I.

Valamit mondanék neked, fiacskám,
Mit méltó, hogy elmédbe véss:
A bátorságot soh’se zavard össze
Azzal, mi – hencegés.

II.

Árok van előtted? Ne kicsinyeld kérlek,
Kudarc a jutalma minden hencegésnek.
Bizonyítsd be tettel, hogy ügyes, bátor vagy,
S akkor mondd a „Hopp”-ot, mikor – átugrottad.

III.

Mi nehéz, mi könnyű? Soh’se gondolj rája,
Csak fogj a dologhoz istenigazába.
A nehéz is könnyű lesz a törekvő jónak,
S a könnyű is nehéz a – nem akarónak.

IV.

Nem akarsz dolgozni? Akkor minden hiába!
Sült veréb nem repül az ember szájába.
Barázda sem dől ki pihenő ekébül
S bizony aratás sincs sehol – munka nélkül!

V.

Sokat ígér a föld, mit magad szántottál,
De azért, barátom, soh’se bizakodjál,
Ne nézd aratásnak, ami csak virágzás –
Emberé a munka, Istené az áldás!