|
Anyám minékünk a szobában
Terített mindig vacsorára.
Ha hívtuk közénk: jöjjön anya!
Szelíden szólt: egyetek szépen
Én megszoktam már a konyhában.
De tízéves szívemben mégis
A kétség egyre-egyre ott dúlt.
Esküdjön meg hát - szóltam hozzá -
Hogy vacsorázott! Megesküdött,
De láttam, hogy a könnye csordult.
|
Anyám most hamisan esküdött,
- Riadva szóltam - bűn ez vétek!
Anyám fölsírt. Így kellett tenni!
Aztán jóságosan megdorgált:
Eskümet hát miért is kérted?
Ó, énnékem e hamis eskü
Azóta tiszta drága szentség
Be régen volt, de mindig újra,
Könnyezve gondolok reá,
Ha jönnek a magányos esték.
|