|
|
|
|
A szava lágy zene, mely elkísér
Az élet-úton: szent harmónia
A kalmárvilág zavaros zajában.
A szeme rajtam bárhová megyek,
Édes sugára mindig hazaköt,
Mint láthatatlan erős kötelék.
A karja párna, meleg és puha.
A karja bástya: erős menedék.
A keze selyme, ha megsimogat,
A gond felhőit messze kergeti
Viharban edzett büszke homlokomról,
És dolgos ujja nekem szent iránytű,
Isten ujjának mása. Megmutatja,
Hogy merre menjek hol ragyog a cél
És hol vár rám a boldogság szigetje,
S a szíve fészek a jóság pihéje
Teszi meleggé. Édes csoda-fészek,
Álmok lakása, vágy pihentetője.
Belőle szállnak messze néma vágyak,
Benne születnek anyám álmai,
S a féltő gond is onnan indul el,
Mely körülölel engem s elkísér
A rögök útján, tövisek között
A szenvedélyek vulkán-talaján;
Örvények szélén őrködik felettem;
Csatára kél az ördöggel miattam.
Az anyám szíve az én otthonom.
És minden út, mely el-felé vezet,
Minden bolyongás, minden szárnyalás,
Távoli célok lázas kergetése
Ide hull vissza: itt a pihenés!
Anyám, szavad zenéjét szomjazom.
A szemed kössön édes otthonomhoz,
Karod bástyája védjen a gonosztól,
Jóságod napja melegítsen át,
Hogy elviseljem a hideg világot!
|
|
|
|