Túrmezei Erzsébet

 

 

Valaha és most

 

Valamikor régen

Nem volt még karácsony.

Gyertya nem világolt

Kicsiny fenyőfákon.

Földre leszálltáról

Isten szerelmének

Nem zengett ujjongva

Szép angyali ének.

Hány kisgyermek élt itt,

Ezen a világon,

Amikor még nem volt

Gyönyörű karácsony!

Szegények! – Milyen más

Minékünk most élni,

Karácsony estéről

Suttogva beszélni!

Napokat számlálva

Eljöttére várni,

Tenger boldogságát

A szívünkbe zárni!

Most már van karácsony!

Földre szállt az élet!

Isten Fia, Jézus,

Kicsi gyermekké lett.

Boldogság, üdvösség

Az ő földre jötte…

Vágyódó szívünket

Tárjuk ki előtte!

 

 

 

VÁLTOZÁS 

 

Én, durva, faragatlan kődarab,

ki ott hevertem annyi év alatt

sötéten, félrevetve,

hiún, próbákat dacosan nevetve,

próbákat hogy rajtam faragjanak;

én, aki meg akartam én maradni

inkább csúnyán sötéten, búsan, torzan:

 

Most itt vagyok a mester műhelyében

s boldogan várom szent vésővonását,

hogy megalkossa bennem képemását.

 

 

 

Vegyétek, egyétek!

 

Ez az én testem, vegyétek, egyétek!

Ez az én vérem, vegyétek, igyátok!

Hogy halálomat el ne feledjétek,

Hogy hiteteket meg ne tagadjátok!

E bor, e kenyér: vérem, testem:

Halálomra emlékeztessen!

 

J. Wolfgang Goethe

F: Túrmezei Erzsébet