Visszaszámlálás

 

 

Róm 13, 11-14

 

 

         Kedves Testvéreim! Pál apostol nagyon komolyan vette az ÚR ígéreteit. Nem tudta, hogy mikor jön vissza, de úgy élt, hogy nem lett volna számára meglepetés, ha az ő idejében jön vissza. Isten kegyelme azonban nagyon hosszútűrő irántunk és még most is, a mai nap is itt van az üdvösség napja, még lehet az Úrhoz jönni. Lehet az Úrhoz menekülni.

         Igen testvéreim menekülni, mert a világ egyre ridegebb és hidegebb. Egyre keményebbek az emberi szívek. Ha a 11-ik versnek címet kellene adni, ezt a címet adnám: A visszaszámlálás megkezdődött. Pál apostol ezt mondja: „Hisz most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk” Érdekes megfigyelnünk Pál hozzáállását az idő múlásához, hogyan számlálja azt. Nem szomorú megadással, hogy egyre messzebb vagyunk a boldog fiatalságtól, hanem azzal a reménységgel, hogy egyre közelebb vagyunk az üdvösséghez. Nem azt nézi, hogy fogy az időnk, hanem, hogy telik, vagyis a teljesség felé közeledik. Visszafelé számlál.

         Tulajdonképpen tőlünk sem áll távol ez a számlálási mód. Gondoljunk a gyerekekre akik így számolják a karácsony előtti napokat: Hányat alszunk még? S valljuk be sokszor mi is ezt tesszük szabadságunk előtti napokban: Már csak kétszer, már csak egyszer kell felhúzni a csörgő órát.

         Ha komolyan vesszük az eljövendő üdvösség örömét, az Istennel való találkozás nagyszerűségét, ha valóban elhisszük Jézusnak, hogy helyet készített számunkra a mennyei otthonban, akkor életünk dolgában sem lesz idegen számunkra ez a reményteli visszaszámlálás.

         Arany János gyermekét imádkozni tanító versében (Fiamnak 1850) írja: „Hála Isten este van megin, Mával is fogyott a földi kín.” S tegyük hozzá: Mával is közelebb van az üdvösség.

         Ezért mondja Pál apostol: „De mind ezt valóban tegyétek is” Mit? Ezt írja az előző versekben: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy szeressétek…” Ne a szájunkkal szeressünk csak, ne csak a szánkkal mondjuk az áldást: Áldjon meg az ÚR testvér! Hanem valóban áldások legyünk a másik számára. Hogy vigyük a jézusi szeretet az ő életébe.

         Mert ennek a visszaszámlálásnak van sürgetése is: Ragadd meg az alkalmat, mert az idő nem végtelen folyam, nem élünk örökké…

         Hétköznapi életünkben jól tudjuk mit jelent egy alkalom: Mindent félretesz az ember, hogy el ne mulassza. Csak hitünk dolgában bánunk könnyelműen a kegyelem felkínált lehetőségével.

         Pál azt írja: „tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból.” Mert a világ elaltatja sokszor még a hívő embert is. Itt az ideje rádöbbenni a valóságra. A hitetleneknek, hogy a bűneik teszik tönkre és ráébredni, hogy Isten kegyelme még mindent rendbe hozhat. A hívőknek pedig felébreszteni a bizonyságtévő lelket. Meglátni, hogy milyen nagy felelősséget bízott ránk az Úr. Tőlünk is függhet a másik ember üdvössége. Hisz nekünk kell átadnunk számára Isten szerelmes levelét. Hogy van még remény, csak jöjjön a Golgotához. Átadjuk-e ezt az üzenetet. Egyik kedves Testvérem mondta a héten: Tudomásul kell vennünk, hogy a világot nem tudjuk megváltoztatni, mert a próféciáknak be kell teljesedni. De ennek ellenére tenni kell érte amíg lehet. Menteni az embereket, amíg lehet. Nem tudjuk meddig tart a kegyelmi idő…

         Sokan azt mondják nem vagyok még rá kész. Ezzel kimondják: Még a bűnben szeretnék élni, még nem akarok az Úrhoz jönni. Saját magukat kárhoztatják. Megint mások azt mondják: „Ej ráérünk arra még” Biztos vagy benne? Nem döbbentett még meg egy-egy hirtelen haláleset? Egy órája még együtt beszélgettünk… Vagy: Tegnap még nála voltunk, és ma? Halljuk a halálhírt. Nem akarok én senkit sem ijesztgetni és rémítgetni, de ideje lenni megállni és számadást tartani Isten jelenlétében.

         Legtöbbször –szinte hallom a sok kifogást-  sürgető mindennapi feladatainkra hivatkozunk, melyek nem tűrnek halasztást. Sürgetnek a feladatok és hajszol az idő. Testvérem! Lehet, hogy ebben a hajszában nyerünk perceket, de nem veszítjük-e el közben az örökkévalóságot?

         Az alkalmat meg kell ragadni. Így mondja az ősi zsoltár is: „Ma ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket.

         Jézus pedig azért sírt egyszer, mert Jeruzsálem népe nem ismerte fel meglátogatásának idejét, nem ébredt rá, hogy kit utasít el magától, amikor Jézust utasította el.

         Kedves Testvérem! Ki sír érted? Ha más nem Jézus biztos. Sír a szív keménysége miatt, hogy nem ismered fel kit utasítasz el Benne. Én nem ismerem a szíveteket. Nem látok bele. Tudom, és hálás vagyok érte akiknek a szívében ott van az Úr. És sajnos bizonyára vannak olyanok is akiknek nincs a szívében csak a fejében. A farizeusok fejében is ott volt a Messiás. Mégsem ismerték fel. És Jézus sír értük. Mert nem ismerték fel.

         És te kedves hívő testvérem, te kiért sírsz? Mennyire veszed komolyan a lélekmentés feladatát?

         „az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van” –mondja Pál apostol. Ezzel a természetből vett szép képpel tudatja az apostol, hogy közeleg az ÚR napja. Ha Pál apostol mondhatta mi sokkal inkább. Már ő is úgy gondolta, hogy régen van ez a világ sötétségben, már a nappalnak kell jönnie… Mit mondjunk hát mi?

         És mégis sokan könnyelműen vesszük az ÚR követését. Nincsen benne a mindennapjainkban, vagy legalábbis a napnak nem minden órájában. Mert olyan sokáig voltunk a sötétben, hogy asszimilálódtunk és talán észre se vettük, hogy a sötétség cselekedetei beszennyezik a minden napjainkat. Sőt fel is háborodunk ha esetleg figyelmeztetnek rá és azt mondjuk: De hisz ma már mindenki ezt csinálja, mindenki így él.

 Pál azt mondja: „Tegyük le hát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” Az Effézusbeli levélben pedig ezt írja: „Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.” Ef 6,13-17 Csakis ezekkel élhetünk győzedelmes keresztyén életet. Ezek nélkül vakká tesz bennünket a világ, és nem fogjuk látni a helyzetünket.

De az idő közel van. Olyan közel, hogy jó lenne, ha mindenki felébredne az álmából, ha lehullana a vallásosság leple, és úgy látná mindenki az isteni igazságot, ahogy az le van írva, olyan valóságosan  mint ahogy az van.

Lesznek akiknek keserű lesz az ébredés, mert későn ébrednek… Úgy ahogy a gazdag és Lázár történetében a gazdag. Halála után már hiába látta, hogy mennyire vak volt, mennyire elaludt az ő lelke. Nem lehetett semmit sem megváltoztatni…

Adja az ÚR, hogyha eljön, itt Ipolyságon egy érte élő, neki égő szívvel szolgáló, gyülekezetet találjon. Ámen.