Imreh Orsolya

Utolsó frissítés: 2012.05.25: Ne tekints hátra; Kegyelem; Krisztus benned; Mennem kell; Ha igazán szeretsz...

2012.03.05. Ékességed; Az igazak kertje; Már épül a bárka; Növekedés

AZ IGAZAK KERTJE

Az igazak kertje Isten udvara
A mennyei kertész vigyáz minden faágra:
Egyformán kedves a kert minden fája:
A legkisebb nyírcsemete és a legszebb platánóriása.
Mindennap öntözi, ápolja, gondozza:
Szeretet, hit, kitartás a fák tápláléka.
Az Atyát dicséri a kert minden gyümölcse:
Kedvesség, türelem, szelídség, szeretet.
De jaj, betegség ütötte fel fejét a kertben,
A fák gyümölcstelenné váltak, zúgolódni kezdtek.
A mennyei kertész siratta fiait, a szeretet fákat,
Mert tudta, hogy gyökerüket valami rágja.
Az ellenség alattomos, mi a gyökeret támadja:
Kevélység, hazugság, kétkedés, harag.
mind azért jött, hogy neked ártsanak -
Ekkor előlépet a szelíd Fiú, a Szent Bárány:
„Itt az én vérem, ez lesz a megoldás!”
Magára vette a fák minden búját, baját,
Meghintette vérrel a kert minden zugát.
A Vigasztaló Szellő körbelengte a kertet,
Élettel telt meg a kert minden levele.
Azóta virul a királyi kert, mint a pálma.
Az igaz virágzik, mint Libanon cédrusa.
A Szent Vér lemossa a beteg gyökereket,
A Szent Szellem által hoznak gyümölcsöket.

ÁLARC

A tökéletesnek hitt maszkod hirdeti:
Én erős vagyok! Én boldog vagyok!
Én kedves és jó vagyok!
Tedd le az álarcod, hogy meglásd igazi valód,
Hogy gyenge vagy és megkeseredett,
Szívedben kezd gyökeret verni a gyűlölet.
A szeretet álarcát minden nap felvetted,
De mégsem játszod már jól ezt a szerepet.
Légy ma bátor, dobd el a sok maszkot,
És engedd, hogy Jézus rajzolja meg igazi arcod!
Rajzoljon rá hűséget, szerelmet, kedves mosolyt,
Harcot, győzelmet, kitartást, hitet és alázatot.
A megkopott álarcom ma én is eldobom,
Akarom, hogy arcomon Krisztus mosolyogjon.
 

EGY FESTMÉNY SZÍNEI

Egy festmény színei vagyunk mind,
S a tehetséges festő, maga a jó Isten,
Legkedvesebb kincse lett ez alkotás,
Mert drága áldozat volt érte az ár.
Minden színt egyformán szeret:
A sárgát, az okkert, a lilát, a zöldet,
A türkizt, a pirosat, a barnát és kéket.
Hát miért akarsz te kitűnni a színeddel?
Lehetsz-e szebb szín,
Mint amilyennek Isten rendelt?
Lehet-e sárgább a sárga, kékebb a kék?
Lehet-e pirosabb a piros, zöldebb a zöld?
Csak színek vagyunk mind külön, külön.
De együtt a legnagyszerűbb műremeket alkotjuk,
Mert „KRISZTUS TESTE” mi vagyunk.
 

ÉKESSÉGED

Könnyes harcokban lettél kiképezve,
A szeretet láncaival vagy lebilincselve,
Ebben a csatában csak felfele nézhetsz,
Csak Jézustól várhatsz segítséget!
De te örvendezz, örvendezz az Úrban,
Még ha körülötted minden ott hever a porban!
A sok könny és fájdalom közül
Nyílik egy virág, mit kitartásod szült.
Egy virág, melynek sok-sok szirma van,
Egy-egy lélek van minden sziromban,
Ez a virág ékességed, koronád,
Mert ez az Úrhoz vezetett sok szeretted, cimborád!

Ha igazán szeretsz,
Ne mutasd meg, én hogyan szeressek!
Ha igazán örülsz,
Engedd, hogy én a magam módján örüljek,
Ha igazán hiszel,
Hidd el, én is megtalálom Istent,
Ha igazán tisztelsz,
Engedd, hogy az én hivatásom megéljem.
Ne szabj rám más köntöst, mint amit az Úr adott,
Ne álmodj más álmot, mint amiről én álmodok,
Úgyis kényelmetlen, mi nem az én ruhám,
Úgyis csak azért égek, amire elhívott Atyám.
Isten egyedinek alkotott engem és téged,
És tiszteli azt, hogy én és te mit érzek,
Szelídség, türelem, tisztelet, szeretet
Csak így látják az Urat benned és bennem.

KEGYELEM

Mindennap felveszem a követ,
Ítéletet hirdetek, hogy megkövezhesselek téged,
Testvérem, barátom, férjem, feleségem.
Egy hang a bensőmben csendesen szól:
„Az vesse az első követ, ki bűn nélkül való!”
S ráébredek, valaki engem becsapott,
Én a bűnös vagyok, nem a bíró.
Ki vett rá e szerepcserére?
Bűnös helyett én lettem a vádló.
Ijesztő a valóság, félelmetes!
Mi lesz nevemnél az ítélet.
Bűnös vagy felmentett?
Az ítélet kemény, összeszorított foggal figyelek:
„Jézus vére rajta, így hát ő felmentett!”
Felszusszanok, sírva szégyenkezek.
„Jézusom, miért nem dobtad rám az első követ?”
A csendes hang belsőmben újra szól:
„Ez a kegyelem, kegyelem, szeretet…”

Ne hűljön ki bennem a szeretet,
El ne veszítsem a fényemet,
Ízetlenné ne váljon a föld sója,
Legyek mindig a mennyország egy kis bolygója.
Ezt kérem ma tőled, Atyám,
Bár tudom, hogy mindez énrajtam áll…
Hisz a sötétben világosságnak hívtál el engem,
Szívemben szeretettüzet Te gyújtottál,
A föld sójává Te tettél engem,
Hogy általam ízesebb legyen a világ.

KRISZTUS BENNED

Ha már látod a gyengében az erőt,
Haragban a mosolygást,
Átok helyett áldást,
Az irigyben jóindulatot,
Benned Krisztus fénye ragyog.
Ha már látod betegben a gyógyulást,
Vak szem helyett látást,
Szorongásban szabadulást,
Sírásban a vigasztalást.
Te már Krisztus szemével látsz!
Skarlátvörös bűnök helyett érzed
A hófehér szentséget,
Fájdalom helyett kegyelmet,
S ha már ellenséged is szereted,
Krisztus benned kiteljesedett.

LÉLEKSZENNYEZÉS

Lelkünk örök zajban ég, felemészt a „nem elég”.
„Légy a legjobb, a legnagyobb, a legszebb!”
Ezt kiáltja ma a világ neked.
De hogyan őrzöd meg így a lelked?
Hova lettek az álmaid? A legmerészebb gondolataid?
Hova lettél te, az egyedi, a megismételhetetlen?
Ki nem a „legjobb, a legnagyobb, a legszebb”,
De Istennel a legboldogabb lehet.
Maradj gyengének, kicsinek és kevésbé szépnek,
És engedd, hogy benned Isten legyen
„A legjobb, a legnagyobb és a legszebb”!

MÁR ÉPÜL A BÁRKA

Már épül a bárka,
Ámul mind, aki látja,
Van, aki gúnyolja, kacagja,
Van, aki csodálja, bámulja,
De azért halad a munka.
„Noé építi bárkáját?”
Kérdi, ki hiszi a lelkek vándorlását,
„Bolondok, gyengék útja!”
Mondja, ki az erőt magáénak tudja.
De épül a bárka,
Ámul mind, aki látja,
„Még van idő a beszállásra!”
A fiatal, öreg mind ezt kiáltja.
„Sürget az élet, nincs idő beszállni!”
Mondják, és nem tudnak megállni.
Jöjj, és szállj be a bárkába,
Krisztus Élő Egyházába!
Már gyűlnek a felhők,
Arcunkra hullnak az első esőcseppek,
Gyere és szállj be,
Mielőtt elmosnak mindent a vizek.

NE TEKINTS HÁTRA!

Ne tekints hátra, mert megsebez a múlt,
S fájdalmaidtól nem látod, melyik a helyes út.
Dédelgetett emlékeid ellenségeddé válnak,
Rabságban tartanak, és megragadsz a mában.
A jövőd álmait soha ne engedd megfertőzni!
Feledd mi mögötted volt, s a jövőnek feszülj neki!
Hivatásod jutalmáért boldogan szaladj,
Mert Jézus az, aki a célvonalban jutalmat ad!

NÉLKÜLED

Nélküled minden önzés volt csupán,
Hiábavalóság, büszkeség és szeretethiány.
Kerestem mámort, tudást, elismerést,
Barátot, szerelmet, családi ölelést.
Kerestem hatalmat, erőt és győzelmet,
A nagy boldogságot és hamis isteneket.
Kerestem, kutattam, hajszoltam, rohantam,
S mi szent és jó volt bennem már régen feladtam.
Te az örökkévalóságban vártál rám türelmesen,
S egy szavad eltalált, azt mondtad: SZERETLEK!
A megbékélést és kegyelmet hoztad el nekem,
S rájöttem, ez az, amit kutattam, kerestem.
Veled minden öröm, békesség, szeretet,
Türelem, kedvesség, szelídség, kegyelem,
Semmiért sem adnám e mennyei kincseket.

NÖVEKEDÉS

A növekedés nem megy egyszerűen,
Néha minden sejt fáj ebben a kis testben,
Testem ólomsúlyokkal halad csak előre,
Bár Jézus előttünk, de lábam hátra lépne.
Míg a jobb kéz ad, telve szeretettel,
A bal önző, mindent magához venne.
Egyszer lángolok, meglátom csodát,
Máskor én vagyok a hitetlen Tamás.
Sokszor forró szívem, néha meg jéghideg,
Néha gyűlölök, de sokszor szeretek.
Napokig ácsorgok, a világot bámulom,
Máskor elől futok, a nagy harcot harcolom.
Vívódok, tobzódok a végletek között,
De valaki mindig ott áll a hátam mögött:
Isten az, bátorít kegyelme, hűsége,
Ez a SZERETET visz mindig előre.

SZERETNÉK

Szeretnék minden szívet megérinteni,
Szeretnék minden sebet bekötözni,
Szeretnék minden gyerekhez odahajolni,
Szeretnék minden öreget megvigasztalni,
Szeretnék minden embert Jézushoz vezetni,
De egy az elhívásom: Engedelmeskedni!
 

Lehet, hogy csak egy szívhez szólhatok,
Mesét csak egy gyerekkel hallgathatok,
Vigasztalást csak egy öregnek adhatok,
Csak egyetlen egy szomjazót itathatok,
Utat csak egy embernek mutathatok,
De tudom, hogy így Jézussal találkozhatok.
Nem éltem hiába. Már boldog vagyok.

TÁNCOLJ!

Táncolj át a szabadságba,
Sötétből világosságba,
Önzésből szeretetbe,
Kétkedésből erős hitbe!
Új énekkel, új dallammal,
Egy hang van csak:
Jézus hangja!
Táncolj, táncolj!
Perdülj, fordulj!
Dávid tánca újra perdül.
Új zsoltár zeng most ajkadon:
Angyalének – én is hallom.
Tartsd a ritmust!
Perdülj, fordulj!
Táncolj sírva és kacagva,
Mosolyogva, andalogva…
Táncolj be a Mennyországba!

TUDSZ-E SZERETNI?

Tudsz-e szeretni olyan embert,
Ki tőled mást nem akar, csak kapni,
S ő még egy percet sem neked adni,
Kapni a testedből, idődből, pénzedből,
Minden javadból és minden kincsedből.
Odaadnál mindent, hogy örüljön, beteljen,
Ő pedig kérkedik a tőled nyert kincsekkel.
Ítéld meg hát te is, kell-e ilyen szeretet?
Ki nem téged értékel, csak a sok kincsedet.
Ez a haszonleső s gyáva te vagy, ember,
Isten az, ki mindent odaadott neked.
Odaadta Jézust, a tisztát, az egyetlent,
Ő az ajtódban áll, várja, hogy belépjen,
Nem kér sokat tőled, csak azt az egy percet,
Nem azért, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen.