Véres keresztényüldözés Pakisztánban

Ez volt a legnagyobb vérengzés a keresztyénekkel szemben, amióta Pakisztán 1947-ben kivívta függetlenségét. Az amerikaiak Afganisztán ellen indított háborúja óta (2001-2002) igen súlyos helyzet alakult ki Pakisztánban. Az ott élő fanatikus muszlimok közül nagyon sokan szimpatizáltak az Al-Kaida terrorszervezettel, és bosszújukat a pakisztáni keresztyéneken töltik ki. Amint az amerikai bombák a tálib célpontokra hullottak, terrortámadás érte a legöregebb templomot Bahawalpur városában. 2001. október 28-án 9 óra előtt három fekete viseletbe (hosszú, bő szabású ing, ami egy általános viselete a pakisztáni férfiaknak) öltözött és kalasnyikov automata géppisztollyal felfegyverzett terrorista tartott a Szent Domonkos templom felé. Emmanuel Allah Atta lelkész éppen befejezte a prédikációját, amely az imádság fontosságáról szólt a pakisztáni keresztyének mindennapi életében, különös tekintettel a jelenlegi súlyos helyzetben. A támadók egyike felugrott a szószékre, s arra utasította a lelkészt, hogy dobja le a földre a Bibliáját. "Nem fogom" - válaszolta Emmanuel lelkész. Elfordult a terroristától és Bibliáját a szívéhez szorította. A terrorista így kiáltott: "Allah Ahkbar!", és tüzet nyitott a lelkészre úgy, hogy a hátát lőtte, s a golyó keresztülhatolt a szívén. Amint a teste a földre zuhant, Emmanuel még egy utolsó pillantást vetett a szeretett négy éves Kinza lányára, aki rémülten nézett mandula alakú szemével haldokló apjára. Később Kinza azt mondta, hogy látta, ahogyan apja szerető pillantást vet rá, miközben a földre zuhan, s "elalszik". Amikor megkérték, hogy magyarázza meg, hogy hol van az apja, a kicsi Kinza ezt mondta: "Ő a mennyországban van Jézussal." A radikális iszlám terroristák hat percen keresztül tüzeltek a hívőkre, több mint ötszáz lövést zúdítottak rájuk. A hetvenöt hívő közül, aki részt vett az alkalmon, tizenöt meghalt a támadásban. A terroristák azt a muszlim biztonsági őrt is megölték, aki az ajtóban állt. Egy-két éves kislánynak a testét 40 golyóval lyukasztották át. Egy nő csodálatos módon túlélte a mészárlást, bár 13 golyó hatolt át a karján és a hasán. A missziónk munkatársai több alkalommal is találkoztak egy héten belül az áldozatok családjával. Imádkoztak velük, segítettek nekik és gondoskodtak róluk. Az egyik munkatárs megmagyarázta nekik, hogy meggyilkolt szeretteiknek a halála az Úr szemében tiszteletre méltó. A 116. zsoltár 15. verse azt mondja: "Drágának tekinti az Úr híveinek a halálát." Emmanuel lelkésznek a felesége Saraphen, fekete selyemsálba öltözve azt mondta munkatársunknak, hogy különös kiváltságnak érzi, hogy a férjét aközben vesztette el, hogy a szószéken szolgált, a fehér lelkészi ruhájába öltözve. "A mi Urunk azt mondta, hogy az Ő nevéért mi szenvedni fogunk. Ez egy megtiszteltetés és kiváltság, hogy a férjem Jézus Krisztus egyik mártírja"… Saraphen elmondta, hogy férjét 1985-ben szentelték fel pappá, miután elvégzett egy lelkészi szemináriumot és egy bibliaiskolát. Jézus Krisztus volt a házasságuk és a családi életük középpontjában. "Szeretetteljes házasságunk volt, s mivel sokszor imádkoztunk együtt, soha sem veszekedtünk" - mondta Saraphen. "A közös életünk fantasztikus volt. A férjem nagyon kedves volt, soha nem bánt velem rosszul a házasságunk alatt. Ő egy jó példája volt Isten szolgáinak. Soha sem fogom elfelejteni a jóságát, s mindig hiányozni fog nekem. Emmanuelt a gyülekezete és hat gyermeke is hiányolni fogja. Az öt lánya közül kettő nagyon elkeseredett volt, s haragot érzett azokkal a radikális moszlimokkal szemben, akik megölték az apjukat és más ártatlanokat. "Azt mondtam a lányaimnak, hogy nekünk, keresztyéneknek meg kell bocsátanunk" - mondta az anyjuk. "Jézus azt montta nekünk, hogy szeressük még az elllenségeinket is." Nemcsak Emmanuel lányai voltak az egyetlenek, akik haragudtak a moszlim szomszédjaikra. Pár másodperccel a terroristák támadása után több tíz keresztyén férfi felbőszülve állt kényen arra, hogy bosszút álljon a moszlim közösségen. Ehhez fogható támadás még nem volt Bahawalpurban, a moszlimok és a keresztyének békességben éltek a városban egymás mellett éveken át. A keresztyén vezetők azonnal imádsággal válaszoltak, és lehűtötték a lázongók kedélyét. Más keresztyének is azért imádkoztak, hogy Isten adjon nyugalmat a közösségnek. Végül is nem történt semmiféle megtorlás, erőszak a moszlimokkal szemben… A keresztyének Pakisztán lakosságának csak a három százalékát teszik ki, és a moszlim többség gyakran megtagadja tőlük számos jog élvezetét. A moszlim vezetőség csak ritkán ad megfelelő megbecsülést vagy elismerést a keresztyén kisebbségnek Pakisztánban. A keresztyéneket Pakisztánban gyakran másodrangú polgárokként kezelik, ők kapják meg a legrosszabb munkákat, mint például utcaseprő, szemétgyűjtő és téglaszárító kemencénél való munka. Sokuktól megtagadják a minőségi oktatást. Ez is része annak a keresztnek, amelyet naponként hordanak. Pál apostol írja a korintusiaknak, hogy Krisztus követői üldöztetést fognak átélni, és ki lesznek közösítve: "…amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk,amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk, szinte a világ szemetjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig." (1Kor 4,12-13) Missziónk tagjai most is ott vannak Pakisztánban és Afganisztánban, hogy segítsenek a hasonló bajba jutott testvéreinken. Kérünk mindenkit, akinek szívügye az ott élők sorsa, hogy hordozza őket imádságban.

Forrás: Mártírok hangja