnepen
mi hálás szívvel, könnyesen
szent házadért dicsérünk.
Száll boldog hálaénekünk,
mert itt adsz békét minekünk,
itt lakozol Te vélünk.
A fájó szívet enyhíted,
szent asztalod megteríted.
Megelégítesz bennünket.
Eltörlöd minden vétkünket.
Halld, Istenünk, ha száll feléd,
ha száll feléd:
a boldog hála énekét!
Mint szarvas, forrás hűs vizét,
úgy szomjazzuk a Te Igéd,
az élet bő forrását.
Szent hajlékodba sietünk,
mert Uram, Téged keresünk
s aTe kezed áldását.
Szent házad édes otthonunk,
hol Téged vígan áldhatunk,
hol új életre ébredünk,
mert Te vagy utunk, életünk.
Halld, Jézusunk, ha száll feléd,
ha száll feléd:
a hála boldog énekét!
Távol gyülekezet imádkozik.
Csillagos afrikai égbolt
borul egyszerü templomukra.
Énekük, imádságuk áthatol
a sötétségen, az éjszaka csendjén.
Át pásztoruk kis hajlékáig,
ahol a halállal vívódik
órák óta a drága segítőtárs,
a kedves feleség.
Messze a kórház és messze az orvos.
De a gyülekezet imádkozik.
- Milyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk! -
Néha benéz egy fehérhajú, tisztes
presbiter a betegszobába.
Látja, hogy a válság egyre tart,
és csak annyit mond csendesen:
'Akkor - tovább imádkozunk!'
Ez ismétlődik óráról órára.
Küzd a halállal a beteg.
Küzd az imádkozó gyülekezet.
S az első hajnali sugárral
megérkezik a felelet:
a láz alábbszáll hirtelen.
Megérkezik az igen és az ámen,
az élet és a győzelem.
Ilyen erő a hordozó imádság!
Harcban pajzsunk, viharban sátorunk!
S bár a felelet néha késni látszik,
és mi lankadunk és roskadozunk,
mondjuk ki mégis csüggedetlen hittel,
mondjuk mi is távol testvéreinkkel:
'Akkor - tovább imádkozunk!'
A Gecsemáné kertből
A Golgothára fel
Kis ösvény tart, s a lelkem
Ma arról énekel.
E keskeny út a mennybe visz
De sok rajta a zord tövis.
Mert szánt és szeretett minket:
A Mester arra ment,
S hogy bűnben el ne vesszünk,
Ott vérzett Ő, a szent.
E keskeny út a mennybe visz,
De sok rajta a zord tövis.
Óh, égi szeretet mélye!
Úgy látta, elveszünk.
A kihulló drága vére
Lett üdvünk, életünk.
E keskeny út a mennybe visz,
De sok rajta a zord tövis.
Óh, menj a szent keresztfához
Te bűnös, elveszett!
Ott békét adnak néked
A vérző mély sebek
E keskeny út a mennybe visz,
De sok rajta a zord tövis.
És ajkad énekre nyílik,
Új ének: áldva kél,
Fenn zengik égi seregek
A Bárány székinél,
Ki mindent ím elvégezett,
Ment az úton és vérezett.