|
Te vagy a fészek,
Puha vagy édes és meleg.
S én oly keveset gondolok veled.
És oly sokszor máshova nézek.
És megvetem a régi fészket,
A régi meleget
És a régi egyformaságot.
Szédülő fejem vándorolni késztet,
Keresni más vidékeket.
Szivárvány szinűbb új világot,
És ismeretlen fészkét.
És elmegyek, örök elégedetlen,
Hazátlan bujdosó gyanánt.
És soh'se tudom mért sírós a kedvem,
És nem tudom mi bánt.
És szállok, szállok, messze földeken,
Szüntelenül és pihenéstelen
És egy sajgó vágy egész életem:
A régi fészek melegére.
|
És te vagy az anyamadár
És én vagyok pelyhes fiókád,
A csupa vakság a csupa mohóság,
Aki mindig máshova vágyik,
Akit hív minden félhomály.
És botorul és elbízottan
Kiszállok bizakodva bátran
Nap-nap után. És te utánam
Sírva nézel és gondsújtottan.
És én nyugalmat nem találok
Sehol a végtelen világon.
Mert ott sír bennem, bárhol járok,
Aggódó, fájó csipogásod
Hívogató, síró zenéje.
És mindenhonnan visszavágyom
Szerelmes szíved melegére.
|
|
Te vagy a sziklaszál,
Melyen a fészkem épül,
Amely az apró dombok tömegébül
Mesze-magasra szökken és magában,
Egy - óriás - magában áll
És röpke szárnyam, fürge lábam
Akárhova visz engemet,
Csak körötted keringhetek,
És nem lehet távozni tőled,
S nem látni téged nem lehet.
Bejárhatom a régi halott időket
És lelkem messze jövendőkbe szállhat:
Nem lehet vissza nem kívánni
Amaz egyetlen sziklaszálat.
Te vagy a Hegy
És a hegyet nem lehet túlrepülni,
Te vagy a völgy,
És a völgyből nem lehet kirepülni.
Te vagy a lég
És a léget nem lehet átrepülni.
Te vagy a föld
És a földről nem lehet fölrepülni.
És te vagy a Határ:
Csak Tebenned lehet repülni
Itt nem lehet és nem szabad,
Csak szépen, csendesen megülni
És énekelni és örülni.
Mert Te vagy minden: a szirt és a fészek
S a szerelmes anyamadár.
|
Keresőbe |
|
|