Havas István A JÓ ASSZONY

Aggódva várt reám ott a kicsiny házban :
"Istenem, Istenem hát még mindig nem jön?
Hátha baja történt a nagy utazásban?!..."
S kék szemeiben már ott ragyog egy bús könny.
- Hogyha baja történt!..." hát oly nagy baj lenne,
Ha elvesznék, ki már haldokolok régen!...
Ó, de akkor ez a jó asszony, azt tudom,
Én utánam halna búja tengerében:

...Megjöttem. A régi kis szobába lépek.
Örömmel jön elém, ő, ki búsult elébb.
S észrevétlen elmúl harmatja szemének,
Én pedig csókolom az áldott két kezét.
Ő a két arcomat összecsókolgatja,
Meg-megsimogatja gondteli fejemet;
Elhalmoz kérdéssel a jóságos asszony,
Ki a világon már csak engemet szeret.

Maga mellé ültet hogy beszéljek neki
Mint vagyok azóta, mióta nem láttam?
..A nap sugarait ablakunkra veti,
Szinte szokatlan ez a nagy fény szobánkban...
S mondok neki sokat, hogyan foly a sorsom,
Hogy mennyi az öröm, mi az embert éri;
Keservről nem szólok, de ő folyton rám néz,
Figyel beszédemre, hogy talán kiérzi.

Amíg beszélgetünk: szemem mered rajta.
Hogy mennyit változott, ah, csak mostan látom:
Ősz szálak vegyültek a gesztenyehajba;
(Kései dér csillog az őszi virágon!)
A méla szemekbe öreg szelídség ül,
Virulás, ifjúság, eltávozóban van.
És megjelent arcán egy néhány barázda...
Mit tesz az idő, míg felettünk elsuhan!

Az ablakon benéz az esti napsugár,
Mint a múlt időknek szép emlékezete.
Tán csak azért jött be, hadd lássam, hogy itt jár
A nehéz öregség: a halál követe...
..."Te áldott asszony, ezt szeretném mondani,
Vigyázz életedre, gondolj még soká rám!..."
De lelkemben marad imának e pár szó:
Mert ez a jó asszony: az én édesanyám!
A költő további versei
Vissza