|
Végre megtörtént a
Rég várt viszontlátás!
Nincs köszönet benne,
Nincsen istenáldás.
Láttam jó atyámat... vagy csak koporsóját,
Annak sem látszott ki csak az egyik széle,
Ezt is akkor láttam kinn a temetőben,
Mikor jó anyámat tették le melléje.
Sem atyám, sem anyám
Nincs többé, nem is lesz,
Kiket szoríthatnék,
Dobogó keblemhez.
Akiknek csókolnám még lábok nyomát is,
Mert engemet szívök vérén neveltek fel,
Mert körülöveztek, mint a földet a nap
Lángoló sugári, szent szeretetökkel!
Ó atyám, ó anyám,
Miért távozátok?
Tudom, hogy áldás a
Sír nyugalma rátok,
De mi nektek áldás, az átok énnekem,
Melytől szegény szívem, csakhogy nem reped meg!
Ha így bántok velem, ti, kik szerettetek,
Mit várjak azoktul, akik nem szeretnek?
|
Itt hagytak, elmentek,
Nem is jőnek vissza!
Omló könnyeimet
Sírjok halma issza.
Folyjatok, könnyeim folyj te forró patak,
Szivárogj le hideg orcájukra halkan
Hadd tudják meg rólad: árva gyermeküknek
Elhagyott lelkén mily égő fájdalom van!
De nem, de nem, inkább
Eltávozom innen,
Hogysem könnyem árja
Hozzájuk lemenjen;
Mentsen Isten tőle ... édes jó szülőim
Hogyha megéreznék fiuknak keservét;
Szerető szívök a sírban sem pihenne
Egy bú lenne nekik a hosszú öröklét.
Isten veletek hát...
Csak egyszer még, egyszer
Ölelkezzem össze
Sírkeresztetekkel...
Olyan a két ága mint két ölelő kar,
Mintha apám s anyám nyújtaná ki karját...
Tán fölemelkedtek halotti ágyokból,
Fiokat még egyszer ölelni akarják!
|