Siklós József
Frissítés: Frissítés: 2010. szeptember 27. Mint én titeket
Filippi dohos börtönében
Sok rab volt már kezem ügyében.
Láttam foglyot, ki szökni készül,
Átkozódik, míg belekékül,
Agyában forr új, bűnös terve,
Meg földön hever összeverve,
Vagy konokul zárul be szája,
Így zuhan tompa ájulásba…
De ma este két foglyot hoztak,
Véresre vertek, megbotoztak…
Pál, Silás… lábuk kalodába’
Merő seb mindkettőnek háta –
S titkos örömforrásra leltek:
Istent dicsérve énekelnek!
Aggeus
Díszes házban
Dőzsöltök, pöffeszkedtek!
Isten háza
Meg romokban heverhet?
Korai még
Szolgálnotok az Úrnak?
Ítéletem
Kemény szelei fújnak!
Hajlékotok
Kényelmes, egyre szépül…
Dávid Fia!
Nem tartozom népedhez,
De beteg a lányom!
Gonosz lélek gyötri, tépi
Fülledt napokon, lázas éjszakákon.
Tudom, nem segít rajta senki.
Hiszek Tebenned!
Pogány vagyok, jogcímem semmi.
A kegyelemnek annyi morzsáját juttasd,
Mint az ebeknek!
Mélyre lenyúl a kegyelem,
S magasba emel!
-Asszony, nagy a te hited!
Jézus így felel.
Meggyógyul a beteg lány
Nyomban, egészen.
-Ahol hittel várnak rám,
Ott az én népem!
Lakodalom készül Kána városában,
Sütnek, főznek, forgolódnak mind a házban.
Hivatalos Jézus is a lakomára,
Elkíséri tizenkét hű tanítványa.
Sok a vendég, s lám a bornak hamar vége!
Vizet hozat Jézus hat nagy kőedénybe.
Csuda folytán a víz rögtön borrá válik,
Sokkal több is, sokkal jobb is, mint a másik.
Hatalmáról így tett Jézus bizonyságot,
Hittek benne, látva ezt, a tanítványok.
Higgyed te is: nincs az Úrnál lehetetlen,
Bizalommal fordulj hozzá szükségedben!
A LEGJOBB BARÁT
Jézus a gyermekek
leghívebb barátja,
ölbe veszi őket,
szereti, megáldja.
Követem Őt én is
hallgatok szavára,
befogad majd végül
fényes mennyországba!
A LEGNAGYOBB
Úton ismét… A mester elől halad.
Mögötte a tizenkettő elmarad.
Vitatkoznak: Bizonyíték ki se fogy…
Dönteni kell: ki köztük a legnagyobb!
- Én gyógyítottam a legtöbb beteget!
- Az én imám nyitja tágra az eget!
- Prédikálok, s megtérnek a bűnösök!
- Hatalommal űzöm ki az ördögöt!
Sok nyomós érv itt keményen összecsap,
S a Mester egy kis gyermeket ölbekap,
Felemeli a magasba, s mosolyog:
- Láthatjátok már, ki itt a legnagyobb!
Szeretnek szüleim,
Fáradoznak értem,
És megadnak mindent,
Még ha nem is kérem.
Szeret iskolában
Jó tanító néni,
Szépre-jóra tanít,
S mindenki megérti.
De legjobban mégis
Az Úr Jézus szeret,
Ki véres keresztfán
Helyettem szenvedett!
A SZERECSEN KINCSTÁRNOK MEGTÉRÉSE
Főember az úton, kocsi rázza,
A kezében nyitva Bibliája,
Ámde nem értheti,
Nincs, aki azt neki
Magyarázza.
Küld az Isten Lelke magyarázót:
A kincstárnok látja, Fülöp áll ott! -
Az írás úgy tanít,
Az, kiről szó van itt:
Te Megváltód!
Amikor az úton vízhez érnek,
A szerecsen így szól: ,,Keresztelj meg!’’
- Szállj reám, Szentlélek,
Tarts meg, amíg élek,
Keresztyénnek!
És hozzák a balzsamot,
És hozzák a gyolcsot,
És könnyeiket hozzák,
És hozzák gyengeségük:
- Ki hengeríti el nekünk a követ?
És elgördült a kő,
És üres már a sír,
És köszönti őket a Feltámadott
Szembejövet…
Kövér legelők,
Kalászos rónák,
Gazdag ország,
Ragyog a nap.
Bölcs béke árad
Szerte a tájon,
Hegyen, lapályon,
S ragyog a nap.
Gazdag országban
Békésen áll a
Jó gazda háza,
S ragyog a nap.
Áll a jó gazda
Másodszülötte
Apja elébe:
- Elmegyek én!
Érzek szívemben
Vágyat és lázat…
Apám, a házad
Elhagyom én!
Új útra vágyó
Lábam hadd fusson,
Add ki a jussom,
Elmegyek én! –
Megkapja jussát.
Fut a világba,
Furcsa a vágya
És idegen.
Fut, hogy virágot
Egyre szakasszon:
Várja sok asszony,
Rossz idegen.
Szédíti a mámor,
Csalja a kocsma –
Jajgat kifosztva,
Bús idegen
Vergődik éhen,
Gyötri a szégyen
Álmatlan éjen –
Boldogtalan.
Oda a kincse,
Barátja nincsen,
Aki segítsen –
Boldogtalan!
Aszály van, ínség.
Ahova csak lép,
Étele moslék –
Boldogtalan!
Szívének kínja
Reátör orvul,
Könnye kicsordul
És felzokog.
S álmodja apja
Boldog tanyáját,
Fehér kis házát –
És felzokog.
- Én apám, méltó
Nem vagyok immár,
Aki most itt áll:
Bomlott fiad.
Hadd legyek nálad
Bűnbánó, vétkes
Utolsó béres,
S nem, mint fiad.
- Legyen ma ünnep!
Szép, várva-várt nap!
Karomba zárlak
Édes fiam!
Hazajön bátyja,
Irigyen látja:
Lobog a fáklya –
Ünnepi fény.
Házba ne lépne!
- Úgy megy elébe
Apja, hogy kérje:
Hulljon a fény!
Gőgös szívében
Legyen hát végre,
Szeretet, béke; -
Örökre fény!
Gazdag országban
Békésen áll a
Jó gazda háza,
S ragyog a fény!
BETÁNIAI LÁNY
Van a ház körül munka rengeteg,
kivált most, midőn vendég érkezett.
Galambot vágni, sütni-főzni kell,
- de nem mozdul, csak feszülten figyel.
(oly kényelmes, oly lusta volt talán? )
Mária, a betániai lány.
Nővére bár duzzog, haragos,
- más távlat nyíllik őelőtte most!
A Vendég szava oly titkos, csodás,
mennyei otthonba ajtónyitás...
Mintha nem is a földön volna tán
Mária, a betániai lány.
Fog még dolgozni éppen eleget,
s a mulandóság mindent betemet.
De amire most szánja perceit:
egy szükséges, mely el nem vétetik!
És jobbat ennél többé nem kíván
Mária, a betániai lány.
BIBLIA
Nem mágikus betűket tároló varázskönyv,
bemagolt kegyes mondatok halmaza,
de teljes és gazdag, mint maga az Élet.
Átizzítja újra meg újra
Aki ihlette: a Lélek.
Feszültségek pólusai közt
izzik az élet árama:
Százszor ismert - mégis meglepő;
gyönge papírlap - isteni erő;
régtől kifejtett - és mégis titok,
ha egy-egy mondatára rányitok,
mennyei béke - villámló döbbenet;
emberek tollán át - Isten szava.
Leleplezi milyen
s megmutatja mivé válhat az ember.
Benne Isten megmutatkozik,
lehajlik értünk s magához emel fel.
Keményen szól:
sziklazúzó pöröly.
Halk és szelíd szó:
felüdülni jöjj!
Megértem: mi miért
történt velem,
és távlatot, célt kap
a történelem.
Bibliám nem betűhalmaz,
hanem maga az Élet.
Törékenyen, mégis győzelmesen
gyilkolhatóan s megölhetetlenül
az Ige - testé lett.
Emlékeztet naponta: ne feledjem,
az Ige testté akar lenni - bennem.
BOLDOG TUDÁS
Tudom, Jézus szeret engem,
éjjel-nappal vigyáz rám,
szeme bajban is fölöttem,
Mint esőben szivárvány.
Nem félek hát, boldog vagyok,
Jézust én is szeretem,
templomban és iskolában,
s itthon is Ő van velem.
CSENDES PERCEK
Az első szó reggel Tiéd legyen,
mielőtt bárki szólna.
Előkerül az öreg Biblia,
mennyei világodnak rádiója.
Kanyarodnak fekete sorok
s felragyog bennük fénylő üzenet.
Uram, hozzám szólsz s szívem közepébe
mint röntgensugár, hatol be szemed.
Hogy általában mindent tud az Isten:
gyermek-hittankönyvbe benne van.
Térdem remeg, beleborzong a lelkem:
,,Ennyire mindent? Ilyen pontosan?’’
Elvesztem hát! Ez elviselhetetlen,
vesébe látó isteni tekintet . . .
„ De minden bűntől - hirdeti a Könyv -
Jézus vére megtisztított minket!“
És térdre hullva imádkozhatom,
bűnvallás, kérés mint felszínre törhet,
és hála, hála mindig, mindenért!
- Megnyittatik a zörgetőnek . . .
Pár perc pereg le mozdulatlanul.
Csodálván mondom, micsoda az ember!
Bejárja örökkévalóság tájait,
találkozik a Végtelennel:
bűnös szíve - a Kegyelemmel . . .
Most tilos Perzsiában
Istentől bármit kérni:
Az imádatot Dárius
Csak magának igényli.
Ki megszegi a törvényt,
És Istenét imádja:
Vad oroszlánok,
Iszonyú verme várja!
Dániel – úgy, mint eddig -,
Hisz nincsen semmi titka,
Térden dicséri Istenét,
Ablaka tárva-nyitva.
Besúgó, áruló had
Rohan, hogy feljelentse,
S hull Dániel a pecsétes,
Zárt oroszlánverembe.
Isten bezárta mégis
Az oroszlánok száját,
Épen szabadította ki
Hűséges prófétáját.
Áldott – nem hitvallástól! –
Ki bűntől visszaretten!
-A vádaskodók lettek mind
Prédává a veremben.
DÁVID ÉS GÓLIÁT
Páncélba bújt a pogány Góliát,
Úgy szidalmazta Isten táborát.
„Hol van a sok hős, bátor ember,
Megvívni vélem senki sem mer?!“
Hallja ezt Dávid, Isai fia,
Szívében érzi: helyt kell állnia.
„Dárda és kard van a kezedben.
Én pedig bízom Istenemben!“
Jó parityából éles kő repül.
Góliát attól rögtön elterül.
Újjong a tábor: „Ez az Úr volt!
Dáviddal Isten maga harcolt!“
ELVESZETT A KIS BÁRÁNY
Elveszett a kis bárány,
vad oroszlán tépte,
Dávid pásztorgyerek volt,
bátran elment érte.
Amíg küzdött, neki is
kiserkent a vére,
selymes szőrű juhának
életét megvédte.
Jézus juha vagyok én;
rám támadt a Sátán,
jó Pásztorom értem jött,
veszedelmem láttán.
Le is győzte a Gonoszt
véres keresztfáján,
így tett nekem szabaddá,
örök élet vár rám!
Tanúim lesztek.
Ehhez erő kell!
Felruház Lelkem
Fentről – erővel!
Hajnalodik. Az ég veres…
Föltámadott!… A sír üres!
Összesúgnak a fellegek,
Őt köszöntik a kis rügyek.
Fű szúrja át a holt avart,
A csupasz, téli fa kihajt.
A madár lelkes dalba kezd.
Föltámadott! A sír üres…
Áttört a sötét éjjelen,
Fényre lépett győzelmesen.
Elesettek, ne sírjatok!
Keljetek fel! Föltámadott!
Él, él! Legyőzte a halált!
Sokan látták Őt! Erre járt…
Testén pirosak a sebek,
Nem ölheti már senki meg!
Szemében izzó tűz ragyog…
Ne féljetek! Föltámadott!
Szólít. Szelíden lép elénk.
Hitet és erőt önt belénk.
Szívünkre szirmot, fényt havaz…
Ő a virágos, szép tavasz…
Innen mindenki csak menekül,
Félelmes sziklák, barlangok közül.
Egy ember üvölt, őrjöng, tombol itt,
Ha megkötik, szaggatja láncait.
Pőrén bolyong a sírboltok között,
Belé seregnyi ördög költözött.
Innen a környék népe menekül…
Valaki itt száll partra egyedül:
Az őrjöngő fetreng lába előtt.
- Eredj ki, tisztátalan lélek,
Hagyd el őt!
Az szól, Kinek nagyobb hatalma van!
(Egy disznónyáj a tengerbe rohan.)
Emberséget – ruhát felöltve már,
Egy gyógyult ember ül lábainál.
De városszerte keserű a vád:
-Jövevény, távozz, hagyd el Gadarát!
Hadd tomboljanak nálunk démonok!
Míg itt vagy: disznónk veszélyben forog!¼
És a megújult ember útra kelt.
Vallotta: Benne helyreállt a Rend!
Tíz városon át hallatszott szava…
(De hogy veled mi lesz, Gadara!?)
Tágas mezőn ezernyi nép,
Tarkállik tőlük mind a rét,
Hallgatják: Jézus mit tanít?
Feltárja mennynek titkait.
Megéhezik a nagy sereg.
Így szól egy kedves kis gyerek:
Van nálam két hal, öt cipó –
Jézus kezében lesz az jó!
Hálásan veszi Jézus át,
És áldja érte az Atyát.
Ötezer szájnak lesz elég,
-Tizenkét kosár maradék.
Szívesen adj, irigy ne légy,
Tenéked is így lesz elég!
Másokkal is jót tehetsz,
-Valóban boldog így lehetsz!
Júdás a harminc ezüstöt
Tarsolyába rakta rég,
Éjben futó lábak nyomát
Elnyeli a messzeség.
Közben módfelett kíváncsi
Egy-két kotnyeles leány…
Kukurikú! Hajnalodik
Már a főpap udvarán.
Két szempár most összevillan,
Az egyikből könny pereg,
A másikból örök hűség
Sugarai fénylenek.
HEGYRŐL HAZAFELÉ
Szelíd leszek, ha megaláznak.
Nem gyötörnek emésztő vágyak,
nem diadalt, - békét kívánok
s a mennyek országára várok.
Naponta célom: Azt keresem,
mi igaz s elveszíthetetlen.
Valódi gazdagságra vágyva
építem házam kősziklára.
Lelkemben szent szavak égnek,
hazamegyek hát - sónak, fénynek,
s ha árad felém szitok, átok:
őszintén mindent megbocsátok.
Nem törekszem fénylő babérra.
Szolgálni rejtve: lelkem célja.
Homlokomon nincs gond-barázda.
ráhagyatkozom hű Atyámra.
Őre madárnak, liliomnak,
kezében jó helyen van a holnap.
Szívemben béke, számon zsoltár,
a keskeny utat vállalom már.
Más hintón vágtat? Gyalog baktatok,
és mint még soha, oly boldog vagyok!
Segíts, drága Jézus,
Hogy követőd legyek,
Mit Te kívánsz tőlem,
Olyat mondjak, tegyek.
Áldd meg testvéremet,
Édesapát-anyát,
Hű követőd legyen
Mind az egész család!
Jaj, szót fogadni, Istenem,
Bizony nem könnyen megy nekem.
Ha anya szól: - Feküdj le már!
Szám felesel, sírásra áll.
A lecke olykor elmarad,
Sok játék szanaszét szalad.
Jézus, segíts, hadd szerezzek
Szüleimnek sok örömet!
Jairus sír, beteg a lánya,
Jézust, jaj, de nagyon várja!
„Fekszik, szegénykém, az ágyon,
Jézus, gyógyítsd meg a lányom!”
Jézus a küszöbön átlép,
„Késő már!” – jajgat a háznép.
Meghalt, jaj, szíve se dobban,
Mért is nem siettél jobban?
Jézus szól nagy szeretettel:
- Lányka, néked mondom, kelj fel!
És a szóban hatalom van!
Fel is ül a lányka nyomban!
Jézus azért született,
Hogy kövessük Őt,
Szívességre, jótettre
Kerítsünk időt.
Soha senkit nem bántott,
Nem lustálkodott,
Soha csúnyán nem beszélt,
Kárt nem okozott.
Amit Jézus sose tett,
Ne tegyük mi se!
Áldott élet útjain
Haladjunk Vele!
Jézus példát adott,
Hittel imádkozott.
Tudásban, erőben
Szépen gyarapodott.
Kedves, jó gyermek volt,
Mindenki szerette,
Az ég is mosolygón
Megnyílott felette!
Halld meg a jó hírt,
Fogadd örömmel:
Nincs már a sírban,
Feltámadott!
Mondd el a jó hírt,
Más is örüljön,
Általa éled
Mind, ki halott!
Éled a holt szív,
Remény is újul,
Zsendül a mélyről
Búzakalász…
Zeng földön – égen
Húsvéti ének!
Jézus az élet,
A feltámadás!
Örült a kis Jézusnak
Édesanyja, Mária,
Örültek a pásztorok,
Mihelyt rátaláltak.
Örültek a betegek,
Kiket meggyógyított,
Örült a nagy sokaság,
Mert táplált, tanított.
Örültek a bűnösök,
Mert ő megbocsátott,
Örülj te is, érted is
Mennyből földre szállott!
KÖSZÖNÖM
Köszönöm, jó Istenem,
mindennapi kenyerem,
puha, fehér ágyamat,
édes-csendes álmomat.
Köszönöm az iskolát,
ismeretet és tudást,
köszönöm a pihenést,
a sok vidám nevetést.
Jó anyámat köszönöm,
minden csókja nagy öröm!
Áldd meg édesapám két
erős, szorgalmas kezét!
Köszönöm kis testvérem,
hadd élhessünk békében!
Köszönöm a kis család
kedves, meleg otthonát.
Köszönöm, hogy tudhatom:
Jó Atyám szeret nagyon,
S utunk végén, Istenem,
otthonunk lesz mennybe’ fenn!
KÖVESD JÉZUST!
Ha te Jézust követed,
Akkor leszel boldog;
Akármerre visz utad,
Vele jó lesz dolgod.
Esik eső, fú a szél,
Vihar tombol, mitse félj:
Ő visel rád gondot!
MEGVALLOM NEKED
Megvallom Neked, Jézusom,
bizony van sok hibám:
kezem-lábam engedetlen,
és csúnyát mond a szám.
Próbál ezen segíteni
jótanács, nevelés;
szeretnék javulni; de hát
saját erőm kevés.
Te adsz, Jézus, bocsánatot,
és Te adsz új szívet,
s Veled sikerül kezdeni
új, boldog életet!
MENNYBE MENTÉL
Úr Jézus, aki mennybe fölmentél,
Ott nékünk helyet készítettél.
Örök otthon vár mireánk,
Azért dicsér most imánk.
Úr Jézus, áraszd ki erődet:
Szólhasson bizonyságot néped.
Megtalálva a helyét,
Néked szánja életét!
Úr Jézus, hisszük: eljössz ismét,
S hódol majd a világmindenség.
Leborulunk előtted,
Úgy dicsérjük szent Neved.
Úr Jézus, így áldunk, így várunk.
Ment egy ember Jerikóba, rabló jött elő.
Leütötte, kifosztotta mindenéből őt.
Mozdulni se bír, úton fekszik, sír…
Segíti-e bárki majd a véres szenvedőt?
Arra megy egy szívtelen pap, rá se hederít,
Társa is jön, a betegen, jaj, az se segít.
Úgy éget a seb, és közel az est!
„Ha így hagynak éjszakára, elpusztulok itt.”
Egy idegen vándor végre nyújtja a kezét,
Borral mossa, és olajjal enyhíti sebét.
Karjára veszi, szépen vezeti,
Szamáron egy fogadóba viszi betegét.
Hogyha látod: körülötted bárki bajba’ van,
Sose mondd: - Nem érdekel,
Csak folytatom utam!
Jézus szava ez: tégy jót, ha tehetsz!
Másokon segítve élhetsz te is boldogan!
Mikor Jézus földön járt,
Sokakat gyógyított,
Mindenkit csak szépre
És jóra tanított.
Megtanított arra,
Hogy egymást szeressük,
Egész életünkben
Őt híven kövessük.
Ma is itt él köztünk,
– Bár nem látjuk szemmel –
És pásztorol minket
Örök szeretettel.
Mikor Jézus megnőtt,
Oly szépen tanított!
Isten országáról
Tárt fel ezer titkot.
Mikor Jézus megnőtt,
Táplált éhezőket,
Gyógyított betegeket,
Hozzá érkezőket.
Mikor Jézus megnőtt,
Életre is keltett
Egy fiút, s egy kisleányt,
Ki már holtra dermedt.
Kereszten halt értünk,
Szeretet Királya,
Hogy miénk lehessen
A mennyek országa.
Jól fejlődő gyermek volt
Lélekben és testben,
Mindenkinek segített,
A legszívesebben.
Szófogadó gyermek volt,
Panasz nem volt rája,
Igaz, tisztelettudó
Szóra nyílt a szája.
Isten házát szerette,
Otthonos volt benne,
Bárcsak minden kisgyermek
Mindig ilyen lenne.
Mi a mértéke a szeretetnek?
Ahogy a másik hozzánk viszonyul?
Hangulatunk ahogy változik:
egyszer kiderül, másszor beborul?
Merre sodor viharzó szenvedély?
Mit diktál pillanatnyi érdekünk?
Csábítón kaccsintott ránk valaki?
Goromba volt a nagyfőnök velünk?
Úgy szeressünk, ahogy általában
szeretni szokták egymást emberek?
- Jézus Krisztus mértéket így szab:
Szeressetek - mint én titeket!
Kezdeményező, el nem fáradó,
soha el nem fogy, áldozatra kész
ez a szeretet. Nagy erőforrás.
"Mint én titeket" - ennyi az egész.
MIT TUDUNK JÉZUSRÓL?
Amit Jézus tanít,
legszebb a világon,
ha szavát hallhatom,
szívemet kitárom.
Ahogyan Jézus élt,
az a legszebb élet,
követem példáját,
ameddig csak élek.
S midőn Jézus meghalt
a kereszten értem
mennyország kapuját
nyitotta ki nékem!
Panaszdal helyett
Ahova éppen állított Isten,
Hű tanú ott lehetsz, vagy soha sehol.
Nincs galambszárnyad. Illanó vágyad
El ne repítsen; a "volna": pokol.
Itt és most éled kiszabott életed
Só, világosság, csak itt lehetsz.
Kíntól se rettent, helytállt a kereszten
Érted a Bárány, -így mentett meg.
Szorít a "helyzet"? Vállald a kereszted.
Nem azt ígérte győztes Urad,
Hogy messzeröpít, de: őriz, segít,
Naponta szabja meg keskeny utad.
Panaszdal helyett vállald a helyed
És erőt kérve hű tanú légy,
Dalold a földön, s mennyben örökkön
A megváltottak új énekét!
PÁL
(1Korintus 1,1-2; 2 Korintus 11,23-32)
... S ha százszor ostoroznak
és százszor megköveznek,
tömlöc mélyébe dobnak,
zúgó tengerbe vetnek,
ha reámrontó latrok
mindenem elrabolják,
testemen korbács csattog,
asztalomon csak morzsák,
ha szomjan eped ajkam
s kemény fagyban didergek,
ha rongy a ruha rajtam,
s árulók arculvernek,
ha váram tönkre rontják
s mardosó bánat epeszt,
ha botrány és bolondság
is mindenütt a kereszt:
nem küldettem, hogy egyébért fussak,
nem végeztem, hogy egyébről tudjak,
mint akiről ajkam egyedül szól:
Mint megfeszített Jézus Krisztusomról!
Hálód szakadozott a halaktól –
Szeretsz-e engem?
Megvallottál Isten Fiának –
Szeretsz-e engem?
Láttál a hegyen fényben ragyogni –
Szeretsz-e engem?
Háromszor gyáván megtagadtál –
Szeretsz-e engem?
Uram, Te mindent tudsz.
Tudod, mégis szeretlek Téged!
S fülébe cseng: Legeltesd juhaim!
Feje fölött pünkösdi lángok égnek…
Tóparton áll egy halász,
Mossa épp a hálót.
Felemeli a szemét;
Látja, Jézus áll ott.
Körülötte sokaság,
Várnak az Igére…
Jézus hozzá közelít,
Hogy hajóját kérje.
Tó tükrén a tiszta szó
Hatalommal árad!
Bocsánatot nyer a bűn,
Frissül, aki fárad.
Nagy örömöt, új erőt
Nyernek hazatérve.
Péterhez meg szól az Úr:
Evezz be a mélyre!
Lám, a háló bemerül,
S bár maga sem várta:
Hajóján annyi hal,
Hogy roskad a bárka.
Társaival partra ér,
- Erre ő nem méltó!
„Hagyj magamra, Jézusom,
Dehogy vagyok én jó!”
- Kövess! – szól hozzá az Úr.
Jöjj bátran utánam;
Embereket gyűjtesz majd
Isten országába!
(Máté 4: 1-11.)
Kenyérré válna a kavics:
Az volna a csoda?
Repülnék szárnyak nélkül is:
Az volna a csoda?
Ördögnek adnám lelkemet,
Hogy a világ ura legyek:
Az volna a csoda?
Némán, szelíd-ártatlanul
Bűnösökért vérem kihull:
Az lesz majd a csoda!
Láttam elesni harcosokat
Véres csatatéren,
Bátran a hazáért.
Láttam haldoklót betegágyon,
Vállalva keményen,
Mit a sors rámért.
Hallottam nyögni, átkozódni
Keresztrevert latort,
Ki, míg csak élt, rabolt.
Száz halált láttam,
De sosem felejtem
E z t az arcot
Ezen a kereszten:
Ez – Isten Fia volt!
SAMÁRIAI ASSZONY
Mindent megmondott, amit cselekedtem!
A kútnál tőlem kért vizet;
élő vízzel Ő kínált meg engem.
Nem kérdem többé: Melyik a szent hely,
ahol az ember Istenét imádja;
Tudom a titkot: Rátaláltam a Messiásra!
Mindig új kalandra űzött-hajtott
izgága vérem. Most pedig futok,
hogy új titkomat mindenütt elbeszéljem!
Nincs már szívemnek szégyellt homálya,
gyötrő kérdőjele. - Siessetek!
Itt jár, ti is találkozhattok Vele!
A persely mellé pirulva surran,
Ne vegyék észre, mint hull kincsek közé
Kis fillérkéje.
Hitvány szemét!
Jézus szólt: E szegény özvegy
A legtöbbet adta, mert mindenét!
A fölöslegből adunk kevélyen.
Egyet, ezerből -s mekkora érdem!
Kenyér fölöslegéből néhány morzsát,
Virág fölöslegéből néhány szirmot,
Utak fölöslegéből, néhány lépést,
Szavak feleslegéből, néhány jó szót,
Imák fölöslegéből néhány forrót,
Időnk feleslegéből, néhány forrót,
Időnk fölöslegéből néhány percet,
Erőn fölöslegéből néhány tettet,
-Élet Urának, nagy kevélyen,
Ki értünk adta magát -egészen!
Jézus, Te is voltál Gyermek
de csúnyán sose beszéltél.
Illetlen szót sose mondtál,
felnőttel nem feleseltél.
Durva, goromba nem voltál,
és nem káromkodtál soha.
Bocsásd meg csúf szavaimat,
beszédemnek Te légy Ura.
Tanulok az iskolában
írni meg olvasni,
kicsi és nagy számokat
szépen összeadni.
Tanulok a szülőktől
szót fogadni szépen,
rendet rakni, testvéreimmel
élni békességben.
Tanulok már Jézustól
hittel imádkozni,
Istennek és embereknek
örömöt okozni.
Megvallom néked, Jézusom,
Bizony, van sok hibám:
Kezem-lábam engedetlen,
És csúnyát mond a szám.
Próbál ezen segíteni
Jó tanács, nevelés,
Szeretnék javulni, de hát
Saját erőm kevés!
Te adsz, Jézus, bocsánatot,
És Te adsz új szívet,
S Veled sikerül kezdeni
Új, boldog életet!
Ébredj, Urunk, itt a végveszély,
Vad vihar zúg, sötét az éj!
Bár minden izmunk megfeszül,
Hajónk az árban elmerül!
Köröttünk, bennünk száz vihar,
Mi lelket, sorsot felkavar,
De szól Igéd – és béke, csend,
Ott kívül és a szívbe’ bent.
Ha Sátán támad ellenünk,
Erősítsd, Jézus, kis hitünk,
Szavad bősz vihart csendesít,
Csak erős karod ment, segít.
Néped minden veszélyen át
Már hittel bízza rád magát.
Sorsát mért is féltené?
Veled tart biztos rév felé!
Zákeus fővámszedő,
Gyűlöli a város őt.
Ki mellette elhalad,
Mindenkit kifoszt, becsap.
Jézus egyszer arra jár,
Zákeus meg hátul áll.
Fára mászik, úgy figyel,
Néki Jézust látni kell!
Jézus feltekint reá.
„Siess, gyorsan szállj alá,
Vendéged leszek ma én!”
- Néz haraggal sok szegény¼
Szól a gyógyító Ige,
Újul Zákeus szíve.
„Mindent visszatérítek,
Tolvaj többé nem leszek!”
Zákeus most úgy örül!
Sok szegényen könyörül.
Itt már minden rendbe’ van,
S mennyben néki helye van.