„MEG VAN ÍRVA!“
Ef .6,17; Zsid 4,12
Szent harcunkban, mely ránk van bízva itt,
Ki fog megállni, győztes vaj‘ ki lészen?
Reánk zúdítja ádáz hadait
Bősz ellenségünk álnokul s merészen.
Erő mit ér, mit ér a bölcsesség,
Ész és tudás e harcban nem elég,
Csak egy a fegyver, mely a küzdést bírja,
A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“
Ó nézd, miként küzd Mesterünk vele,
S meggyőzi a kisértőt a pusztában,
Mint veszt csatát ádáz ellenfele
Ott az utolsó nagy haláltusában!
Csodálatos, példátlan küzdelem,
Mocsoktalan, felséges győzelem!
Mi volt, mi Sátánt megfutásra bírta?
A Lélek éles kardja: „Meg van írva!“
Dicső Urát híven követve küzd
a kis sereg, mit vérével megváltott,
Bűn és kisértés száz veszélye közt
Halad tovább, meggyőzve a világot.
Mi tartja fenn az Úr kis csapatát?
Mi ád erőt, megnyerni a csatát?
Mi az, mi küzdni, győzni megtanítja?
A Lélek éles kardja: Meg van írva!“
Szólott az Úr - s a csillagezres ég
Ím létrejött a semmiség ködébül,
Szól majd az Úr - s tűzláng között elég
Ez a világ és romjain új épül.
Ily szónak ellenállni hát ki mer,
Melytől világok lesznek s múlnak el? !
Boldog, ki remélve, várva, bízva,
Erősen áll e sziklán: „Meg van írva!“
Isten maga mondá ki az Igét,
S ki elveti, Istent csúfolja meg,
Higgy az Igében, s oszlik a setét,
S fut a gonosz, ki úgy óhajtja veszted.
De megbotolsz, s el is bukol hamar,
Célt és irányt sötét homály takar,
Előtted örvény szörnyű torka nyitva,
Ha nincs veled e fáklya: „Meg van írva!“
Ne hidd, hogy tán Istent szolgálhatod,
Ha nem Igéje kormányozza lelked!
Amíg szava szívedbe nem hatott,
Távol vagy Tőle, sőt még meg sem lelted.
A hit számára nincsen más alap,
Az Ige csak, mely volt , van és marad,
A szolgálat azokra van csak bízva,
Kik ettől el nem állnak: „Meg van írva!“
*
Isten trónjánál áll a szent sereg,
Fehér ruhában, pálmaág kezében,
Kies mezőn, hol hűs forrás cseveg
Legelteti a Bárány őket szépen.
Üldözte egykor Sátán vad dühében,
De hittek ők az Isten Igéjében,
Mint győztesek szálltak alá a sírba,
S végső szavuk is ez volt: „Meg van írva!“
Kühn B. után németből Vargha Gyuláné
PÜNKÖSDVÁRÁS
Istennek Lelke szertejár,
Az új pünkösd itt van közel,
A kis sereg epedve vár,
Szentlélek Isten, ó, jövel!
Mint lágy szellő, folyvást fuvallsz,
Kérő szavad mindegyre hív,
S megnyílik, merre áthaladsz,
Sok, üdvre vágyó, szomjas szív.
De hány szív van, mely még setét,
A télnek álma ráborul,
Nem érzi tavasz kezdetét,
Pedig fölötte átvonul.
Jöjj, Lélek, lobbanj égi tűz,
Jöjj zúgó szélnek szárnyain,
Álmot, közönyt, halált elűzz,
Szívünk előtted tárva, ím.
Ó, adj erőt, tüzet belénk,
Hadd csapjon szerteszét a láng,
Igéd, miből csak tördelénk,
Harsogjon égi kürt gyanánt,
Fölrázva álmodók hadát,
S kit fogva tart a bűn-halál,
Lássa meg mind a Golgotát,
Hol rá bocsánat, béke vár.
Szentelked töltsd ki ránk, Urunk,
Tisztítsd, szenteld meg népedet,
Hadd zengjen szívünk s ajakunk
Pünkösdi hálaéneket.
Terméketlen fügefa
"Vágd ki!" szól az Úr ekképen,
"Miért foglalja a helyet?
Más fa had legyen helyében,
Itt a kertben nem lehet
Terméketlen fügefa!"
"Még egy évig" esd a Kertész,
"Hagyjuk élni ezt a fát,
Jó szíved ha ennyit elnéz,
Talán nem is lesz majd tovább
Terméketlen fügefa.
Megkapálom, megtrágyázom,
Gondosan körülnyesem,
Téli fagyba, hogy ne fázzon,
Béfödöm hűségesen
Terméketlen fügefát".
"Kedvedért hát," szól a Gazda,
"Még egy évig itt marad,
De kivágom mint a gazt, ha
Még gyümölcsöt úgy sem ad
Terméketlen fügefa."
Még egy évig, -vedd eszedbe,-
Gondoz, ápol Jézusod,
S ha gyümölcsöt nem teremsz te,
Hogy mi vár rád, jól tudod,
Terméketlen fügefa!