Ódry Attila

AZ ÚR ELŐTT

Fellépvén az ítélet dombjára,

rájöttem az életem kicsim voltára.

Lepergett szemem előtt a múlt valósága...

és lesütött szemekkel álltam ott....ítéletre várva.

S jött az Úr… s én lesütött szemekkel álltam.

Vállamon nyugodott meg keze...de én vártam.

Mondá nékem: gyermekem...nézz fel...ott- a Golgotán...

S tekintetem a kereszten nyugodott meg némán.

Ki az ott fenn? A fájdalmak embere,

kinek kínok közt kell sínylődnie,

hogy keresztfája tövét saját vére öntözze?!

Ki vagy ott fenn…te fájdalmak embere?!

Sokáig csend volt....de én éreztem...

valami nagy dolog történik most velem.

Ott...belül...ott egészen mélyen,

a szeretet lelke dolgozott nagy serényen.

Ily arcot még nem láttam soha,

s tekintetében ott volt valami kimondhatatlan csoda.

Ő maga a szeretet otthona,

ki belenéz, boldogtalan nem lesz soha.

A lágy szellő játszadozva fújdogált,

s cirógatva szárította vértől ázott arcát.

Arca sápadt, keze remeg...

fájdalmába a föld is beleremeg.

Mozdulni sem bír...

arcomat elönti a pír.

Ily nagy szeretetet nem láttam soha.

Ez maga...maga az isteni csoda.

Szinte érzem kezének lágy melegét,

mellyel viszi bűneim nagy terhét.

S szeméből a szeretet véres könnycseppként,

hullott alá én bűnös fejemre...megbocsájtásként.

De a természet hangja lecsendesült.

A tücsök is szomorúan hegedült.

A madarak többé nem daloltak...

mind a Golgota felé fordultak.

És egy fájdalom s újabb kiálltás.

De mit vétett ő- hisz maga az álldás.

Ó emberek...ó, ti makacsok és léhák.

A szeretet itt van...s ti ezt? Meddig hát?

Ó ember, nyisd fel hát szemed

s lásd meg hová sújtott le kezed.

Ó mily szörnyű tett s mily nagy fájdalom...

ez mind az én bűnöm...s ő mondja...VÁLLALOM.

S egy újabb jaj...s én bűnöm a fájdalmak emberén,

újabb rést nyit teste peremén.

Ó...kegyelem...ó elég; hisz fáj neki.

Hogy is bírja mindezt ki.

Végül csend lett...s görcsös teste megengedett.

Kiadá lelkét mit értem… s érted tett.

De harmadnapra feltámadt és ez az ami éltet.

Legyőzvén a halált... a szívünkben a remény éghet.

Én már neki élek...s benne bízom.

Vezessen ő - mert én már nem bírom.

Azóta már, fenn van a mennyben...

s onnét néz...figyel bennünket...csendben.

                                                              ÁMEN