|
Ez Ég áldotta május estén
Emlékeim között keresvén
A Krisztus arca megjelen.
Szelídség, jóság és alázat.
Betölti szíved' és a házad,
Miként a napfény reggelen.
És látok másik tiszta képet:
A hű anyát, kit búja tépett,
Hallom zokogni Máriát...
Mi tudjuk mit jelent a húsvét,
De néki szíve-lelke bús még,
Hisz eltemették már fiát!
Tovább merengve jó anyám int
És látom aztán sorra már mind
A hű anyáknak táborát.
Alig tudnám lefesteni híven,
Hogy örvend lelkem és a szívem
Mint járja a szent mámorát !
S anyánk az Úr Egyháza nékünk,
Fejünk Krisztus, érte égünk,
Mert ő az élet és az Úr!
Ha tőle messze vándoroltál:
Szívedben összedőlt az oltár,
S a tiszta erkölcs meglazult.
|
A Szentegyház tanít, vezérel,
Krisztussal az örök vezérrel,
Ki értünk halt kereszthalált.
Számára hely van-e szívedben?
Az égi intést hallva vedd be,
Mert boldog vagy, ha rád talált!
Korunkban mennyi-mennyi vétek,
Gonosz szikrája száll felétek
Magyar anyák, ti áldozók !
Ne hulljon abból egy se rátok,
Csak azt égesse meg zsarátnok,
Mi, hitvány gazzá vált bozót.
Anyák! Hazánkat összetépték,
De gyermekinknek lelke ép még:
Ápoljátok a tiszta búzát!
És lelkem szinte hallja már is,
Hogy néktek szól a kis madár is,
A légen, hogyha zengve húz át.
Ne légyen a búzába' konkoly,
A gyermekedre féltve gondolj
S tanítsd imára jó szülő!
S örök tavasz köszönti lelked,
Ifjú erődet visszanyerted,
Habár hajfürtöd őszülő.
|