A temetőben bolygok árván,
Jobbról meg balról mennyi márvány
És mennyi büszke cifra gránit
Ékes szavakkal sorban áll itt.
Rajtuk díszes aranybetűvel
Amit a holt hajdanta művelt,
Mi volt az érdeme a rangja,
Midőn e földet oda hagyta.
Megbámulom a köveket
És azután tovább megyek.
Amott elrejtve félre, messze
Akadtam rá egy fakeresztre,
Kopott, gyalulatlan. Körötte
A halmot egy pár fűszál födte.
Nem tudom, ki pihen alatta,
Nincs rája vésve neve, rangja.
Nem él már senkije talán.
Csak ez az egy szó van rajt : Anyám!
Elszorult szívvel álltam ottan,
Könny gyűlt szemembe, s felzokogtam.