|
Ha hazajutottam, soha nem kerültem
A templomot még el.
Az Isten házában teli lett a szívem
Tiszta békességgel.
Az orgona hangja, papunk szent beszédje,
Mintha mindig csak a szívemhez beszélne:
- Igazsággal járó, soha meg nem botlik,
Egyenes az útja!...
A mi öreg papunk ezt elprédikálni
De szépen is tudja.
Otthon voltam most is rövid szabadságon
Katona ruhában.
Megdobbant a szívem, mikor vörös tornyunk
Messziről megláttam...
Nagy gyönyörűséggel már el is gondoltam
Mit hallok majd holnap az öreg templomban.
A legszebb zsoltárral zengő orgonánk is
A fülembe csengett...
S azután jó papunk méltóságos hangja
Töri meg a csendet.
|
Otthon voltam, most is katonás, két napos,
Rövid szabadságon.
Édesanyám mellett mondtam el ünnepi,
Meleg imádságom:
Hogy a harang kondult a zsoltárt fölvettem,
Édes szülém halkan megszólalt mellettem :
"Alig jöttél haza, s már vissza kell menned,
Maradj most itthon hát.
Elejétől mondd el katonasorodnak.
Minden baját, gondját!
Ne menj most templomba. Elveszett minden perc,
Amikor nem látlak...
Ne menj most templomba. Megbocsát az Isten
Érte éd’s anyádnak!
Ülj ide le mellém; az Isten nem ver meg.
Kedves előtte a szófogadó gyermek..."
S én örömkönnyűvel tettem le a zsoltárt.
Tudom, még sincs vétkem.
Hiszen szentebb helyen nem lehettem volna,
Talán csak az égben!
|