Lukátsi Vilma

 

Frissítve: 2007. október 19. Észervetted?

 

A BÁRÁNY ÉS A PÉNZ     

 

Elveszett a pénz, a drachma,

söpört az asszony miatta,

a szemétből kiragadta,

a pókhálóból kiemelte,

gondosan letörölgette,

s bár volt másik kilence,

ez lett az öröm!

 

Kódorgott a kicsi bárány

a zsenge zöld füvek láttán,

és - eltévedt a hegy hátán.

 

De a Pásztor ment utána

sziklák zuzmós vadonába,

kereste és - megtalálta!

Vad bozótból kiemelte,

vérzett: karjaiba vette,

s bár volt kilencvenkilence,

ő lett az öröm!

                        *

Én nem tudom, hogy mi voltam,

lehettem pénz: elgurultam,

szűk sarkok közé szorultam;

de lehettem én bárány is,

aki éhes, aki fázik,

s fél, ha a villám cikázik...

 

Énrólam szól a példázat.

Elfog a boldog alázat:

kerestek és - megtaláltak!

 

A GÁLYARAB 

 

Korbácsütéstől véres a vállam,

verejtékem a szemembe hull,

szívem vadul

döngeti mellemet,

úgy érzem: erőm elveszett…

Éhségemet nyelem,

sebes a tenyerem,

köröskörül a víz

lábamon is bilincs,

és senki sincs,

aki itt rám talál,

ha csak nem a halál…

 

VALAKI jár a tengeren!

Lépések nesze csobban,

s a szívem könnyűt dobban!

 

… már Ő huzza az evezőket!

Hűsítő, langyos, lágy esőket

hullat hátamon végig,

lemossa, ahol vérzik.

Etet az Élet kenyerével,

és erő jár át tőle,

szinte fölkap a szárnya!

 

Széllel szemben a gálya

a végső kikötőbe

VELE halad előre!

 

 

AKI ODAADTA         

 

Egy gyermeknek volt - az Írás szerint -

öt árpakenyere és két hala,

amennyiből ötezren ehettek

még mielőtt leszállt az éjszaka.

A tanítást hallgathatta ő is

a többiekkel a tenger mellett.

Ráfüggesztette csillogó szemét

a Mesterre, és - adnia kellett.

Hogy aztán ámuló lélekkel

számolni se tudja: mennyivé lett

az a két hal, s az öt kenyér.

 

De a csodát nem Ő vitte véghez.

 

- Űrhódító távlatunkból nézve

se múlt még el a csodák világa,

ma sem, bárha minden utcasarkon

ott a világ automatája,

és kínálja tetszetős csomagban

éhség ellen a sok édességet;

S amíg egyre csak fizetünk érte,

mindenünk elfogy. Elfogy az élet.

Pedig tudjuk a lelkünk mélye-mélyén:

Senki sem jött üres tarisznyával,

Öt kenyerünket és két halunkat

Mindegyikünk elhozta magával.

 

Igaz, ez önmagunknak csak annyi,

hogy szűkösen is alighogy elég.

Ám egyszerre elkezd szaporodni

ha megtanul adni is a kéz...

De az út az „enyém“ tudatából

éppen ez a bizonyos keskeny út,

melyre oly fenntartással lépünk,

s a lábunk alól oly sokszor kifut...

Mégis, ahol ilyesmi történik,

oda gyűlnek az éhes emberek.

- Áldott legyen, aki odaadja

a két halat és öt kenyeret.

 

A SZENT MARADÉK 

 

Mi ajándékba kaptuk az időt

mint az ötezrek azt az öt kenyeret,

amiből maradt még tizenkét kosár,

miután ők már ettek eleget.

 

Nos úgy-ahogy leéltük életünket

egészen eddig a mai napig,

örömünkből furcsa döbbenet lesz,

mint mikor látni kezdünk valamit,

ami eddig is szemünk előtt volt,

csak nem akartunk törődni vele,

mert az élet végtelennek tűnik,

ameddig csupa szín az eleje.

 

... lábunkban nagy futások remegése

orrunkban szúr egy régi halk sírás,

sok örömünknek volt bűn-gyökere

túltengő önérzet, hangoskodás...

- Alkalmankénti felbuzdulásból

lett-e valóság valami kevés?

Csalhatatlan érveléseinknek

mekkora része volt kár és szemét?

 

Mi ajándékba kaptuk az Időt,

és mohón faltuk, mint a kenyeret,

ami még maradt, csak az a miénk,

mert hozzátennünk semmit sem lehet!

De azt igen, hogy átadjuk Annak,

Akitől kaptuk.

                       Ha lehet ma még!

Ha úgy-ahogy leéltük életünket,

hadd legyen most már szent a maradék!

 

 

AZ ÓSZÖVETSÉG KÖNYVEI    

                                          

Mózes öt könyvével kezdődik az Írás:

Teremtés az első, majd a Kivonulás

van a másodikban - Egyiptom földjéről;

harmadik könyv szól a léviták tisztéről;

negyedikbe került a nép számlálása,

ötödikbe pedig a törvény summája.

Józsué, Bírák, Ruth, Sámuel  két könyve,

Királyok, Krónikák szintén párba kötve;

Ezsdrás, Nehémiás templomjavításról

szól, míg Eszter könyve hűség jutalmáról.

E tizenhét könyvben -mindent egybevetve

van Isten népének írott történelme.

 

Jób könyve a tűrés és a hit próbája;

következik Dávid százötven zsoltára

bölcs Salamon írta Példabeszédek-ét,

Prédikátor könyvét, Énekek Éneké-t.

Ez az öt könyv együtt a költészet tára,

és rákerül a sor a próféciákra:

Négy nagy próféta közt első Ézsaiás,

látnokszeme előtt él már a Messiás!

Jeremiás könyvét, Siralmait sírja,

Ezékiel könyvét a fogságban írta;

Dániel könyvében csodás események,

bátor hitvallások és jövendölések...

 

Tizenkét prófétát közöl még az Írás:

Hóseás és Jóel, Ámos és Abdiás,

Jónás és Mikeás, Náhum és Habakuk

- jövőt látó szemük sohasem volt hazug-

Zófóniás, Haggeus és Zakariás,

végül az utolsó könyve: Malakiás.

 

 

AZ ÚJSZÖVETSÉG KÖNYVEI

 

Négy evangélium, de azért nem páros:

Máté, Márk és Lukács - a negyedik János.

Az örömhír: JÉZUS! megszületett, íme!

Jánosnál így hangzik:„Testté lett az Ige!’’

Életét, halálát és feltámadását

szemtanú hűséggel ők négyen megírják,

előttük történtek csodái, tettei.

- Majd az Apostolok Cselekedetei

következik sorban.

                        Aztán Pál apostol

Írja leveleit, és a Szentlélek szól

Rajta keresztül a gyülekezeteknek:

a Rómabeliek kaptak mindjárt egyet;

Korintusba kettőt kellett megírnia,

bizonyságképpen, hogy Krisztus IstenFia!

Galatákhoz egyet, egyet Efézusban,

mivel ott is hittek már az Úr Krisztusban.

Filippi, Kolossé szintén kaptak egyet,

Thesszalonikában viszont kettőt vettek;

Timóteus kettőt, Titusz egyet kapott,

végül Filemonnak egy rövidet hagyott.

Zsidókhoz írt levél. Majd Jakab apostol

Egy levele után Péter kettőben szól;

három levelet írt János, Júdás egyet,

a Jelenések könyve zárja a sorrendet.

(Értéséhez adjon az Isten kegyelmet!)  

 

BETLEHEMI JÁSZOL 

 

Betlehemi jászol

senkitől sincs távol,

az egész világról

oda mind eljutnak,

akik szívük mélyén

szent karácsony éjén

feléje indulnak.

 

BÚVÓPATAK

 

Mivel azt mondta a Mester

Azon a lombsátor-ünnepen:

- „ Jöjjetek,

aki hisz bennem, abból

élő víz folyamai ömlenek”

- az az élő víz ma is csörgedez”

immár kétezer éven át

a Bibliát olvasók és élők

hitében.

-És mégis milyen szomjas a világ!

Mintha az a víz nem is folyna,

mintha útját elzárták volna

régen!

 

… alvó századok szívgödrében

dobbant az élet jeleképpen:

„ketten vagy hárman az én nevemben”

csak úgy titokban, ismeretlen…

 

Olyan volt, mint a búvópatak:

itt-ott fák gyökerét mosta,

vagy mohos boltkövek alatt

apadt-dagadt,

ahogy a szent forrás táplálta.

Ha valami az útját állta,

újra eltűnt a mélyben,

éjben.

 

De volt egy októberi hajnal,

amikor szikla-zúzó morajjal

lelte meg útját: felszinre tört…

És áldottabb lett akkor a Föld!

 

 

 

Észrevetted?

 

Vasárnap reggel más a fény,

És mások az árnyékok is!

Az eldobott szemét

Helyettünk is szégyenkezik.

 

Vasárnap reggel más a zaj!

Harangszót hoz és visz a szél.

Megtisztítja a levegőt,

Mert szavak nélkül is beszél…

Próbáld meg: zárd el a tévét!

A csendből végy lélegzetet!

A vasárnap békessége

Hétfőre is átpermetez!

 

 

 

 

ISTENNEK ADOTT HEGEDŰ 

 

A fényes égen fecske villan:

övé a lég, a végtelen,

A repülés azt jelenti:

- Köszönöm a tért, Istenem!

 

A napsütötte kavicsok közt

parányi gyík. Már nem is látod.

Fürge mozgása azt jelenti:

- Isten gondol rám! - Megcsodálod?

 

És azt hiszed, hogy az az Isten,

aki a gyíknak enni ad,

tán megfeledkezik terólad,

s holnapra nem jut jó falat?

 

Vagy azt hiszed, Aki a fecske

repdeső szárnycsapását méri,

ne tudná azt, mi a te vágyad?

- Még nem is kérted, már kiméri.

 

És többet ád, értékesebbet,

gyöngyszemeket - kavics helyett!

Nem érzed mégsem, hogy az Isten

téged milyen nagyon szeret?

 

- Nem próbálod a hála hangját?

(Rossz hangszeren recseg a húr.)

Nehezen nyílik arra ajkad:

,,Mindeddig segített az Úr!’’

 

- Ne szólj hát! Hálaadás helyett

add Istennek a hangszered!

Ha az Ő ujja játszik rajta,

a hangját meg sem ismered!

 

Az Ő kezében - nézd - mivé lett

a szakadt húrú hegedű.

Ha Isten Lelke a vonója,

- hallod a hangját? - gyönyörű!

 

- Köszönöm jó Atyám a reggelt!

- Köszönöm, hogy dolgozhatok.

- Köszönöm a jó egészséget,

Tőled csak jót kaphatok!

 

Ha betegség is - légy ádott érte,

mert Tőled jő a gyógyulás!

A gondjaim kezedbe tettem,

Te tudod vinni, senki más!

 

Köszönöm, hogy szüleim vannak,

s légy áldott, ha már nincsenek!

Tenálad vagyok mindig otthon

Nem vagyok árva, bús gyerek!

 

- Köszönöm, hogy szabad szeretnem!

És köszönöm azt, ami fájt!

- Köszönöm a fényt az égen,

s köszönöm a ködös homályt!

 

És köszönöm az őszi erdőt!

És köszönöm, hogy van szemem!

Hogy sok bűnömön keresztül

mégis csak látlak, Istenem!

 

S köszönöm Őt, a legdrágábbat,

a váltságdíj lefizetőt!

S azt, hogy ,,az én Megváltóm él,

s porom felett meglátom Őt.’’

 

KATICABOGÁR 

 

Addig állt csak ujjaim hegyén

- nem is éreztem finom lábait -,

amíg pöttyös kabátja alatt

elrendezgette hártyaszárnyait,

aztán - váratlan színes villanás -

beletűnt a szikrázó kékségbe.

Igézettem bámultam utána,

megejtett a gondolat szépsége:

...az ég, a lég, a kék, a végtelen

kisebb csoda-e, mióta tudom,

amit az értelem földerített

a lét titkára leső kulcslyukon?

Mi a csoda? amit én nem értek?

Ám ha más érti, hol van a határ?

 

Nekem csoda már az is, hogy élek!

- Én mondtam?

vagy a katicabogár?

 

 

MEDITÁCIÓ      

- gyermekhangra -

 

...megtehette volna,

hogy ne istállóba,

- márványpalotába,

pihe-puha ágyba -

küldje a világra...

 

Megtehette volna,

hogy nyomorék, csonka

más utakon járjon,

s ő csak szépet lásson

ezen a világon...

 

Megtehette volna,

hogy gonosztól óvja

s ki rosszat mond róla,

lesújtsa a porba,

rostából kiszórja!

 

- de ha így lett volna,

tudnának-e róla,

azok a szegények,

akik ma is élnek?

s vele mit érnének?

 

- de ha így lett volna,

lenne bizodalma

hozzá sok betegeknek?

csúfnak, elesettnek,

akik hozzá esdnek?

 

- de ha így lett volna,

mind, aki elmondja

hogy bűnökben szenved,

akit nem szeretnek,

- de bünét megbánta -

kérne-e kegyelmet?

 

S kapna-e kegyelmet?!

 

Megtaláljuk-e?

Teremtettünk mi is világot ,
komfortosat-tele lármával,
és kutatjuk:hová mehetnénk
megnyugodni?
Szólni egymással...

Jó lenne egy kicsit pihenni ,
csökkenteni a sebességünk,
kiszállni a körből!
Megállni ,
örülni a tényeknek ,hogy -élünk!

Megtaláljuk-e még a csöndet,
ahol a szél fúj a magasban ,
s a lélek mélyén beszél a Hang
szelíden ,halkan....
 

 

MÉG HULL A MAG...

 

- Még nincs vége, még egyre hull a mag,

A gigászi kéz még egyre szórja,

A nagy példázat még nem vált multtá,

Mert még nem jött el a számadója,

A magvető még egyre szórja...

 

- Szántóföldek! Ekétlen, vad utak!

Kősziklás, bogáncsos, tüskés helyek!

Esőre szomjas, kiszáradt rögök,

Fájó ugarok, terméketlenek!

A példa nektek szól, ti - emberek!

 

A magvető - az Isten! A magot,

Az élet-igét még egyre szórja.

Hirdettetik az egész világon,

Hogy a bűnösnek van Megváltója,

Aki a váltságot már lerótta!

 

Odakerült, világ közepére

Az Isten oltára, a Golgota!

Ahol megbékélt veled az - Isten,

Ahol érted halt az Isten Fia,

A kegyelem nagy inspirátora,

 

Aki, ha eljő majd az ítélet,

Odaáll közéd s az Isten közé:

Vérző testével betakar - téged,

És kezét nyújtja a Bíró felé!

- Őt már ne, Uram, már ne sújts felé!

 

- Őérte én a váltságot letettem,

Az ő bűneiért szenvedtem én!

Őérte Te már elhagytál - engem!

Ígéreted szerint Ő az enyém!

- Szerető szívedre hadd hozzam én!

 

- Halld, ó világ! Neked szól az ige:

Békét kínáló drága üzenet...

- Esőre szomjas, kiszáradt rögök!

- Fájó ugarok, köves vad helyek!

- Szántatlan földek! Szívek! Emberek!

 

NYOMKERESÉS

 

Az eke szarvára vetettem kezem,

és nem kívánok hátranézni, Uram,

csak előre, a barázdák során,

hogy a nyomodon vezessen utam.

 

Ha kell, sírva is vetni a magot,

hogy vigadozással arassak majd,

de azt se bánni, hogyha más arat,

és megelőzni mosollyal a bajt...

 

Szeretném meglátogatni a foglyokat,

és fölvidítani a betegeket,

hogy azt mondjad Te ama nagy napon Uram,

hogy mindezt megtettem - Veled!

 

VÁNDORMADARAK  

 

A nyárszagú fészkek

vonzása kiégett,

húzza már az éket

a vonuló csapat;

növekedő árnyak,

erősödő szárnyak,

s indulnak a bátrak

a hűlő ég alatt.

 

Nem néznek már hátra

a hazai tájra,

ösztön őskorbácsa

űzi-hajtja őket

át a nagyvilágon,

túl az óceánon,

ahol héthatáron

sem látják a földet...

 

 

 

Ki tudja, ki érti,

útjukat ki méri?

Oltalmát mi kéri

az égi erőnek?

És még mi van hátra?

De a kapu tárva,

s a fészek a nyárra

visszavárja őket!

 

 

 

VIRRADAT 

 

Latin nyelvbe, tilalomba zártan

Hevert az Írás olvasatlanul.

 

…a wittenbergi vártemplom falára

októberi éj sötétje borul,

nyugtalanul alszik lenn a város,

hűlő kéményekben gubbaszt a gond.

hangtalanul kondul a harang,

ütése most egy emberszívben kong:

elszánt léptek riasztják a csendet,

szögek koppannak kalapács alatt,

árkuspapír fehérlik az ajtón,

s mire fölkel a Nap,

a könyv-veretről lepattan a csat!

 

 

 

WITTENBERG

 

Október utolsó napja már,

A látóhatár

Fénylő napkeltet ígér:

„Az igaz ember hitből él…”

 

Az a korszakváltó hajnal

Megajándékozta a világot:

Szöget és kalapácsot

Adott egy szerzetes kezébe.

…amíg a vártemplomhoz ér:

„az igaz ember pedig hitből él…”

- suttogja, még csak önmagának,

de az egész világnak

szól attól kezdve az üzenet,

a kapura kiszögezett hitvallása sok éjszakának…

A kinyitott szent Bibliának

fölismert igazsága beszél:

„Az igaz ember hitből él!”

 

…mert fújt a Szél

azon a kora reggelen,

nem maradt többé rejtelem,

hogy Isten szereti a világot

önmaga adott váltságot

érte

Fia halála által!

S mert Ő mindent megfizetett,

Azért nem lehet elveszett,

Senki, aki hisz Benne!

Hisz, szeret és remél…

„Az igaz ember hitből él!”