|
Tulipános öreg láda
Álmodozik a szobába’,
Körülötte csend és béke,
A múlt idők halk emléke.
Fakul piros tulipánja.
Régen porló kéz pingálta.
A világban járva szerte:
Nem akadtam soha szebbre.
Bár együgyű cifrasága,
Nekem még is becses drága;
Hozzája fűz száz emlékem,
Ódonsága büszkeségem.
|
Anyámnak volt kincsestára.
Bizalmasa, hű titkára.
Rejtekében drága gyöngye
Ott van most is: imakönyve.
Gyors évekkel, sebes szárnyon
Eliramlik ifjúságom.
Köddé foszlik terve; álma...
De megvan az öreg láda.
Látom ülni anyám rajta,
Imakönyvét lapozgatja.
Megcsókolja, imádkozik...
A fiáról gondolkozik.
|