|
Sírod fölött nincs sohasem enyészet,
Minden kis rögből nő egy-egy virág,
Sírodra Száll a tarka szárnyú lepke,
S ezer tavasznak üdvét éli át.
Sírod fölött, mikor leszáll az alkony,
Rejtelmes hangok suttogása kél,
És meg-megrázza lombjait a ciprus,
S meg-megrezzen rá a rózsalevél.
|
És a virágok oly jól értik egymást,
Míg harmatos szívük egymásnak int,
Megszázszorozza illatát a nárcisz,
A szegfű, liliom és a rózsa mind.
És illatuk leszáll hozzád a mélybe,
Miként egy titkos, forró üzenet,
Mit e mogorva, zord kihűlt világról
Küld árva, elhagyott fiad neked.
|
|
|
|