(avagy mikor egy teológus
elgondolkodik)
Egy gyülekezetben vagyunk. Látszólag minden rendbe megy. A lelkész minden
vasárnap felmegy a szószékre. A gyülekezeti tagok rendes emberek. Ha
a gyülekezetben valamit tenni kell, szívesen besegítenek, sokszor saját
költségükre. Jól megvannak egymással. Milyen idilli kép. De várjunk csak! Valami
történik. Az egyik családban megtér egy gyermek. Már nem csak elméletileg tudja,
hanem teljesen átélte: Jézus él! Ez a találkozása az élő Jézussal teljesen
megváltoztatta az életét. Felismerte mennyi embert megbántott, felismerte mennyi
haszontalan dolog volt számára eddig oly fontos, amik most elvesztették
értéküket. Félretette a ponyva irodalmat asztaláról és a Bibliát kezdte el
olvasni. Lelke vágyakozott arra, hogy minél többet olvasson, s megértsen belőle.
Fontossá vált a szolgálat is és örömmel könnyes szemmel mondta a bizonyságot:
Megismertem az élő Jézust! Eltervezte szolgálni akar megváltójának, besegít
a gyülekezeti munkába. Milyen csodálatos történet! Az is lenne ha itt lenne
a vége de sajnos nem itt fejeződik be.
A segítő szülők ugyanis látva gyermekük buzgóságát, napi biblia olvasását
aggódni kezdtek. Baj van a gyerekkel, túlzásba viszi a dolgot. Teljesen
becsavarodik. Az lesz a vége, hogy idegszanatóriumba kerül. És jött a "bölcs"
döntés: Le kell állítani! Le is állították szegényt, még a gyülekezetbe járását
is szabályozták. Megszabták mikor mehet és mikor nem. Nem hatódtak meg még
a gyermek könnyekkel áztatott könyörgésére sem.
És ekkor döbben le a teológus, aki talán épp ilyen segítő gyülekezetre vágyott.
Hiszen ezeknek az embereknek nincs a szívébe az élő Jézus! Ha ott lenne
örülnének a gyermek buzgalmán. Hiába jó a gyülekezet, ha nincs Jézusuk
elvesztek! Jaj, nekem, mit fogok mondani az én Istenemnek az ítélet napján?!
Szépen elvezettem a gyülekezetet a pokolba? Igaz ugyan, hogy nem én térítem meg
az embereket, ezt az Úr munkálja ki, de az örömhírnek tőlem kell hangoznia. Jaj
nekem, ha nem törődöm azzal, hogy tisztán és érthetően szóljon a szabadulásunk
drága üzenete. Felvetődik a szörnyű kérdés: Ha egy tevékeny gyülekezeti tag
a pokolra kerül, mert nincs Jézusa, tehát nincs aki megszabadítsa az ítélet
napján, mi van akkor a többiekkel?!
Mit mondhattam mást ilyen gondolatok után? Uram Jézus könyörülj! Könyörülj
a magyar népen, mert eltávoldtunk tőled. Kérlek te szítsd tüzedet egyre jobban,
érintsd meg e népet, hogy el ne vessszen. (Jónás)