|
Hosszú, nagy út a Golgotára!
Sokáig járod jó Anyám
Erőm leroskad nincs hatalmam
Enyhítni lelked bánatán!
A fájdalom nehéz keresztjét..
Kilenc év óta hordozod,
Szemedből néma könny patakzik,
Borúba vonva homlokod.
Miért a büntetés terajtad,
Ki nem vagy erre érdemes?
Okát elmém sosem találja,
Bár mindenütt kutat, keres?
Hisz' lelked szende, tiszta, áldott,
A jók között legjobb te vagy!
Öröm alig kísér utadban
De szíved fáj, keserve nagy.
|
Karod, mely átölelve tartott:
Erőtelen, kezed nehéz,
Hervadsz naponta, sírva látom,
Megöl a hosszas szenvedés;
Csókomra nem nyílik fel ajkad;
Szép arcod, be bánatos!
Szilaj, kegyetlen vad haraggal
Emészt a kór, reád tapos.
Hosszú, nagy út a Golgotára!
Mikor lesz vége Istenem?
Lemondjak néma csüggedésben,
Vagy tán szabad reménylenem?
Ne büntesd, ím elédbe állok,
Helyette én hadd szenvedjek.
Ó vedd le róla s rakd reám mind
A súlyos nagy kereszteket!
|