Somogyi Alfréd

Temetőben
(ifj. Ibos Dezső barátom emlékére)
 

Kövek, betűk – beszédesek.
Emléket hoznak, kedveset:
Szülőt, hű társat, gyermeket,
Vagy jó barátot rejtenek.

Hideg, csípős az őszi szél,
Követ és embert nem kímél:
Zord. Mégis megállunk benne
Mintha csak nyári fuvallat lenne.

Mert nem érzi a hideg szelet
Ki szívében hittel szeret,
S a néma sír mellett megállva,
Szerető Istenét imádja.

Hálát adva emlékekért:
Időért, szóért s tettekért,
Szerettekért, kiknek hiánya
Az ő szívét is mélyen átjárja.

Mégis:
Hálás az Úrnak, s csendesen
Arra gondol, ki lent pihen,
Hittel bízván az Ige igazában:
Az életre hívó feltámadásban!

Kövek, betűk – beszéljetek!
Ha kell, hát zsoltárt énekeljetek!
Fiak helyett, kövek, ti zengjetek:
Hogy él az Úr, ki megáll itt,
S amott, minden por felett!

(2003. október)