Számomra ismeretlen szerzőktől

 

 

Ima a halál küszöbén

Hát, ennyi volt, Uram.
Ennyi volt.

Ekkorára szabtad életem fonalát,
most már sejtem, hogy nincs tovább.

Emlékszem a szép napokra,
mikor gyermek voltam,
s te felügyelted minden léptemet.

Emlékszem a hideg sarkokra,
ahová elbújtam,
mikor a sötét szobában rettegtem.

Emlékszem a gyermekkori szellemekre,
a kamaszkori sötétségre,
felnőtt korom árnyaira.

Emlékszem a beszűrődő napsütésre,
a sok-sok kacagásra,
a váratlan reménységre.

Mindenre emlékszem.

Hol a többi csodád?
Mást nem tartogattál nekem
ezen a szép reggelen túl?

Ennyi lenne?
Hol marad a teljesség?
Hol marad, amit már nem láthatok meg?
És mégis, mindenre emlékszem.
A hullámok homokon sodródó neszére,
szüleim féltésére,
hitvesem tekintetére,
gyermekeim ölelésére,
a téli hidegre,
a tavaszi melegedésre,
a nyár forróságára,
az ősz elmúlására,
a fák lombjai közt haladó lépteidre.

Igen, minden bennem van,
mindez az enyém, -
és most visszaadjam?

Nem tudom, miért nem félek.
Ennyi volt, most már nemcsak érzem,
tudom is.
Köszönöm neked, Uram,
hogy ennyit is kaphattam.

Örömmel engedem át magam,
ölelő karjaidnak.

 
 

 ISTEN

 
Nem kereslek én a távol messzeségben,
Hol annyi fényes, csillagszem ragyog.
Véges elmémmel a nagy mindenségbe
Én parányi porszem, úgysem juthatok.

Nem kutatom: királyi széked
Melyik égben van, mely csillagon.
Önmagamban kereslek Téged,
S megtalállak hitemmel vakon.

Hatalmad látom, ha érintésedre
Meginog a föld, dübörög, remeg,
Vagy ha villámokat szórnak
Dörgő csattogással sötét fellegek.

Téged látlak a zúgó viharban,
A napsugár a Te szemed fénye.
Te szólsz hozzám a kismadárdalban,
S te hintesz mézet a virágok kelyhébe.

Mikor imádkozva lehajtom fejemet,
Elismerve kicsiny, parányi voltomat,
Akkor is érzem, rám teszed kezed,
S rám borítod védőn palástodat.

Nem kereslek én a távol messzeségben.
Ahová csak nézek, mindenütt ott látlak.
Virágkinyílásban, hulló falevélben,
S minden atomjában e roppant nagy világnak.

 

Itt vagyok

Itt vagyok megint.
Itt, mint rossz tanítvány.
Megint eszembe jutottál, Uram.
Itt vagyok, fáradtan, összetörve
Itt, elcsigázva a zajtól.

Csendet szeretnék, Uram
Csendet a szívemben
Csendet az életemben
Csendet Veled.

Zaj van, zaj a fülemben
száguldó autók zaja, gépek zúgása
színes villódzás, reklámzene
boldog élet ígérete
egy samponban

Zaj van, zaj van bennem
bűneim zaja bántja lelkem
üvöltenek hazugságaim,
kacag rajtam a Sátán.

Itt vagyok megint,
számonkérve az ígéreted:
jöjjetek hozzám megterhelten,
a boldog élet nálam van,
nem egy samponban

Uram, újra kérlek
annyit kértelek már
annyit fogadkoztam
annyiszor tértem hozzád

Maró szégyen, de
itt vagyok megint,
itt, mint rossz tanítvány,
itt vagyok, fáradtan, összetörve,
itt, elcsigázva a zajtól.

Nem lehet bizalmam másban.
Rád bízom a zajt,
a hazugságaimat leteszem
Átszegezett, áldott kezedbe.

Nem érthetem meg soha,
Uram,áldozatodat.
Remegve borulok lábad elé,
őszintén hiszem,
Felállhatok.