Mike Károly
Frissítve: 2007. szeptember 3. Édesapám és édesanyám
ELMÉLKEDÉS
Néztetek-e néha az ég fele fel,
Láttatok-e szállni fellegeket el?
- Úgy szállnak az évek, úgy száll az idő,
Elröppen az élet s vissza soh’se jő.
Elröppen a felhő, elviszi a szél,
Űzi, hajtja, tépi, akárhova tér.
Űz és hajt a sorsod s bárki fia légy,
Meggyötör az élet, akárhova mégy.
Láttatok-e néha nagy fellegeket,
Láttatok-e könnyen, kisírt szemeket?
- Gondterhes az élet, szenvedés a lét,
Szenvedésben leljük az öröm jelét.
Csúf, kormos a felhő, s mégis szép a hó;
Fájdalmas az élet, s élni mégis jó.
Kisírja a felhő fehér könnyeit,
Kisírja az ember drága gyöngyeit.
Láttátok-e néha, mily örömben ég
Villámok után a szivárványos ég?
- Az élet öröme szivárvány csupán,
Fényjáték a súlyos küzdelem után,
Lehullnak a felhők, bármilyen nagyok,
S hulló cseppjeikben szivárvány ragyog.
- Könnyeinkben élnek az örömeink,
Szenvedéseinkben a gyönyöreink.
Lehullnak a cseppek... s új élet terem.
Virág nyílik minden száraz földteren.
Szétporlik e létünk, sírunkba jutunk,
De a síron át is felvezet utunk!
Valaki sohase marad el tőlem,
Valakit én el nem hagyhatok,
Valaki annyit adott már nékem,
Amit én vissza nem adhatok.
Valakik kísérnek, akár az árnyék,
– Szerető szívvel, nem ridegen –
Testben, ha tőlük messzire járnék,
Nem vagyok nékik én idegen.
Szülői háztól bár messzire tértem,
Végtelen jól hat az énreám:
Tudom, hogy harcol imában értem
Édesapám és édesanyám.