Az Úr csodásan működik...

 

Ezen az oldalon olyan történeteket találhatsz, amit Isten kegyelméből személyesen élhettem át a keskeny úton. Nem az összest írom le, mert az sok lenne csak a legérdekesebbjeit. Sajnos azonban van több olyan érdekes történet is, ami mégsem kerülhetett fel, mert ha "véletlenül" rátalálnának a történet nem éppen pozitív szereplői, felesleges üldözésnek tenném ki, a szereplőket is meg magamat is...

 

Tartalom: 

 

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.

A meghallgatott imádság

A tizedről

Az elmaradt imádság

Az Úr csodásan működik

 

 

 

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában

Egy időben nagyon csalódtam a keresztyén lányokban. Ahogy végignéztem életükön, szinte semmi különbséget nem láttam a keresztyén és a világi lány között. Sőt, néha a világiak megértőbbek és jószívűebbek voltak a keresztyéneknél. Ez időben leveleztem egy lánnyal, aki nővérkének tanult. Levelezésünk már régen folyt így nagyon jó barátok lettünk. Voltak időszakok levelezésünkben mikor jobban szeretett volna közeledni hozzám, de én mindig visszautasítottam, hogy én hívő lánnyal szeretnék járni. Egy idő után azonban nagyon elgondolkoztam. Miért nem járok én vele? Igaz ugyan, hogy az Ige azt mondja, hogy "Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában" 2 Kor 6,14 de sok hívőt megszégyenít  kedvességével és szolgálatával a kórházban. Nagyon imponált nekem, hogy másokért él. Az elesettekért, a betegekért, akiket vagy meglátogatnak, vagy nem. Ha egyszer lelkész lennék, akkor is jó lenne segítőtársnak, mert míg én a lelki problémákkal foglalkoznék, ő a testieket enyhítené. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, mikor az egyik este elhatároztam, hogy másnap levelet írok neki és viszonzom érzéseit. Másnap mielőtt nekiláttam volna a levél írásának, olvasom a napi igét: "...Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól..." Péld 7,5 Villámként hasított belém, és tudtam, hogy kiről van szó. Megszakítottam a levelezést. Ő azóta férjhez ment -és nem nekem kellett kiválasztani, ahogy kérte- hanem rátalált maga is. Mint fiatal házasoknak kívánom nekik, hogy nagyon boldog házasságuk legyen!!!                             ( -hozzáteszem ez csak az Úrral lehetséges. )

 

A meghallgatott imádság

Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orczáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja A szentpéteri hátrányos helyzetű gyerekekkel voltunk Deákin. A helyi kultúrházban voltunk elszállásolva. Az egyik este mivel nyitva felejtettük az ablakot egy csomó fekete bogár repült be. Voltak köztük kicsinyek, de voltak nagyon nagyok is. A gyerekek természetesen nem mertek elaludni a szobában. Először elkezdték irtani a bogarakat, de úgy nézett ki, hogy egy helyébe kettő termett. Bement a szobába az egyik vezető nő is, hogy mit vannak úgy oda, nem lehet az olyan vészes. Tíz másodpercen belül futva jött ki két bogárral a hálóingén. Próbáltuk a tulajdonost hívni este 11-kor de azt mondta, nem tud velük mit csinálni, majd holnap intézkedik. A fiúk tehát kiültek a folyosóra. Éjfél felé járt már az idő amikor az egyik fiúnak eszébe jutott: Imádkozzunk! Megható imádságok hangzottak el. Közülük egy kb így hangzott: "Bocsáss meg Istenünk, hogy rosszak voltunk, tudom, azért jöttek be a bogarak. Megígérjük, hogy jók leszünk..." 24:30 körül még mindig kint ültek a folyosón. Vettem a bátorságot és mondtam, hogy engem nem érdekel én bemegyek aludni. Utánam jöttek a többiek is.  Az egyik srác csak úgy mert ágyba bújni, hogy az én ágyam mellé húztuk az ágyát. Félelme nem volt oktalan, hisz az ő agyából jött a legtöbb bogár. Egy órakor már mindenki aludt, csak én néztem még mindig a bogarakat, hogy mikor mászik rám egy? Aztán egy idő múlva én is elaludtam. Másnap reggelre eltűntek a bogarak.  Mutatóba találtunk egy picike példányát esti irtózatunknak, de az is úgy menekült ahogyan csak tudott.

 

 

A tizedről

 

Tíz diák megint megkaphatja a kóreai ösztöndíjat, ami 10 000 Sk egyszeri juttatást jelent egy diáknak. Erre gyorsan pályázatot írtak ki, amire összesen 15-en jelentkezetek, de csak 10-en kaphatták meg. Akik bekerültünk a tízbe, szívünkben eldöntöttük, s ezt nyilvánosságra is hoztuk, hogy a tizedet elosszuk a többiek között, így ők is kapnak majd 2-2 ezer koronát, ami mégis több a semminél.

Isten látta a szívünket s megáldott, ugyanis 11 000 koronát kapott mindenki, így az ezeres beadása után nem 9, hanem a ?tervezett? 10 000 Sk maradt meg! Köszönjük néked Istenünk!

Köszönöm, hogy szólásra indítottál, hogy megtapasztalhassuk csodádat, amit már rég elterveztél.

 

 

 

Az elmaradt imádság

 

A szektákról volt előadás Jókán. Valahogy a tervezettnél egy kicsit elhúzódott az alkalom. Az egyik testvér félrehívott és megkért, hogy legyen közös imádság. Mint főszervező ránéztem az órára, s nem tettem eleget a kérésnek, gondolván, nincs rá idő. Ha mindenki imádkozik az még legalább fél óra, így megkértem testvéremet, hogy ő fejezze be imádsággal. Hivatkoztam arra, hogy az előadóknak el kell érni a vonatot, ill. a buszt, így időben el kell indulnunk?

Dunaszerdahelyhez közel mint egy villám hasított belém: Ott hagytuk azt a testvérnőt, akinek megígértem, hogy elvisszük haza. El kellett menni Dunaszerdahelyre tankolni, majd onnan vissza a testvérnőért. Mennyi imádság belefért volna ebbe az időbe?!!!

 

 

 

Az Úr csodásan működik

 

 

Előzmények

 

Igaz, idejében elkezdtük szervezni a nyári tábort, mégis az utolsó pillanatokig bizonytalan volt, hogy végül is el tudjuk e vinni a gyerekeket egy 2-3 napos táborozásra. Szerintem ezek a táborok jelentenek a legtöbbet a gyerekeknek, s az előző táborok tapasztalatából kitűnik, hogy itt csodálkoznak rá a legtöbben Isten szeretetére is. Távol az otthontól, az otthoni problémáktól, cimboráktól, 2-3 napra kényelemben és "békében" Isten Igéje mellett.

         Először a jókai Betlehem Missziós Központban próbálkoztam de már sajnos későn. A nyár minden napja le volt már foglalva. Teológus lévén pünkösdkor Alistálon szolgáltam, ahol van egy gyülekezeti ház is. Ebben volt régebben az iskola, nyáron és télen pedig ifjúsági tábort szoktak itt szervezni. Mivel a régi lelkészek Peres Imréék már elmentek Pozsonyba, az új szolgálati helyükre, és az új lelkész, Édes Árpád még nem jött meg, a gondnoktól érdeklődtem vajon lehetséges lenne-e, hogy megkapjuk a gyülekezeti házat erre a táborra. Örültem is nagyon, mikor azt mondta, hogy semmi gond, hisz amúgy is üres egész nyáron. Hát mégis lesz tábor a gyerekeknek! (...) Vagy mégsem? Történt ugyanis, hogy a másik gondnok nem vette ilyen természetesnek a dolgot s a következő presbiteri gyűlésen fel is szólalt ellenünk. A hivatalos értesítés aztán arról szólt, hogy míg nem lesz itt az új lelkész, addig semmit sem adnak ki.

         Hát ilyen könyörtelen az élet? És pont ezekhez a gyerekekhez, akik úgysem jutnak el máshova? Sajnos máshonnan is hallottam vissza olyan hangokat, hogy minek ezeknek tábor?! Menjenek el más táborba, a CSEMADOK is szervez táborokat! Háborogtam is késsé, hogy akkor a misszió minek van? És akkor Isten drága Igéjét hol fogják hallani? És akkor hol fogják megtapasztalni, hogy lehet másképp is élni? Mert, akár hogyan is tisztelem a CSEMADOKosokat, magam is tag vagyok, de ezt ők nem tudják nyújtani. Meg ingyért sem viszik el a gyerekeket, közöttünk pedig sokan vannak, akiknek nem telik rá.

         A keresés ennek ellenére tovább folyt. Egy kedves testvér felhívta figyelmemet a apácaszakállasi iskolára. Igaz -mondta- hogy ezen az éven a gyülekezetnek sem adták ki, mert felújítási munkák folynak, de eddig minden évben ott volt a tábor. Felhívtam az igazgatónőt, elmondtam miről is lenne szó, végül is a harmadik vagy negyedik telefonhívás után kimondta a "boldogító igent". Köszönjük ezúton is neki jószívűségét! Tehát mégis csak lesz tábor! Ideje is hisz lassan itt a nyár. A misszió többi vezetőjével megbeszéltek egy időpontot, hogy azért előtte nézzék meg a helyet, meg még az anyagiakról sem beszéltünk, azt is meg kellett beszélni. Én sajnos nem tudtam menni, mert már javában folyt a vizsgaidőszak. A hely megfelelt volna, de csak az ottlét 8000 Sk lett volna. Az összes vagyonunk meg 900 Sk. Akárhogyan nézegettem, sehogy sem volt elég, úgyhogy kénytelenek voltunk visszamondani. Mégsem lesz tábor. Ami emberit lehetett mindent megpróbáltam. Igaz ugyan hogy ajánlottak más helyeket is testvérek, még Magyarországon is (!!!) ugyanis küldtem szét egy segélykérő körleveket, de ez mind sátortábor lett volna. Kis gyerekeket sátortáborba nem vihetek, meg különben is, honnan vettünk volna sátrat?

         Aztán még aznap jött az isteni segítség. Este kaptam meg az emailt, hogy Jókán felszabadult egy hely! Egy egész hétig üres lesz a Missziós ház! Könnyek között adtunk hálát az Urunknak, hogy meghallgatta imádságainkat, hát mégis lesz tábor! (Itt köszönöm meg a komáromi bibliakörösöknek és minden testvérnek, akik imádságba hordoztak bennünket.)

         A hely már megvan, de hogyan jutunk el? Merült fel a következő probléma. A múlt éven a falu polgármestere adta oda a község buszát (Köszönet neki érte.). Ez éven viszont nem akarta odaadni. Kérvényt íratott velünk, ami aztán talán elő sem került íróasztalából. (Ennek ellenére nagyon sokat köszönhetünk neki, a községnek, hisz megengedték, hogy a községházán legyünk. Adtak helyiséget és még azt is megengedték, hogy faliújságot helyezzünk el ami a misszió életéről.)

         Tovább próbálkoztunk tehát. Az autóbusz közlekedési vállalatnál "csekély" 8 000 korona fejébe vállalták volna a fuvarozást. Végül az egyik vezetőnk szerzett egy 25 személyes kis buszt a CSEMADOK-tól 4000 Sk-ért. (Köszönjük a CSEMADOKNAK.) Elkezdődött tehát a néha szó szerinti koldulás (legalábbis volt helyzet mikor így éreztük magunkat) de csak nem akart összejönni a pénz. Közben azért voltak pozitív dolgok is például a hetényi pék Dékány Miklós 30 db kenyeret ajándékozott erre az alkalomra. Érdekes Isten csodálatos vezetése, hisz én csak evangelizációra mentem Hetényre, s Isten az Ige tápláléka mellett Atyai szeretetével előre gondoskodott, a testi eledelünkről is. Számomra nem más volt ez mint a csodálatos kenyérszaporítás utánzata 0-ról 30-ra.

         Telt a szünet és a buszra még mindig nem volt meg a rávaló. Közben (legalábbis azt hittem) nem tudtam intézni semmit, mert engem is hívtak táborokba vezetőnek, meg az előadásokra is készülnöm kellett. Történt, hogy a Tátrában, ahol a gyerekekkel foglalkoztam, míg szüleik az előadáson voltak, egyik délután missziónk "lelkét" (legalábbis én így nevezem, mert Isten ő általa hozta létre a missziót, és teljes szívvel és odaszánással végzi ezt a szolgálatot) Holcsik Gizikét bemutattam Uwe Martin Schimdt, jókai missziós lelkésznek, aki ezen a héten evangelizált közöttünk. Sok mindenről beszélgettünk, sok lenne itt részletezni, de nagyon hamar előjött a misszió is. Először két gyermekünkért "jártunk közbe" akik gyermekotthonba kerültek, majd a táborról is beszámoltunk, elmondtuk a nehézségeket s akkor következett a következő csoda. Elővette a pénztárcáját s a kezünkbe számolta a 4000 koronát plusz még egy ezrest fagyira. Mikor véget ért a beszélgetés Gizikével szinte sírva borultunk össze, rögtön mentünk is a szobámba hálát adni Istenüknek, hogy hatalmasan cselekedett.

          Csodálatos volt megtapasztalni Isten tanítását, arról, ha teljes szívvel bízunk benne Ő zárt ajtókat nyit meg, hegyeket mozdít, leküzdhetetlennek látszó akadályokat gördít el utunkból. Ajándékba adja azt, amire mi képtelenek voltunk, hogy meglássuk, hogy nem a mi erőnkből, hanem az Ő hatalma által történnek az események. Ezért hagyta, hogy emberileg mindent megpróbáljunk, s mikor tényleg mindent megpróbáltunk amit csak lehetett, mikor tehetetlenül ültünk, imára kulcsolt kézzel már-már feladva a dolgot, akkor lépett Ő. KÖSZÖNJÜK a tanítást!

         Ezek után nagyon kíváncsi voltam a táborra. Mi lesz abban a táborban amit ennyire meg akar akadályozni valaki. Érdekes, hogy az én fejemben két verzió született meg:

1)     Lehetséges, hogy Isten akarná megakadályozni, hogy így valami szerencsétlenséget elkerüljünk?

2)     Vagy a sátán, mert valamit nagyon megérezhetett, és most mindent és mindenkit el akar tántoríani, ellenséggé tenni, csak létre ne jöjjön ez a tábor.

 

A tábor

Jóka 2004-07-30 - 2004-08-01

 

 

 

Péntek

 

 

A gyerekek 10 órára érkeztek meg, ekkorra már el volt készítve a szobájuk, a kisebbeknek felhúzva az ágyneműjük...

Miután elfoglalták a szobájukat, adtunk uzsonnát, majd a tábornyitás következett. 10.45-kor már kezdődhetett is az előadás, amit Tóth Zoltán tartott a naini özvegyről. A történet aranymondása:

"Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is él."

                                                                                               János 11,25

 

 Az előadás után 5 csoportra lettek osztva s megkezdődött a csoportos beszélgetés.

Délután Toronyi Xénia tartotta a műhelymunkát, majd a "kemény munka" után mentünk a megérdemelt "fizettségért" amit mindenki fagylalt formájában kapott meg.  A Duna megtekintése után már alig vártuk a finom vacsorát.

Este következett a sortűz. Eddig általában a vezetők kérdeztek a gyerekektől, de ebben a játékban megfordult a helyzet. A játék lényege ugyanis az volt, hogy a vezetők kiültek, és a gyerekek azt kérdezhettek tőlük, amire csak kíváncsiak voltak. Játék után játék következett méghozzá activity, amit nagyon élveztek.

Előző táborokban felmerült az igény arra, hogy este, lefekvés előtt meséljenek valamit a vezetők. Ezt az igényt szerettük volna kielégíteni azzal, hogy estére tettük "A kis zarándok" történetét, amit Krechnák Dezső adott elő a gyerekek nagy örömére.

 

 

Szombat

 

 

 

Mint sejthető volt, a nyolc órás ébresztő előtt már mindenki fent volt. Kilenc órakor elkezdtük a napot énektanulással, majd Kiss Tibor helyi lelkipásztor szólt a gazdag ifjúról. A csoportos beszélgetés után Sárközy Anasztáziával ügyességi játékokat játszottak.

Délután a jókai gyermekotthonba látogattunk el, amit röviden JPH-nak, egész nevén Jó Pásztor Házának neveznek. Itt Anita, bemutatta a gyerekeknek a gyermekotthont, még a szobákba is be lehetett nézni. Ezután a gyermekotthon előtt lévő játszótéren töltöttük az időt. A fiúk focit játszottak a JPH-sok ellen. 6:4-re kikaptunk. Hiába voltunk többen ők a helyi ifjúsági csapatba (nemes egyszerűséggel a dorastba) játszottak, s most is egy futball táborra készültek.

A vacsora után kiosztottuk a postaládát, majd "Ki vagyok én"-t játszottunk Ezután jött a tékozló fiú történetének egy kissé modernosított változata. Valakinek "az elejétől fogva nem tetszett", valakik pedig sírtak. Bevallom tényleg keményre sikeredett egy kicsit, de így még nem figyeltek, ezek a gyerekek. A végén elhangzott a meghívás is. Aki az Úr Jézushoz akar jönni, vagy többet akar hallani, az esti történet után felkereshet minket.

Az esti történet után én gyarló azt hittem, mindenki megy aludni, erre fél tábor ott tolongott az ajtó előtt, igaz voltak olyanok is, akik nem tudták miért, ők később el is lettek küldve, de voltak olyanok is, akik korukat meghazudtoló komolysággal tudták miért jönnek. Volt bár bennem egy kis félelem, hogy valóban tudatában vannak-e cselekedetüknek, mire az egyik fiú, mikor megkérdeztük tőle, tudja e, hogy mi történt így válaszolt: "Apukám (mivel nem hisz) a sátán szolgálatába áll, én pedig most az Isten szolgája lettem." Hogy hogyan tudta ezt ily frappánsan megfogalmazni máig egy csoda számomra.

         Történt azonban egy félreértés is sajnos, a vezetők között emiatt, de másnap megbeszéltük és békességben tudtunk délután elválni.

 

 

Vasárnap

 

 

 

Reggel 8:30-kor részt vettünk a kis misén, a helyi plébános külön szólt a gyerekekhez is, majd 10:30-kor istentiszteletre mentünk. Az ebéd után volt a mackó leadás, minden gyermek választhatott az asztalra kirakott ajándékokból. A pozsonyi iratmisszió jóvoltából, mindenki megkaphatta "A kis zarándok" c. könyvet. Ennek annál is inkább örültem, mert két este az egész történetet lehetetlen volt elmondani, de nagyon jó volt kedvcsinálónak, s így otthon a könyv segítségével tovább folytathatják a "zarándoklást" a kis zarándokkal.

Szomorú szívvel fogadtuk a táborzárás tényét, de sajnos igaz volt. Már a busz is megérkezett, úgyhogy jött a nehéz búcsúzkodás ideje.

 

 

 

Epilógus

Istennek legyen dicsőség, az Ő vezetéséért, és szeretetének kinyilvánításáért, hisz mindent az Ő jóakaratából kaptunk, és vettünk. Csodálatos volt megtapasztalni azt, ahogy az úton vezetett minket, meglátni reménytelen helyzetben az Ő hatalmát, segítő kezét. Éppen ezért egyedül Istené a dicsőség! Vagyis:

SOLI DEO GLORIA!

/Jónás/