|
Mosolygó jóság a szemében,
Szelíden bízó, s biztató,
Haja nem hó még, s már szemében
Halvány ezüstbe olvadó
Árnyas során nagy, cifra palotáknak,
Hol ezer érdek küzd, rohan,
Szép öreg asszony kér utat magának,
A fia karján vígan boldogan.
|
S az utca zsongó sokasága
Utat nyit neki szaporán;
Mint méla ősz szelíd sugára,
Oly bájos, kedves látomány...
Kíváncsin rebben sok szempár feléje
És vissza-visszanéz megint,
Szép öreg asszony: - súg az utca népe
És felvidámul, aki rátekint.
|
|
Ő mindezt még csak meg se látja,
Ő nem lát mást, csak engemet;
Szeretet reszket mosolyába,
Ahogy mellette lépdelek.
De nekem büszkén pirul ki az arcom,
S szétnézek, mintha mondanám:
Lássátok, mily szép, kedves öregasszony,
Az én egyetlen, édes jó anyám!
|
|
|
|