|
Régi országunk olyan, mint mese:
Volt egyszer régen és porba lehullt.
Elveszett kincse, fénye, mindene,
Homályosult a régi, dicső múlt.
Ellenség mindent elvehetett tőle:
Legnagyobb kincsét elrejthették előle
Anyaszívbe. Ott rejtőznek szent vágyak:
Úristen! Áldd meg a magyar anyákat !
Minden a földig csupa gyász vala:
Hősi sírokon lobog még a mécs,
De eljött már életünk hajnala:
Szebb álmot álmod sok halott vitéz.
Dübörgi föld, mely rejtett kincset áldoz:
Íme jövőnk most újra felvirágoz,
A gyermekekért múlik minden bánat:
Úristen! Áldd meg a magyar anyákat!
Úristen! Áldd meg könnyező szemük,
Nyújtsd rájuk védőn sugárzó karod,
A bús Golgotán légy Uram velük
És föltámadunk, mert Te akarod!
Föltámad e föld, csodák földje, drága,
Hisz' anyai könny hullik a porába.
Gyermekeinkért esdő szavunk árad!
Úr Isten! Áldd meg a magyar anyákat!
|
Ébred a fény s új tavaszba lendül
Ős magyar fának letört homloka,
S szerteszét a visszhangzó hegyekről.
Sok kis magyarnak csendül a dala.
Sok új kis ágnak új hajtása éled:
Az ősi fából virágzik az élet,
És hála minden új magyar hajtásnak.
Úristen! Áldd meg a magyar anyákat!
Úristen: Áldd meg az anyai szívet:
Anyaszívekben a Te mosolyod ragyog,
Hiszek jövőnkben, mint Benned hiszek,
Mert gyermekeinkből lesznek a nagyok :
Új Rákócziak, új Petőfik jönnek,
A sok borúra jönnek örömévek.
Mindkét kezeddel nemzetünk úgy áldjad:
Úristen! Áldd meg a magyar anyákat!
Bízó szemedben csillagsugarak:
Ifjú szívekben ég a nap, kacag,
Magyar anyák, e boldog nemzedék
Az édesanya szívekből fakad!
Az Isten sújtott, de most már emelve
Csak áldást hint a magyar gyermekekre,
Mi jövendőnkért mi Atyánk megáldjad:
Úristen! Áldd meg a magyar anyákat!
|