Vargha Gyuláné

 

Frissítve: 2007. szeptember 3. Isten vezet

 

A  LEGNAGYOBB  MŰVÉSZET

                                 

A legnagyobb művészet tudod mi?

Derűs szívvel megöregedni.

Pihenni ott, hol tenni vágyol,

Szó nélkül tűrni, ha van ki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett,

csendben viselni a keresztet.

Irigység nélkül nézni végig

mások erős, tevékeny éltit.

 

Kezed betenni az öledbe

s hagyni,  hogy gondod más viselje.

Ahol segítni tudtál régen,

bevallani nyugodtan, szépen,

hogy erre most már nincs erőd,

nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett vidáman

Istentől rádszabott igádban.

 

De ezt a békét honnan vesszük?

Onnan, ha azt erősen hisszük,

hogy a teher, mit vinnünk kell

az égi honra készít el.

Ez csak a végső símitás

a régi  szíven - semmi más.

Ez old fel minden köteléket,

ha a világ még fogna téged.

 

Az Úr nem szűnik meg tanítani,

ezért kell sok harcot vívni

idősen is - míg csendesen

a szív az Úrban megpihen,

s kész vagy az ő kezéből venni

hogy minden Ő - s te nem vagy semmi.

Akkor lelked kegyelmes Atyja

a legszebb munkát is megadja:

 

Kezed imára kulcsolod,

s ez mindennél drágább dolog.

Áldást kérsz le szeretteidre,

kürülted nagyra és kicsinyre.

S ha majd a végső óra elközelget,

S földi pályád itt bevégezed,

Engedsz a mennyei hívásnak:

„Enyém vagy, jöjj, el nem bocsátlak!“

 

 

EGY A SZÜKSÉGES     

 

Márta:

Mester, nézd, a munka terhe

Mind csak énrám nehezül,

Máriát hiába várom,

Ő csak itt ül tétlenül.

 

Hogy ne tennék én meg érted

Bármi munkát örömest,

Ám az ő vendége is vagy,

Ne legyen hát ő se rest.

 

Hogyha úgy szeret, mint mondja,

Hát mutassa meg hamar,

És ne hagyjon egymagamra,

Tud segítni, ha akar.

 

Mária:

Drága Mester, ó, ne küldj el,

Hagyd figyelnem hangodat,

Szomjas lelkem erre vágyik,

Igéd égi tápot ad.

Márta tudja, kész örömmel

Dolgozom minden napon,

De most, - lábaidnál ülni -

Ez egyetlen óhajom.

 

Új erővel osztom én meg

Márta gondját, terheit,

Majd, ha lelkem szomjas földje

Szent Igéddel megtelik.

 

Az Úr:

Márta, látom, hogy serény vagy,

Futsz és fáradsz szüntelen,

Rá se értél megpihenni,

Vagy beszélni énvelem.

 

Ámde, amíg értem fáradsz,

Lelked mélye háborog,

S ez mutatja, - értsd meg, Márta, -

Egy a szükséges dolog.

Hozzám jönni, tőlem venni,

Mit nem adhat senki más,

Nálam van csak bűnbocsánat,

Békesség, megújulás.

 

Nálam van a szolgálatra

Elkészítő kegyelem.

Aki nem vett, nem is adhat,

S munkája gyümölcstelen.

 

Mária hát jól választott

S példát mutat néked itt,

Ez a jobb rész, s ki megnyerte,

Attól el nem vétetik.

 

EGY KÖNYVRŐL         

 

Egy drága könyvet ismerek,

Arról szeretnék szólni ma.

Bár ismernék az emberek...

E könyv neve: a Biblia!

 

E könyvből Isten hangja szól:

Oktat, nevel, tanácsot ad.

S mert szívünk mélyét látja jól,

Minden bűnünkre rá mutat.

 

Tükör e könyv, csak nézz bele,

S ha benne csúnya képet látsz:

A lelked az, folttal tele,

Van rajta szeplő, s mennyi ránc!

 

Látod: irigy vagy és hamis,

Méreg forr benned, s ki-ki tör,

S az engedetlenséged is

Hogy megmutatja e tükör!

 

De mélyebben is nézz belé,

S szemed, ha jobban felnyitod,

Egy fényes arc ragyog feléd...

E könyvben ott él Jézusod .

 

Kitárt karokkal vár reád,

Siess felé, hisz elfogad,

Ó halld gyöngéd hívó szavát,

ölébe rejtsd rút arcodat...

 

S szemed ha hittel Rája néz,

Meglátod, ő csodát művel,

A bűnbocsánat nála kész,

Mert megszerezte vérével.

 

S mily kedves lesz most Bibliád,

Ha lelked benne elmerül,

Nem bánt, nem szúr többé a vád,

Csak Jézust látod egyedül!

 

IMÁDSÁG          

 

Ó, hála neked, jó Atyám,

Hogy engem úgy szeretsz,

Gondot viselsz mindig reám

S ösvényeden vezetsz.

 

Taníts, nevelj, hogy Téged

Jobban szeresselek,

Hogy ezt a földi életet

Leélhessem Veled.

 

Híven követve Jézusom’,

Lelkem hű pásztorát,

Ő jár elöl a jó úton,

Ő visz a mennybe át.

 

 

Isten vezet!

 

Szememmel én vezetlek téged,

Amerre mégy, veled megyek!

Utat török, nem árthat néked

Sötét völgy vagy zordon hegyek!

Járj szárazon, vagy víz felett –

Orcámnak fénye hűn vezet!

 

Szememmel én vezetlek téged,

Kegyelmem is hűn támogat!

Nem engedem inogni lépted,

Bátran rám bízhatod magad!

Pusztákon át a mennybe fel

Erős karom hordoz, emel!

 

Szememmel én vezetlek téged,

Beváltom ez ígéretet!

Ha napra nap jön, évekre évek,

Ha szép napot ború követ…

Míg élted földi útja tart,

Megláthatsz színről-színre majd!

 

 

MAGDOLNA

Alig virradt az égen a pír,
Még el sem múlott a tengernyi kín,
Sötét drapériák még láthatók,
Még el sem némultak a lázadók ...

Még ott ül titokban a félelem,
Mint szürke köd a gyengéd szíveken,
Még hallható a gyilkosok szava.
- Ez ember biz Isten Fia vala!

Magdolna már buzgón útra kél,
Sápadtan, remegve magára néz ...
Menjek-e, induljak-e, mit tegyek?
Én gyönge nő? ... De hálátlan legyek?

Nem, nem, megyek. De a kő oly nehéz,
Hogy minden erőm csak semmibe vész.
S a katonák, az erős vitézek,
Mit tesznek? Tán meg is fékeznének.

Mit törődöm vele! Máris megyek,
A Mesternek tisztességet teszek.
S elmegy. Kezében drága szelence,
Jó illat párolog dúsan belőle.

Nem is megy: rohan a köves utakon,
Gyászos alakja eltűnik azon.
Már látja a sírt, ... nincs a kő helyén,
Megborzad, remeg, s könny csillan szemén.

Betekint a sírba, de jaj, üres.
A félelem, sírás rajt erőt vesz.
Mint szárnyvesztett madárka leesett
A kőre ... sírt, jajgatott, könnyezett.

Ott ül a kövön halott fehéren.
Ott ül, fürdik könnye tengerében ...
Mintha kővé lenne meredt ajka,
Mély sóhaját csak az Isten hallja.

Üres a koporsó ... Hol vagy Uram?!
Elvitték, ellopták, óh, jaj, jaj, jaj.
Ellopták ... Mit tegyek, hová menjek,
Hogy égő szívre balzsamot szedjek?

“Miért sírsz asszony, miért gyötör a kín?
Krisztust siratod? Föltámadott ím.
Helye üres, nem lakik ő sírban,
Nem tudod-é, mi van róla írva?

Őt ne keresd, Ő feltámadott,
Halál felett győzelmet aratott.”
Angyal szava erőt adott belé,
Fölnéz és tekint Jeruzsálem felé.

“Magdolna mit sírsz, kit keressz te itt.
Miért folynak ömlő könnyeid?”
Uram, én keresem Őt, a Mestert,
Kit megölének - az Istenembert.

Ót keresem, a lelkem érte ég,
Csókolhatnám jóságos hűlt kezét.
Nárdusban mosnám véres homlokát,
Óh, csak láthatnám áldott, hű porát!

“Mária, én vagyok, kit te keressz
Föltámadtam, látom, hogy te szeretsz
Szűnjön a kétséged, újra élet vagyok!”
S Mária szeme a könnytől ragyog.

Megtalálta, kit halottnak gondolt,
Örömtől pirultan, lángolón szólt:
Rabbuni! Tiéd életem, Tiéd,
S megyek veled, hirdetem igéd.

S méne Magdolna, repült sebesen,
Benseje lángolt, ízott hevesen.
Halljad világ, ti átkos gonoszok,
Krisztus él, Krisztus él, föltámadott!

 

 

„MEG VAN ÍRVA!“ 

Ef .6,17; Zsid 4,12

 

Szent harcunkban, mely ránk van bízva itt,

Ki fog megállni, győztes vaj‘ ki lészen?

Reánk zúdítja ádáz hadait

Bősz ellenségünk álnokul s merészen.

Erő mit ér, mit ér a bölcsesség,

Ész és tudás e harcban nem elég,

Csak egy a fegyver, mely a küzdést bírja,

A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“

 

Ó nézd, miként küzd Mesterünk vele,

S meggyőzi a kisértőt a pusztában,

Mint veszt csatát ádáz ellenfele

Ott az utolsó nagy haláltusában!

Csodálatos, példátlan küzdelem,

Mocsoktalan, felséges győzelem!

Mi volt, mi Sátánt megfutásra bírta?

A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“

 

Dicső Urát híven követve küzd

a kis sereg, mit vérével megváltott,

Bűn és kisértés száz veszélye közt

Halad tovább, meggyőzve a világot.

Mi tartja fenn az Úr kis csapatát?

Mi ád erőt, megnyerni a csatát?

Mi az, mi küzdni, győzni megtanítja?

A Lélek éles kardja: Meg van írva!“

 

Szólott az Úr - s a csillagezres ég

Ím létrejött a semmiség ködébül,

Szól majd az Úr - s tűzláng között elég

Ez a világ és romjain új épül.

Ily szónak ellenállni hát ki mer,

Melytől világok lesznek s múlnak el? !

Boldog, ki remélve, várva, bízva,

Erősen áll e sziklán: „Meg van írva!“

 

Isten maga mondá ki az Igét,

S ki elveti, Istent csúfolja meg,

Higgy az Igében, s oszlik a setét,

S fut a gonosz, ki úgy óhajtja veszted.

De megbotolsz, s el is bukol hamar,

Célt és irányt sötét homály takar,

Előtted örvény szörnyű torka nyitva,

Ha nincs veled e fáklya: „Meg van írva!“

 

Ne hidd, hogy tán Istent szolgálhatod,

Ha nem Igéje kormányozza lelked!

Amíg szava szívedbe nem hatott,

Távol vagy Tőle, sőt még meg sem lelted.

A hit számára nincsen más alap,

Az Ige csak, mely volt , van és marad,

A szolgálat azokra van csak bízva,

Kik ettől el nem állnak: „Meg van írva!“

 

                               *

Isten trónjánál áll a szent sereg,

Fehér ruhában, pálmaág kezében,

Kies mezőn, hol hűs forrás cseveg

Legelteti a Bárány őket szépen.

Üldözte egykor Sátán vad dühében,

De hittek ők az Isten Igéjében,

Mint győztesek szálltak alá a sírba,

S végső szavuk is ez volt: „Meg van írva!“

    Kühn B. után németből Vargha Gyuláné

 

 

 

 

PÜNKÖSDVÁRÁS

 

Istennek Lelke szertejár,

Az új pünkösd itt van közel,

A kis sereg epedve vár,

Szentlélek Isten, ó, jövel!

 

Mint lágy szellő, folyvást fuvallsz,

Kérő szavad mindegyre hív,

S megnyílik, merre áthaladsz,

Sok, üdvre vágyó, szomjas szív.

 

De hány szív van, mely még setét,

A télnek álma ráborul,

Nem érzi tavasz kezdetét,

Pedig fölötte átvonul.

 

Jöjj, Lélek, lobbanj égi tűz,

Jöjj zúgó szélnek szárnyain,

Álmot, közönyt, halált elűzz,

Szívünk előtted tárva, ím.

 

Ó, adj erőt, tüzet belénk,

Hadd csapjon szerteszét a láng,

Igéd, miből csak tördelénk,

Harsogjon égi kürt gyanánt,

 

Fölrázva álmodók hadát,

S kit fogva tart a bűn-halál,

Lássa meg mind a Golgotát,

Hol rá bocsánat, béke vár.

 

Szentelked töltsd ki ránk, Urunk,

Tisztítsd, szenteld meg népedet,

Hadd zengjen szívünk s ajakunk

Pünkösdi hálaéneket.

 

 

 

Terméketlen fügefa

 

"Vágd ki!" szól az Úr ekképen,

"Miért foglalja a helyet?

Más fa had legyen helyében,

Itt a kertben nem lehet

Terméketlen fügefa!"      

 

"Még egy évig" esd a Kertész,

"Hagyjuk élni ezt a fát,

Jó szíved ha ennyit elnéz,

Talán nem is lesz majd tovább

Terméketlen fügefa.

 

Megkapálom, megtrágyázom,

Gondosan körülnyesem,

Téli fagyba, hogy ne fázzon,

Béfödöm hűségesen

Terméketlen fügefát".

 

"Kedvedért hát," szól a Gazda,

"Még egy évig itt marad,

De kivágom mint a gazt, ha

Még gyümölcsöt úgy sem ad

Terméketlen fügefa."

 

Még egy évig, -vedd eszedbe,-

Gondoz, ápol Jézusod,

S ha gyümölcsöt nem teremsz te,

Hogy mi vár rád, jól tudod,

Terméketlen fügefa!