Az absztinencia jobban véd, mint a gumióvszer


Valaki megmondja az igazságot, és máris megbotránkozás, felháborodás özönét váltja ki. A kondomok - jelentette ki Uganda államelnöke, Yoveri Museveni Bangkokban a 15. Nemzetközi AIDS-Konferencia második napján - nem jelentik a végső megoldást a halálos immungyengeség terjedése elleni harcban. Az önmegtartóztatás és a hűség hatékonyabb fegyver a fertőzés elkerülésére.
Uganda tényekkel bizonyít: a HIV-fertőzöttek rátája a kilencvenes évek elején jellemző több mint 30%-ról mára mintegy 6%-ra csökkent. Az AIDS elleni harcban a férj és feleség, férfi és nő szeretetteljes kapcsolata döntő jelentőségű - mondta az ugandai államfő. Gumióvszert azok használjanak, akik képtelenek a hűségre, vagy nem tudják megtartóztatni magukat.
Ezekkel a kijelentéseivel Museveni maga ellen fordította Bangkokban a tudósok és AIDS-betegek többségét. Ők olyan államokra hivatkoztak, mint pl. Thaiföld, ahol a kondomok használata a szexiparban és a prostitúcióban állítólag hetedére csökkentette a HIV-rátát.
Bírálat érte George W. Bush amerikai elnököt is, mivel a Washington által az AIDS elleni harcra biztosított pénz harmadát olyan programokra adja ki, amelyek a házasságkötés előtti önmegtartóztatást propagálják. Egy amerikai politikusnő így vélekedett: "Az absztinenciaprogramok nem csak felelőtlenek, de embertelenek is."
Bangkokban 20.000 tudós, politikus és AIDS-beteg tanácskozott egy héten keresztül a végzetes betegség elleni küzdelemről. Világviszonylatban 38 millióan fertőzöttek a HIV-vírussal, közülük 30 millióan fejlődő országokban. A múlt évben 5 millió ember fertőződött meg, és 3 millióan haltak meg ebben a kórban.

Forrás: Ethos