|
|
|
|
Amikor a lelkünk
Gondoktól megfárad,
Amikor szívünkben
Bánattenger árad,
Hogy más meg ne lássa,
Felkacag az ajkunk
Édesanyánk szeme,
Azt a mély bánatot
Csak meglátja rajtunk...
Amikor lelkünket
Édes öröm érte
És az egész világ
Mind irigyünk érte,
Azt is sajnálják tán,
Hogy a földön élünk,
Édesanyánk drága szíve
Egyedül csak
Aki örül vélünk...
|
|
|
|