|
Édes Anyám, lelkem, a neved napjára
Tudom, a szívednek legfőbb boldogsága,
Ha meghallod miként jó1 megy sorom, éltem,
Álmom megvalósult, célomat elértem...!
Napsugár, madárdal, szálljatok szívébe,
Te meg, röpke szellő súgjad a fülébe,
Hogy ajkamat mindig mosolyogni látod.
Úgy-e anyám, ez a legfőbb kívánságod?
Mondd, hogy nem oly nehéz, töviskes a pálya,
Hej! Mert nem úgy van ma, mint volt hajdanába,
Mikor lelkem anyám tégedet neveltek:
Rejtve, féltett gonddal a szövőszék mellett;
S magad szőtte, fonta, hímes, finom szállal
Varrtad kelengyédet míg piruló vággyal
Vártad, hogy érted jön szép tündérkirályod,
Kiben majd felleled az egész világod!
Kihez hozzásimulsz mint a repkény az ága,
És rátámaszkodva két erős karjára
Engeded, hogy vigyen, - vár a kicsiny éden
Hová a világból semmi zaj nem ér el...
S a férfi nagy büszkén kiállva a síkra,
Hogy küzdelmek árán a babért kivívja.
Nem csügged, nem fárad, édes lesz az ára
Otthon hű feleség, puha fészek várja!
|
Hej! Rég volt jó anyám, más ídőket látunk,
Dicsőség, babérért mi is síkra szállunk...
Minden asszonynak is ott a helye máma,
Küzdeni a létért férfiak sorába!
Én is sorba álltam, s látod anyám, lelkem,
Jutott rózsa, babér, tövist alig leltem.
Szállj, repülj kis szellő anyám ablakára,
Vidd az üzenetet a neve napjára!
De nehogy megtévedj, s azt is elmeséljed,
Amit titkon, lopva, csak te leshettél meg:
Sok rejtett könnyemet, kínos vergődésem,
Hogy álmim eltűntek, amire elértem...
S míg büszke mosollyal babér között járok,
Olyan összetörve, oly egyedül állok...
S amíg irigykedve fordulnak utánam,
Én fel-felsóhajtok fájó vágyódásban:
Mért nem éltem akkor, akkor réges-régen;
Amikor elrejtve kicsi kis fészkében
Asszony volt az asszony, feleség, több semmi!
De csitt! meg ne hallja, meg ne lássa senki,
Csak előre tovább! - S te kis szellő szállva
Vidd az üzenetet anyám névnapjára,
Hogy ajkamat mindig mosolyogni látod
- Úgy-e anyám ez a leghőbb kívánságod?
|