Egy ítélettel jövök ellenetek s ellenem.
A kérésem: szeressük egymást!
Kértek, adtam.
Megint kértek, megint adtam.
Kértek, s nem volt nálam pénz.
Megint kértek, akkor sem volt.
Megláttam, és elkerültem -többször is.
Egy exegézis óra kellett, meg saját igehirdetésem, hogy újra rendbe jöjjek.
Persze, mondod magadban s szinte érezni véled az alkoholt, mit talán soha nem nyelt le.
Tovább mész mit sem törődve vele.
Este természetesen bibliaórára mész, hisz az Urat féled. Szól az Ige a szoros kapuról, hogy törekedni kell azon bemenni, meg, hogy a gazda majd egyszer felkel és bezárja s a kint rekedtek perlekedni kezdenek vele: "Uram nyiss ajtót nekünk" (Lk 13,25) "kezditek majd mondani: Előtted ettünk, ittunk, és utcáinkon tanítottál." (Lk 13,26) és valóban.
Előtte ettek, de enni nem adtak neki, utcáikon tanított, de házukba soha be nem hívták, meg nem szólították.
Milyen szívtelenek! -mondod magadban- majd én, majd én megmutatnám nekik!
És megszólal az Ige, egész halkan, talán észre sem veszed: "Amit a legkisebbek közül egyel cselekesztek Velem teszitek." (v.ö. Mt 25,40)
(Jónás)