|
Ha ezt a szót hallom, szívembe markol
S valami fojtogatja torkomat.
Úgy szeretnék látatlanul zokogni
S agyamban ezer fájó gondolat.
Vádló panaszra nyílik ki a szám,
Mert nekem réges-rég már nincs anyám.
Én vén gyerek, de sokszor elfelejtem,
Hogy, már sok éve pihen földbe lenn.
Ha jó ér, hozzá akarok sietni
S ha valami baj esik meg velem
Azt érzem mindig: rossz álom csupán
Hogy nekem rég már nincs anyám.
|
És most is, most is oly sok év után még,
Ha válaszút előtt áll a szívem,
Mindig azt kérdem : Mit szólasz te hozzá,
Én édes a jó anyám : nem vagy igen?
Hisz nem lehet, hogy ne gondolna rám,
Ha pihen is már réges-rég anyám.
Nevessetek ki, mit is bánom én azt,
Mért zengek ily divatmúlt éneket,
Én mégis róla fogok csak dalolni,
Míg földi vándorlásom vége lett.
S szólok majd: Anyám, nézd eljött fiad!
Elfáradtam. Vesd meg párnáimat!
|