|
Nem mondom, hogy te vagy
Legjobb a világon
Csak annyit mondok, hogy
A lépted is áldom,
Imádságra nyílik
Neveddel a szám:
Édesanyám!
Mégis te vagy nékem
A legkedvesebbem.
Nem is tudok anyát
Képzelni se szebben,
Mintha könnyes szemed
Áldón pillant rám,
Édesanyám!
Ilyenkor úgy érzem,
Anyai szerelmed
Átszáll a világon
Millióké helyett,
Csak úgy nyughatik meg,
Ha segít, ha szán,
Édesanyám!
Gyermekéveimnek
Szép emléke száll rám,
Fiatal orcádat
Mintha most is látnám:
Hervadsz egyre hervadsz,
Mint levét a fán.
Édesanyám !
|
Mindig szerettelek
Én mondhatatlanul,
Már a bölcsőben is
Lelkem tőled tanul.
Ó, anyai szívek
Drága tudománya.
Nem tanítják azt a
Fényes iskolákba'.
Te tanítottál meg
Imádkozni engem,
Ezért állok bátran
Most a küzdelemben.
S hányszor altatgattál,
Sírva, leborulva?
Innét a lelkemnek
Dalos mélabúja,
S nem hiába csüggtem
Mindenkoron rajtad:
Egész mivoltodat
Rám csókolta ajkad:
Szívem dobogása,
Úgy érzem, égészen
A tiednek mása.
Te vagy a szelídség,
A hűség, a jóság,
Ó, hát ebben köztünk
Van-e hasonlóság?
Én is megpróbáltam,
Mint te, úgy szeretni:
A te galamblelked
Ki tudná követni?
|