Márciusban John Eibnernek, a CSI munkatársának sikerült felszabadítania és családjához visszajuttatnia 220 rabszolgát, akiket a khartumi rezsim katonái raboltak el. A 12 éves Nyibol is - szudániak tízezreivel osztozva a szenvedésben - köztük volt.

A felkelő nap sugarai narancsvörösre festették az afrikai horizontot. Machar Dut kis falujának népe ébredezett. Tyúkok káráltak, csörögtek az egyszerű edények. Ez a nap is úgy indult, mint a többi? A 12 éves Nyibol Deng számára biztos nem. Az ő élete hamarosan teljesen és jóvátehetetlenül megváltozott.

"Allah Akhbar"

"Valami hirtelen felriasztott álmomból és eltöltött a rémület - meséli. - Lövések dörrentek. Ismeretlen hangok kiáltozták: "Allah Akhbar" (Allah hatalmas!)" Nyibol kirohant a kunyhóból, hogy a bokrok közt keressen menedéket. De nem jutott messzire.
A szudáni szélsőséges Nemzeti Iszlám Front (NIF) négy fegyveres lovasa lecsapott rá és elfogta. Nyibol e pillanattól többé már nem gyerek volt, hanem rabszolganő.
A katonák szorosan összekötözték a kezét, majd rabszíját az egyik ló nyergéhez fűzték. A faluban óriási zűrzavar uralkodott. A támadók felgyújtották a kunyhókat és lelőtték a férfiakat. A gyerekeket és az asszonyokat a tehenekkel és kecskékkel együtt összefogdosták.
A kunyhókat kifosztották, lerombolták és végül mindent felgyújtottak.
Miután a NIF katonái összegyűjtötték a zsákmányt, Nyibolt a rabszolgakaravánnal együtt elindították észak felé. A menetelés hat napig tartott. "Egész idő alatt - mondja - a nyereghez voltam szíjazva. Valahányszor elestem, a ló vonszolt tovább a földön. A 'mester' meg bottal ütött, amíg föl nem tápászkodtam."

Borzalmas fájdalom

Nyibol rabszolgatartója - egy Salah Yaija nevű fiatal férfi - egyik elrablója volt, aki úgy határozott, hogy a csinos 12 éves lányt nem adja el, hanem megtartja magának. Hazavitte szülőfalujába, Adilába (Észak-Szudán). Nyibolnak házi munkát kellett végeznie - gabonát őrölt, vizet, tűzifát hordott és takarított - hetenként hét napon át, fizetség nélkül. Enni is csak Salah Yaija sovány asztalmaradékából kapott - ami éppen csak életben tartotta.
De a rabszolgamunkánál rosszabb volt, hogy kulturális hovatartozását is meg akarták változtatni. Salah Yaija a muzulmán "Howah" nevet adta neki és iszlám beavatásnak vetette alá. Nyibol nem sokkal elrablása után ért serdülőkorba: Yaija ekkor három másik fekete rabszolgalánnyal egy öregasszonyhoz vitte, hogy elvégezzék a szertartást.
"Amikor megtudtam, mit akarnak velem - emlékszik vissza -, minden erőmmel ellenálltam, de Salah Yaija és az asszonyok két órán át vertek. Meg kellett adnom magam. Kezemnél és lábamnál fogva egy gyékényhez kötöztek. Ekkor az öregasszony egy kis éles késsel elvégezte a megmetszés szertartását. Borzalmas fájdalmat éreztem."
Most, hogy Nyibol a rituális aktus után gyerekből nővé vált, Yaija ágyasává tette. 1996. december 12-én Nyibol megszülte rabszolgatartója Sarah nevű gyönyörű kislányát.

"Gyere velem"

Egy napon - amikor Salah Yaija távol volt - idegen jelent meg a házban. Csak ennyit mondott Nyibolnak: "Azonnal gyere velem." A lány már régóta el akart szökni gyűlöletes rabtartójától. Most itt volt az alkalom. Fölkapta a csecsemőt és gondolkodás nélkül követte az idegent. Nem tudhatta milyen sors vár rá. De Isten Nyibollal volt. Az idegen semmi rosszat nem tett vele. A CSI bízta meg, hogy vigye vissza a lányt Dél-Szudánba.
Én, John Eibner, márciusban pillantottam meg Nyibolt először. Délután három körül járt, perzselt a nap. Kollégámmal, Baroness Caroline Cox-szal (CSI-Anglia) aggódva figyeltünk egy hatalmas mangófa árnyékában. "Ott jönnek" - kiáltott egyszerre Caroline. Nagyon régen vártunk erre a percre. A bokrok mögül lassan előtűnt a többszáz rongyokba burkolt asszonyt és gyereket vezető, lobogó fehér köntösű arab kereskedők két kígyózó rabszolgakaravánja.
A rabszolgák zavarodott csendben lépegettek felénk. Szemükben beszédes aggodalom és félelem: vajon mi, fehérbőrű idegenek leszünk új rabtartóik? Az egyik kereskedő kinyújtott kézzel hozzánk lépett: "Béke veletek" - üdvözölt arabul. Bár arcát fehér lepel védte a felismeréstől, én mégis ráismertem egy korábbi rabszolgafelszabadító akciónkból. Nur volt.
Nur megígérte, hogy a NIF-támadók által északra hurcolt rabszolgákat megtalálja és visszahozza délre. Embereivel visszavásárolt vagy
-rabolt 309 rabszolgát és hatnapos gyalogmenetben idehozta őket. Nyibol és Sarah is köztük volt.

Öröm és hála

Nur elmondta, hogy a khartumi rezsim legutóbbi találkozásunk óta kifosztotta és fölgyújtotta észak-szudáni házát, mert megneszelték, hogy segít a CSI-nak a rabszolgafelszabadításban. Úgy gondoltam, csak a kialkudott árat akarja emelni ezzel a mesével. De tévedtem. Nur tartotta magát az eredeti árhoz. A Kanadában és Svájcban gyűjtött adományokból 220 nőt és gyereket tudtunk felszabadítani. De mi legyen a maradék 89-cel? A helyi gyülekezet vezetői megígérték, hogy gondoskodnak róluk.
Amint a felszabadult rabszolgák visszatértek családjaikhoz, bennünket eltöltött az öröm és hála mély érzése mindazok iránt, akik adományaikkal lehetővé tették a CSI segélyakcióját. Nyibol és a többiek feje fölül eltűnt a rabszolgaság réme. De tízezrek szenvednek tovább most is. A CSI rabszolgaellenes kampánya folytatódik. Kifejezett célunk, hogy mindegyiküknek visszaadjuk az őket megillető szabad életet. A 19. század amerikai és európai rabszolgafelszabadító mozgalmait keresztények vezették. Ma is sikeresek lehetünk - Szudánban.

Forrás: http://bocs.hu