|
A tájra száll nagy szürke köd:
Lelkemre száll nagy szürke bánat,
Megejtőn, némán, nehezen.
Anyám, én édes, jó anyuskám,
Két könnyező szem néz utánad.
Van perc, mikor üres a templom,
Van perc, hogy elakad a zsoltár,
S magam vagyok nagyon, nagyon
Anyám, én édes, jó anyuskám,
Amikor te még velem voltál !
|
Vannak nehéz, gyilkos ködök,
Fojtogató nagy szürkeségek.
Ilyenkor lágy-simogatóan,
Anyám, én édes, jó anyuskám,
Hozzám látlak suhanni téged.
Kezed hajamat simogatja,
Bús két szemünk egymásba mélyed,
Halk zene csendül valahol.
S anyám, én édes, jó anyuskám,
Bennem kigyúl a tűz, a lélek.
|