Baranyai Zsoltnak hívnak és 25 éves vagyok.

Vissza

Otthon sohasem beszéltek Istenről, vagy bármilyen más lelki dolgokról. Egyszer viszont, még nagyon kicsi voltam, amikor a nagymamám mondott néhány mondatot az Istenről. Lehet, hogy többet is, de bennem csak az maradt meg, hogy Isten mindent lát, és hogy Ő mindent megtehet. Ez viszont alaposan bennem maradt. Szintén a nagyszüleim unszolására lekonfirmáltam, bár kézzel-lábbal tiltakoztam ellene. A tanításból szinte semmi sem maradt meg bennem, Jézusról pedig hallani sem akartam. Konfirmálásom után csak egyszer voltam templomba. Istenben viszont hittem, de nem akartam, közelebbről, jobban megismerni Őt. Félelemmel vegyes tisztelettel viseltettem vele szemben, hiszen Ő az Isten, aki bármit megtehet, megsegíthet, de akár el is pusztíthat. Ha pedig bajba voltam, akkor azt mondtam: "Jaj Istenem segíts meg!" És Ő újra és újra segített évek hosszú során át valahogy mindig jól sültek el a dolgaim, amikor az Úr nevét hívtam segítségül. Cserébe én, bár keményen káromkodtam, sohasem vettem a számra káromkodásaimban az Ő nevét. Úgy éreztem, hogy ez így rendben is van. Isten segít, ha kellő alázattal fogom kérni, én pedig a magam módján tisztelem Őt. És ahogy múltak az évek egyre többször és többször kellett az Ő segítségét kérnem. Belekóstoltam ebbe-abba, kipróbáltam ezt-azt, és semmiben sem tudtam mértéket tartani. A gonosz egyre több kötelet és láncot tekert rám. Tehette, mert én hagytam, bár sokszor éreztem, hogy rossz irányba haladnak az életem dolgai, de ezeket a gondolatokat elhessegettem magamtól. "Majd csak lesz valahogy!" -nyugtattam magam ilyenkor, vagy pedig ezzel a gondolattal nyugtattam meg magamat: "Hiszen itt van az Isten aki eddig is mindig megsegített téged Zsolti, miért is ne lenne ez ezután is így." Eközben süllyedtem egyre lejjebb. Amit tegnap még rossznak és undorítónak tartottam, arra ma már rábólintottam, holnap pedig és csinálom. Ma már tudom, hogy az Úr szelíden megpróbált kihúzni ebből a mocsárból már akkor is, de én nem akartam változást. A világ hamis csillogása teljesen uralma alatt tartott. Közben pedig már olyan mélyre süllyedtem, hogy a hazudás, csalás, lopás vagy másnak akár csak szórakozásból is kárt okozni, természetes lett számomra. Ekkor megbetegedtem. Most már tudom, hogy az Úrtól volt. Állapotom egyre csak romlott. Persze az Úrnak nevét hívtam segítségül, de most nem jött a várva-várt gyógyulás. Egyik gyógyszert a másik után próbálták ki rajtam, eredmény nélkül. Ekkor tényleg megijedtem. Isten segítségéért könyörögtem, de most már tényleg komolyan, és most először hajlandó voltam meghallgatni azt is, hogy Ő mit kíván tőlem. Mint ahogy a hajnal lassan világosságot hoz a tájra, úgy láttam meg lassan én is, hogy a bűn milyen mély mocsarába vergődöm, és azt is, hogy a saját erőmből képtelen vagyok kijutni ebből. Ez a tény és a betegség, amely büntetése volt eddigi életvitelemnek, teljesen összetörtek. Most már minden fenntartás nélkül, csakis Őbenne reménykedve, őszintén Úrnak, Uramnak szólítva könyörögtem Isten segítségéért. És Ő ekkor meghallgatott, és csoda történt. Késztetést éreztem, hogy elővegyem a Bibliát. Most vettem kezembe életembe másodszor. Nem keresgéltem benne, hanem csak egyszerűen találomra felnyitottam. Ez állt abban a részben: Az Úr szent és tiszta, az ember pedig mindenestől bűnös és gonosz, és ezzel megszomorítja, és haragra ingerli az Urat. De Ő nem haragszik meg örökre az emberre, hanem annak, aki megvallja bűneit és őszintén kéri a megbocsátást, Ő az ilyenen könyörül. Ez nekem szólt, tökéletes válasz volt minden kérdésemre és félelmemre. Isten megbocsátott nekem. Leírhatatlan öröm volt ez, sírtam örömömben. Ekkor újra találomra felnyitottam máshol a Bibliát és beleolvastam. A 2. Királyok könyve 20-ik részénél nyílt ki. Ézsaiás próféta bemegy Ezékiás királyhoz, aki beteg, és a próféta az Úr üzenetét hozza, hogy a király meg fog halni. Ekkor Ezékiás könyörög a gyógyulásért és az Úr könyörül rajta, és meggyógyítja őt. Csoda történt. Az Úr Isten, igéje által szólt hozzám, hiszen Ezékiásban magamra ismertem, beteg volt, gyógyulásért könyörgött és az Úr meggyógyította. Tudtam, tökéletesen biztos voltam benne, hogy az Isten gyógyulással ajándékoz meg engem is, meggyógyítja testi és lelki betegségemet is. Amikor legközelebb elmentem az orvoshoz, egy újabb fajta gyógyszerrel próbálkoztak, ez hatni kezdett és rövid időn belül meggyógyultam. Viszont engem nem ez a gyógyszer gyógyított meg, hanem a Mindenható Isten könyörült rajtam bűnösön. Hálás voltam az Úrnak, nagyon hálás. Az Úr segítségével rövid időn belül sok-sok bűnös szokást elhagytam, megváltozott a gondolkodásom, másokkal szembeni viselkedésem. Bibliát olvastam minden nap, és eljártam vasárnaponként az istentiszteletekre. Egy jó ideig úgy éreztem, hogy minden rendben van velem, de egy idő után úgy éreztem, hogy valami hiányzik, az Úr akar tőlem még valamit, valami komoly dolgot. Sajnos nem vártam meg, nem kértem el csöndességben, hogy mit kíván tőlem az Úr, hanem magam próbáltam rájönni. "Nyilván a tízparancsolatot kell jobban betartanom, biztosan ezt kéri tőlem az Isten." -gondoltam. Megpróbáltam még jobban betartani a törvényt, még rendszeresebben jártam templomba, minden nap olvastam a Bibliát. A vallásosság hibájába estem. Jártam istentiszteletre, de amikor Jézusról volt szó, akkor ezt elengedtem a fülem mellett. Olvastam a Bibliát, és az evangéliumok olvasása közben ezt gondoltam: Milyen érdekes történetek." -de semmi többet. Nem akartam megérteni miért is volna szükségem Jézusra, az Úr Krisztusra. Teljes erővel, vagy legalábbis nagy erőfeszítéseket téve próbáltam jó lenni, változó sikerrel. Úgy gondoltam, hogy jó cselekedeteim segítségével fogom elérni az örök életet. Az Úr Istent féltem, tiszteltem, és azt is elhittem, hogy Jézus Isten Fia, de hogy mit is jelent az, hogy Ő a Megváltó, és hogy miért halt meg a kereszten, olyan érthetetlen volt a számomra, de nem is nagyon kerestem a választ ezekre a kérdésekre. Ha az igehirdetések alkalmával a szószékről ezekre a kérdésekre próbáltak válaszolni, akkor pedig nem figyeltem, elengedtem a füleim mellet a választ eme kérdésekre. Közben pedig nyugtatgattam magam: "Szeretem Istent, és amikor alkalmam van rá, igyekszem a jót cselekedni. Ez elég. Ennek elégnek kell lenni. Az, hogy Jézust nem keresem, nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni vele, az biztosan nem olyan nagy bűn, gondoltam, miközben éreztem, hogy ez a gondolkodásom valahol sántít. Ekkor újabb csoda történt. Evangelizáció volt a gyülekezetben, de én nem akartam elmenni. Egyszerre viszont olyan erős késztetést éreztem, hogy elmenjek, aminek végül nem tudtam ellenállni, és elmentem. Isten akarta volt ez, tudom. Az evangelizátor Jézusról beszélt. Azt mondta: "Isten előtt nincs kicsi vagy nagy bűn, csak bűn van, amire Ő csak halálos ítéletet mondhat ki. Hiába cselekszünk 99 jót és egy bűnös dolgot, ez a 99 jó nem fedezi el az egy bűnt. De Ő könyörült rajtunk, bűnös, nyomorult, vesztes embereken, és elküldte a fiát Jézust. Amikor önként a keresztre ment és meghalt, akkor magára vette az összes embernek, aki valaha is élt és valaha is élni fog a földön, az összes bűnét, és meghalt helyettünk, érettünk, mert hagyta, hogy Isten Őt büntesse meg a mi bűneinkért, és ezáltal minekünk, akik hiszünk benne már ne kelljen a bűneink büntetését elszenvednünk, mert Jézus már elhordozta a büntetést, és mindezt azért mert szeret minket embereket. Ezért lett Ő a mi megváltónk. Ha pedig felnézünk a keresztre, azt kell látnunk, hogy nekünk egyen-egyenként kellene ott szenvednünk és haldokolnunk, bűneink miatt. De nekünk már nem kell, mert aki hisz Jézusban mint szabadítójában és örök életének megszerzőjében, és őszintén Urának Istenének vallja Őt, annak már nem kell az utolsó ítélettől félni. " Ezt mondta a prédikátor a szószékről. És én hittem, Uramnak vallottam meg Őt, Jézust, aki ilyen felfoghatatlanul nagy áldozatot hozott értem is, értem porszemért. csupán csak azért mert szeret engem. És akkor Isten Szent Lelke megértetett velem mindent, amit eddig nem értettem. Helyére került minden, és most már értettem is a Bibliát, nemcsak olvastam. Jézus Krisztus most is él és bárkit elfogad aki őszintén, akár csak egy mákszemnyi őszinte hittel keresi Őt. Urammá, Megváltómmá, barátommá vált, és ha hagyom, hogy Ő cselekedjen bennem, akkor tudom, hogy az Istennek valóban öröme van bennem. Az Úr valódi igaza akaratát cselekszem. Ezáltal, és mivel tudom, hogy ez az Isten akarta ez békességet ad nekem is mert tudom, hogy most már Isten kedvében tudok járni. Velem van Jézus most már mindenkoron, segít és erőt, békességet, szeretetet ajándékoz nekem, és örök életem van általa. És adja az Isten, hogy aki még nem ismeri személyesen Jézus Krisztust az Isten fiát, az ismerje meg, mert ez tényleg jó.