Zöldi Józsefné Magdi

 

Frissítve: 2007. szeptember 3.  Fehér ruhában

 

Az édesanyáknak

 

Higgyétek el, ti édesanyák,

Sokat tehettek gyermekeitekért!

Kicsi kezét korán kulcsoljátok imára!

Amikor értelme nyílni kezd,

Jönnek a versikék, már tudja:

Jézus szeret!

 

Ha nagyobbacska lesz:

Az álom olyan messzi még…

Esténként rád nyitja kerek szemét:

- Édesanyám, mesélj valamit!

 

Olyankor ülj mellé,

Ne sajnáld a múló perceket!

Mert mit ilyenkor Istenről beszélsz,

Elkíséri egész életét!

Tanítsd a gyermeked!

 

Pécs, 1993. 04. 10.

 

 

 

 

Az Ékes-kapuban

 

Ott ült nyomorultan, bénán,

Csak két kezét nyújtotta némán:

Szánjatok meg! Adjatok valamit!

Lelke csüggedt, szívében kevés a hit.

 

Nem várt sokat, néhány fillért csupán.

Nem futhatott ő gazdagság után…

Csak alamizsnát kért, egy falat kenyeret,

Hogy fenntarthassa e nyomorult életet.

 

És aznap reggel nem hiába ült ott.

Ilyen beszédet ő még nem hallott:

„Aranyam és ezüstöm nincsen nekem,

De amim van, azt adom neked:

 

A Názáreti Jézus nevében kelj fel,

És járj!… És segítő kéz emelte….

Béna lábaira csodálkozva állt,

Szívébe édes bizonyosság szállt.

 

Lába erős, nem kell vinni végre!

Ujjongott, szökdelt, Istent dicsérte!

Ámuló tanuk hallgatják szavát:

Sokkal többet kapott, mint amit várt!

 

Mert az Úr két szolgája arra járt,

A béna előtt szánó szívvel megállt,

Mert volt szívében hit, miből adhatott,

A Názáreti Jézus nevében szólhatott!

 

Sokszor mi is várunk csüggedten, hitetlenül.

De Urunk többet cselekszik velünk:

Nem csak megkönnyíti terhünket,

De egészen meggyógyítja lelkünket!

 

2000. 07. 14.

 

 

 

 

 

Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!

 

Gondolataink libbennek, szállnak…

Szemeink még valamit alig látnak,

De szívünkben már megszületnek

Hirtelen kelt ítéletek.

 

Gyakran látunk hibát, botlást,

Sokszor szemünk nem is lát mást!

Isten már rég megbocsátott,

A mi szívünk még mindig vádol.

 

Van-e közöttünk egy is tán,

Ki Isten előtt megállhat tisztán?

Ki úgy gondolja: joga lehet

Szólni mindig ítéletet?

 

Ki láthat a szív mélyére?

Ki mutathat más vétkére?

Ki dobálhat másra követ?

Ki hirdethet ítéletet?

 

Hisz mind kegyelemből élünk,

Istentől irgalmat remélünk!

Sok-sok bűnünk agyonnyomna,

Ha Isten meg nem bocsátana!

 

Testvér, ne ítéljünk könnyedén!

Ne örüljünk más gyötrelmén!

Ne támadjunk mindenért!

Imádkozzunk egymásért!

 

És olyan jó lesz bűnös szívvel

Leborulni összetörten,

És hallani az Égi szót:

Megbocsátottál, néked is megbocsátatott!

 

2000. 07. 14.

 

 

Fehér ruhában

 

Mosolygó arcú, boldog kis sereg,

Kik fehér ruhában álltok ma itt,

Hogy megvalljátok most hitetek,

Hogy betöltsétek, mit Jézus tanít!

 

Hullámsírba merültök ma bele,

Bűnös, romlott élet halálba kerül,

Isten és az egész angyalsereg

Ennek olyan nagyon örül!

 

És feltámadtok tisztán, boldogan,

Ujjongó örömmel szívetekben,

És valljátok örömmel, bátran:

Jézussal kezdtetek ma új életet!

 

Új életet, mely más, mint a régi volt,

Melyen Sátán többé nem uralkodik!

Új életet, mit Jézus már megváltott,

És drága vérével elpecsételi.

 

Fehér ruhás, boldog testvéreink!

Maradjatok mindig hűségesek!

Találkozzunk, ha az Úr szava hív

A fehér ruhások nagy seregében!

 

 

 

Felhők

 

Olykor felhők borítják életünk egét:

Nehéz, súlyos, fekete fellegek…

Eltakarják a napot, elveszik a reményt,

Úgy tűnik: nincs ellenük védelem!

 

Pedig, ha tudnánk, hogy áldást hoznak!

Mindent átmosó, éltető esőt!

Mitől az öröm virágai mind kinyílnak,

S ujjongva dicsérjük a Teremtőt!

 

Mikor felhők borítják életünk egét,

Akkor van Ő legközelebb hozzánk!

Talán megszomorít… De fel is üdít!

Érezzük szeretetének sugarát!

 

Ezért ne féljünk, ha jönnek sötét felhők,

Szívünket hasítják villámok lángjai!

Mert a porzó zápor hideg cseppjeitől

Nyílnak szívünk legdrágább virágai!

 

Pellérd, 2001. jún.

 

 

 

 

Jézus

 

Isten küldte Őt közénk,

Áldás kísérte, amerre járt…

Tanított, s ezernyi szív

Szomjasan itta drága szavát.

 

Felemelte a fáradt szíveket,

Meggyógyította mind a betegeket.

A bűnösöknek kegyelmet adott,

A menny felé utat mutatott!

 

S elvégezte, amiért küldte Atyja:

Életünk helyett életét adta!

A nagy árat értünk lefizette:

Bűneinkért meghalt a kereszten.

 

De három nap múlva megtörtént a csoda:

Feltámadt az Isten egyetlen Fia!

Megnyitotta nekünk a Menny kapuját…

A keskeny út őrzi lábai nyomát!

 

Pécs, 1998.

 

 

 

 

Lefelé a hegyről

 

Jó volt a megdicsőülés hegyén:

Isten jelenléte vett körül…

Áldott csend, meghitt békesség,

Minek lelkünk oly nagyon örül.

 

A ragyogás, a fény múlóban,

Lassan leszáll majd az éj…

És közeledik az az óra,

Mikor el kell hagynod az áldás hegyét!

 

Várnak a harcok, próbák,

Az utad sötétségbe vezet.

Még látod utolsó sugarát,

Mielőtt felhő borítja be eged.

 

De nem kell félned, így kell lennie:

A tövises utakat kell járni!

De olyankor közelebb van Istened,

Csak nem látásban, hitben kell várni.

 

Meg kell harcolni a hitnek harcát,

Bár inkább mennél vissza a hegyre…

Ne csüggedj, menj bátran tovább,

Hiszen Ő a nehézségben is – Isten!

 

 

Pellérd, 2001-08-17

 

 

 

 

Meredeken

 

Nagyon nehézzé vált az út,

Meredek lett hirtelen…

Úgy tűnik, nincs másfelé kiút,

Roskadva is, de menni kell.

 

Te menekülnél tőle,

Keresnél lankásabb helyet…

Szemed kutatva néz előre,

De utad vége ködbe veszett.

 

Kedves, fáradt testvérem!

Ne csak a messzeségbe nézz!

Láthatod, ha jól körülnézel:

Innen sziklafal, onnan korlát véd.

 

Amiről azt gondolod, hogy túl nehéz neked,

Hogy jó lenne belőle szabadulni,

Pont az az, mit védelmedre küldött Istened,

Az a teher fog téged megtartani!

 

Nem járhatsz már védett ösvényen,

A harcot neked is fel kell venned!

Nem kaphat koronát, nem győzhet,

Ki nem áll a gonosznak ellen!

 

Lásd így az életed, s érteni fogod:

Nehéz utadon a kegyelem átkarol!

Könnyebb nem lesz, de láthatod:

Kik csak az Úrra néznek, azok boldogok!

 

 

 

 

Ő megszabadít!

 

Sokszor megállok e nagy csoda előtt.

Megérteni nem tudom, csak imádom Őt!

Mert Ő tudja csak egyedül, hogy egy lélek

Hogyan, miért került a bűn fertőjébe…

 

Ő tudja csak egyedül, milyen az utunk,

Megemlékezik, hogy por és hamu vagyunk.

S ha szívünk a bűn súlya alatt összetört,

Megbocsátón, irgalmasan emel föl.

 

Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak,

Megszabadítja mind az elfogottakat!

A gonoszok szándékát róluk elfordítja,

Őrzi életüket Isten áldott karja.

 

És nem azért, mert mi megérdemelnénk,

Nem azért, hogy jók, igazak lennénk,

Hanem mert örökkévaló az Úr hűsége!

Nem hagyja el azt, ki bízik Őbenne.

 

Mégha szívünk ezerszer vétkezett is,

Mégha Urához hűtlen lett is,

De ha Felé fordulunk egy könnyes imában,

Megszabadít Ő áldón, megbocsátva!

 

Pellérd, 2000-11-21

 

 

 

 

Próbában

 

Peregnek a szavak.

Gyilkos, pusztítani akaró szavak…

Árad a gyűlölet,

Mintha nem is ember mondaná,

Megsemmisítő, kegyetlen a pillanat.

 

Hogy lehet a szó ilyen igazságtalan?

A vád ennyire képtelen?

A harag, a gyűlölet pusztító özöne,

A mocsok, a sár irtózatos tömege

Földre dönt. Szívem szinte

Megállni készül, sír bennem a döbbenet:

Miért? Miért?

 

A síri, bénult csöndbe éles

Fényként hasít a felismerés:

Még élsz!

Ezért támad a sátán hada gonoszul reád!

Ezért akar elönteni a gyilkos ár!

Mert Isten irgalmas keze tart még!

Mert élsz még!

 

A bús kétségbeesés lázadása

Hálára változik át;

Elcsitul a fájdalom…

Ágáló szívem alázatosan

Hajlik lábad elé:

 

Köszönöm, hogy megtartottál!

Hogy így is megtartottál!

Hogy nem vesztem bele

Az úttalan sötétségbe,

Hogy nem szédültem bele

Az irtózatos mélységbe!

Hogy napról-napra új erőt adtál,

Hogy eddig még életben megtartottál

Istenem!

 

Megvigasztaltad tépett lelkemet,

Megújítottad fáradt léptemet,

Bátorítottad gyönge gyermeked –

Köszönöm, hogy élhetek!

Hogy a bajok közt is boldog lehetek,

Hiszen Te akkor is ott vagy énvelem!

Bár nincsen erre semmi érdemem:

Biztos kézzel tart: a Kegyelem!

 

 

 

 

Újra Veled járhatok!

 

Ma mély szeretet ébredt szívemben

Irántad, áldott Istenem.

Enyém, amire oly nagyon vágytam:

Lehajló, felemelő szereteted!

 

Szerettél engem mindig, tudom.

Már, mikor ismerni kezdtem Neved,

Éreztem, hogy kegyelmed lehajol,

Boldog voltam, hogy terved van velem!

 

Gyöngéd gonddal vigyáztál rám,

Megőriztél már sok viharban,

Kezed vezetett a próbákon át,

Nem engedted elesni lábam!

 

Pedig nem figyeltem mindig szavadra,

Sokszor jártam idegen utakon,

Döntöttem, ahogy én gondoltam,

Nem kérdeztem: Uram, te is akarod?

 

Csak azt vettem észre: nem vagy velem,

Hogy fáj a szívem, beteg, örömtelen.

Bántam már engedetlenségem,

Kínzott a kérdés: Szeretsz még engem?

 

De ma újra betölt a mennyei öröm,

Hogy a Te szereteted végtelen!

Felemeltél, mert irgalmad örök,

Mert markaidba metszetted életem!

 

Olyan jó újra közeledben!

Meghitt csend, béke vesz körül,

Szereteted betölti a szívem,

Jelenlétednek oly nagyon örül!

 

Vágyódom közelségedre, Jézusom,

Vágyom, hogy mindig Veled legyek!

Tarts meg, kérlek, Megváltóm,

Bár nincsen rá semmi érdemem…

 

Pécs, 1999. nov. 9.