Túrmezei Erzsébet
Valamikor régen
Nem volt még karácsony.
Gyertya nem világolt
Kicsiny fenyőfákon.
Földre leszálltáról
Isten szerelmének
Nem zengett ujjongva
Szép angyali ének.
Hány kisgyermek élt itt,
Ezen a világon,
Amikor még nem volt
Gyönyörű karácsony!
Szegények! – Milyen más
Minékünk most élni,
Karácsony estéről
Suttogva beszélni!
Napokat számlálva
Eljöttére várni,
Tenger boldogságát
A szívünkbe zárni!
Most már van karácsony!
Földre szállt az élet!
Isten Fia, Jézus,
Kicsi gyermekké lett.
Boldogság, üdvösség
Az ő földre jötte…
Vágyódó szívünket
Tárjuk ki előtte!
VÁLTOZÁS
Én, durva, faragatlan kődarab,
ki ott hevertem annyi év alatt
sötéten, félrevetve,
hiún, próbákat dacosan nevetve,
próbákat hogy rajtam faragjanak;
én, aki meg akartam én maradni
inkább csúnyán sötéten, búsan, torzan:
Most itt vagyok a mester műhelyében
s boldogan várom szent vésővonását,
hogy megalkossa bennem képemását.
Ez az én testem, vegyétek, egyétek!
Ez az én vérem, vegyétek, igyátok!
Hogy halálomat el ne feledjétek,
Hogy hiteteket meg ne tagadjátok!
E bor, e kenyér: vérem, testem:
Halálomra emlékeztessen!
J. Wolfgang Goethe
F: Túrmezei Erzsébet