|
|
|
|
Szegény édesanyám, gyermekkorom őre,
Régen ott kinn porlad már a temetőbe'.
Azóta magam is nagyobb ember lettem,
Mégis érzem : most is : csak itt jár mellettem.
Nagy szerető gonddal figyeli az orcám,
Mostan is megszólít, most is beszél hozzám.
Int, bátorít, buzdít, ha csalódás ére;
Most is odahajlok megáldó kezére.
Homlokomról a bút most is elsimítja,
Fejem alatt párnám meg-megigazítja...
|
|
|
|