Kánai mennyegző

Jn 2, 1-12

         Kedves Testvéreim! Tegnap ünnepelte az egyház a vízkereszt ünnepét. Református talajon –talán a karácsony közelsége végett nem tudott meggyökerezni, mindazonáltal a református liturgia számon tartja az ünnepet. Ez az ún. epifánia időszak. De erről egy kicsit később.

A korai egyház január 6-n ünnepelte mind az Úr születését, mind a megkeresztelkedését. Innen származik a két másik elnevezés: a három királyok, akik ajándékot vittek a kisdednek és a vízkereszt. Mi reformátusok az ünnep görög neve után epifániának, vagyis megjelenésnek nevezzük ezt  az időszakot, arra utalva, hogy az Úr Jézus  születésével megjelent a földön, megkeresztelkedésekor pedig megjelent a nyilvánosság előtt, sőt tovább menve a református liturgiában ebben az ünnepben emlékezünk arra is, hogy Jézus megkezdte messiási működését.

A János írása szerinti evangéliumban pedig Jézus a kánai menyegzőben tette az első csodáját.

Engedjétek meg, hadd tegyek fel egy kérdést, amire jó lenne ha ki-ki magában őszintén megfelelne.

Ha megengedik az elejétől kezdem. A világ számára karácsonykor megszületett a Megváltó. Az ember életében akkor születik meg valójában, amikor felismeri azt, hogy ki jött valójában és úgy fogadja Őt (Jézust) ahogy illik. Királyként, megváltóként. Vagyis az ember életében a karácsony a megtérés.

A legtöbben azonban itt le szoktunk állni. Pedig kell, hogy az epifánia is bekövetkezzék. Vagyis, hogy nyilvánosan is megjelenjék a mi életünkben Jézus. Nem elég azt gondolni, hogy hívő vagyok, annak látszania kell. Mert a hívő embert gyümölcseiről ismerni fel. És gyümölcsöt csak akkor tudok teremni, ha Jézus jelenvalóvá, nyilvánvalóvá vált az én életemben más emberek számára is. Mikó Jenő volt püspökünk mondta egyszer: „A titkos hit egyenlő a nyilvános hitetlenséggel.” Azt nem lehet eltitkolni. Ahogy Jézus mondja: „Nem rejthető el a hegyen épített város!” majd így folytatja: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem, hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” Mt 5,15

A kérdésem pedig ez: Megjelent-e a Te Krisztusba vetett hited a nyilvánosság előtt? Mert ha nem akkor a te hited egyenlő a nyilvános hitetlenséggel.

Kedves Testvéreim, nem az a fontos, hogy az emberek tudják, hogy reformátusok vagyunk. Hanem az, hogy ki a mi számunkra Jézus. Nem akarok én itt egyházkritikát, meg valláskritikát sem mondani, de ki kell mondanom, bármelyik egyházat nézem is, hogy általánosságban beszélünk. Tudjuk, hogy melyik valláshoz tartozunk, melyik a mi templomunk, tudjuk a bibliai történeteket, DE mit mondanánk ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy kicsoda számunkra Jézus Krisztus.

ÉS hadd menjek tovább és kérdezzem meg: A környezetünkben élő vallásos emberek közül ki tudja, elmondani, hogy átélte a megtérés csodáját?

Mint mondottam nem akarok kritikát mondani, de sokszor van az, hogy beszélünk mi sokat – a papokat meg néha le sem lehet állítni, úgy kell „leütni”, hogy abbahagyja- de nem mondják a lényeget. Nem az a lényeg, hogy most istentisztelet van 11től-12ig, és akkor valami szépet és jót kell mondani, ami ne legyen túl rövid, de hosszú sem… Nem ez a lényeg! A lényeg az lenne, hogy itt mindenki ismerje meg Jézus Krisztust és ismerjük meg a mennybe vezető utat!

Testvéreim, kemény beszéd ez, tudom én magam is. De azért mondom ilyen nyíltan, mert tudom, hogy én is éltem, boldog megnyugvással, templomba is eljártam, és mégsem ismertem személyesen Jézus Krisztust. ÉS ha nem lettek volna emberek, akik felébresztettek az én álmomból, vakságomból, akkor tudatlanul sínylődnék tovább és az ítéletnél azt mondaná az ÚR: Nem ismerlek, távozz Tőlem.

Ezért kell nyíltan mondani, ezért kell egyenesen mondani az igét, még ha keményen is hangzik az a másik számára. Nem elégedhetünk meg a vallásossággal, nem elégedhetünk meg azzal, hogy tudjuk a bibliai történeteket.  Nekünk tudnunk kell Jézus útjára vezetni az embereket. Nekünk az életünkben nyilvánvalóvá kell, hogy legyen a Jézus élete. Ez a mi megmaradásunk záloga, hogy jól mutassuk az utat.

Drága Testvéreim, nem kell félni, a nekiindulástól Az Úr megígérte nekünk, hogy megerősít és megsegít bennünket. Mindig ad bölcsességet a kellő időben és erőt is… Lehet, hogy remegő lábakkal indulunk majd neki egy-egy bizonyságtételnek, de higgyétek el megéri. Megéri, mert megtapasztaljuk azt, ahogy az Úr segít és megerősít bennünket. Ott abban a pillanatban, amikor kinyitottuk a szánkat. Nem tudjuk mi előre megfogalmazni. Hányszor van úgy, hogy ez ember előre megfogalmazza a fejében, hogy mit fog mondani, és amikor kinyitja a száját, minden kirepül a fejéből, és csak makog … Van ez így. Nem kell előre megfogalmazni. Az ÚR adja a bölcsességet. Nekünk csak hittel rá kell állni, hogy nekünk mennünk kell, ki kell nyitnunk a szánkat, és az ÚR adja a gondolatokat, Ő adja a bölcsességet.

Az ÚR Jézus pedig ezt üzeni nekünk: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Mt 5,16

Az ÚR Jézus példát hagyott nekünk. Vajon mennyit tudnánk Róla, ha annyit beszélt volna Isten országáról, mint amennyit mi beszéltünk Róla? Higgyétek el nagyon vékony füzetecske lenne az Újszövetség.

De hála neki, Ő nem hallgatott, hanem tette azt, amit az Atya rábízott. Elvégezte a küldetését.

Mit is kell mondanunk a másik embernek? Nézzük meg mit tanít erről a történet:

Jézust is meghívták tanítványaival együtt a mennyegzőbe. A folytatás az: elment. Ahova Őt meghívják, oda elmegy. Hadd kérdezzem: te meghívtad-e már, hogy együtt élnél vele? Vajon mindenki, aki most itt van, meghívta-e már Jézust az életébe, — mert akkor Ő elmegy. Nem szabott feltételeket, nem kell előzőleg semmit teljesíteni. Aki Őt szívvel hívja, ahhoz elmegy. Akkor is, ha lagziba hívják.  

-kegyes hívők azt mondanák, hogy oda mi nem megyünk. Lagziba? Hol lehet, ott az igét hirdetni? Az Úr Jézus elment a lagziba is.  Ha hívják ő elmegy. Akkor is, ha temetésre hívták. Akkor is, ha a vámszedők hívták, akiket mindenki utált. Akkor is, ha egy farizeus hívta meg ebédre, akik utálták a vámszedőket. Elment és hirdette az Isten országának evangéliumát. Ő személyválogatás nélkül mindenkinek az életébe kész belépni, és ott megmutatja az Ő dicsőséget. Ott szabadulás történik, ajándékokat ad, ott az Ő jelenléte áldássá válik.

Mielőtt továbbmennék had álljunk meg 4-ik versnél mivel sokan félre szokták ezt magyarázni, meg érteni. Akkor hangzik el ez a mondat, amikor Mária odamegy Jézushoz, és megmondja neki, hogy nincs boruk. Károli így fordítja ezt a mondatot: „Mi közöm nékem tehozzád oh asszony?” És amikor ezt olvassák akkor mindenki felhőköl, hogy: milyen kemény beszéd ez! Hát Jézus így beszélt az ő anyjával? És még ő tanít bennünket a szülőtiszteletre? Hogyan lehet ez? A fordítás a rossz. Vannak a héber szövegben olyan szófordulatok, amit próbáltak görögre lefordítani, aztán arról meg mindenféle nyelvre, és ezek a sajátos nyelvi ízes kifejezések néha lefordíthatatlanok. Az eredeti nyelv szellemében azt jelenti ez: ez nem rám és nem rád tartozik, oh asszony. Az oh asszony sem valami rideg, visszautasító megszólítás volt. Itt sem arról van szó, amit mi gondolunk a mai európai gondolkodásunkkal. Ez egy egyszerű szeretetteljes megszólítás volt abban az időben. Olyan mintha ma azt mondanánk: édesanyám.  Jézus tehát itt nem durván visszautasítja Máriát, „hanem azt mondja: értem, segíteni is fogok, de nem most. Nem jött még el az én órám."

         A következő dolog amire a történet tanít Mária cselekedete. Először is volt szeme meglátni másoknak a szükségét. A másik pedig, hogy mozdult a szíve, és amit megtehetett, azt megtette, hogy segítsen. Volt szája, Jézusnak elmondani a problémát. Kedves Testvéreim, ha vannak problémáink, lehet, hogy mi nem tudjuk megoldani. Mária sem tudta megoldani. De van szánk, hogy oda vigyük Jézus elé, és azt mondjuk, hogy nincs boruk. Vagy: Nincs ezük, nincs azuk, nincs békességük, nem ismernek még Téged. És ezután rá lehet mondani az áment. Én ezt elmondtam. Nem adok tanácsokat, nem mondom azt, hogy hogyan csináld miképp csináld mit csinálj, mert mi lenne jó nekik… Csak azt mondom, hogy nincs ezük… ÉS a többit rábízom Jézusra. És akkor történnek a csodák. Mária is aztán csendesen visszaül a helyére és vár. Várja, hogy Jézus cselekedjen.  

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig, csak nehéz várni. Telnek az órák, a hetek, az évek, és nem történik semmi. Sok hívő ember is pánikba esik ilyenkor. Sokan kétségbe vonják, hogy fog segíteni Isten, talán még azt is, hogy tud segíteni. Nagy dolog az, ha valaki ezzel a bizalommal tudja Jézusra vetni a gondjait. Ha neki szól, ha egészen reá bízza a megoldást, és ha ki tudja várni az Ő szabadítását.

Áldás: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Mát. 5,16